Tárogató, 1986 (13. évfolyam, 1-4. szám)

1986-02-01 / 2. szám

Ha az 56-os forradalomról és szabadságharcunkról beszélünk, írunk bármit mi, akik Nyugaton élünk, az otthoni politikai és irodalmi élet hatalmasságai fölényeskedve elin­tézik azzal, hogy a "reakciósok" "Horthysták" "jobboldaliak" és még a legjobb eset, ha le nem nyilasoznak bennünket. Azt mondják, "az ismétlés a tudás atyja". Ez így is van: élnek is vele a kommunista berkekben ezzel, rogyásig. Addig ismételgetnek valamit éjjel-nappal, szóban, írásban, rádióban, TV-ben és mindenütt, amíg az emberek agyába lassan beleivódik. Ezt hívják agymosásnak is. És a tények, az igazság, a valóság lassan a tudat ködébe vesznek. A baj ott van főleg, hogy akikre hatni akarnak , hatnak is. Felejtünk! Pedig egy Eszme akkor hal meg, ha a felejtés homályába vész! Most nem az ártatlanul meggyilkolt szávakat akarom feleleveníteni. Nem mindazoknak a lelki, vagy fizikai megsemmisítését felidézni, akik Párt céljainak megvalósítása útján akadályt jelentettek. És nem is a magam szavaival, hogy ne lehessen rám forrasztani. " A Nyugaton élő ember torzítása, a hazai rendszerrel szembeni ellenségeskedése." Nem. Kommunista cikkíró, kommunista újságban megjelent önvádoló beismerését idé­zem, jó, hogy már eddig is eljutottunk. Ez is it már a teljes igazság elismeréséig. Ha kommunista berkekben ez fájó is és lassan is teljesedik be. "Az Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek!" Begyűjtés, kuláklista MAGYARORSZÁG VÁRKONYI ENDRE Előbb csak jelszó volt, hogy: „Cséplőgéptől a begyűjtőhelyre!”, hamarosan azonban kötelezővé vált. Aki a csépléstől számított 8 napon belül nem vitte a gabonát a begyűjtőhelyre, 5 százalékkal többet kellett teljesítenie. 15 nap után már 10 százalékra emelkedett a késedelmi pótlék. Ez fennállt ak­kor is, ha — például — nem volt a községben elegendő raktárhelyi­ség. Ugyanis, ha saját hibájából nem teljesítette valaki beadási kö­telezettségét — így mondta ki a rendelet — 5 évig terjedhető bör­tönnel büntették, amennyiben cse­lekményét a közellátás érdekét ve­szélyeztetőnek — és nem ennél is súlyosabban — minősítették. Bokor Zoltán George L.Május Kurucz Ferenc Toplak Pál N.N. Sallay Anna Kovács József Stenzinger Zoltán Szabó Imre Molnár György 50.00 Nagy Géza 25.00 50.00 Jurinak János 100.00 50.00 Kiss Ilona 20.00 100.00 Mészáros József 25.00 10. 00 N.N. 20.00 10.00 Gregor József 5.00 100.00 N.R 500.00 25.00 Sallos József 50.00 200.00 Szerző Oliver 25.00 10.00 Kozák János 200.00 Jelszó és padlássöprés Számolhatatlanul sok törvényte­lenség, önkényeskedés származott mindebből. Lesöpörték a padlást — nemcsak a kulákoknak minősí­tetteknél, de a dolgozó parasztok­nál is. Ami országos szinten úgy hangzott, hogy „harcolni kell a kulák ellen és el kell szigetelni!”, az sok községben úgy jelentkezett, hogy a kuláknak minősítetteket megbüntették, már azért is, ha nem volt tiszta házuk előtt a jár­da, vagy lógott a névtábla a sze­kerükön ... A büntetés több ezer forintig terjedt, sok esetben pedig elég volt a legcsekélyebb vétség gyanúja ahhoz, hogy bebörtönöz­zék őket. '5a£e/£effc­i adajantas. h­u.575x- A gyantás ápolása:­­ 8,592 -

Next