Tárogató, 1990 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1990-08-01 / 8. szám

ŐSZINTE BESZÉD? A TÁROGATÓ júliusi számában, Kereső Árpád cikkét olvasva, megnyugvással töltenek el a Vancouver-i Magyar Kulturá­lis Egyesület által a közelmúltban elért eredmények. Végre van egy jól működő teljes létszámú vezetőség­, meghatározott célkitűzések­, szakszerű költségvetés és biztatóan növekvő tagsági létszám. A múltban valóban voltak komoly hibák, s bizony gyakran nem volt zökkenő­­mentes az utunk. De azért tárgyilagosan kell megítélnünk ennek a Társaskörnek a múltját, figyelembe véve azt, hogy több évtizedes múltra tekint vissza. A véleménykülönbségek ellenére - hiszen demokratikus társadalomban élünk - sok magyar ember önzetlen munkája is része ennek a múltnak és annak, ami itt ma van. Ha nem is elsőosztályú, de van egy használható székház, egy 17 éve eredményesen működő irodalmi folyóiratunk, mely sok tagunknak talán a legkézzelfog­hatóbb kapcsot jelenti ebben a társadalom­ban; majdnem minden valamirevaló helyi nemzeti megmozdulásnak bázisa volt ez a társulat és ha nem is volt képes felhalmozni tetemes vagyont, eladósodva sincs. Természetesen ez nem lehet ok arra, hogy most "Pató Pál"-ként ülhetnénk képzelt "galagonyás babéraink" halmazán. Ezért fontos mindig a haladás szellemében megújítani a vezetést, mint ahogy az itt most meg is történt. Eddig rendben is lennénk, de amint tovább olvasom a cikk fejtegetéseit, a harmadik bekezdésben olyan képtelen megállapításokba bozlok, melyek komoly félreértésre adhatnak okot, sőt, egy kívül­álló reform-gondolkozású egyénnek lesújtó képet festhet az itteni magyarságról, a tények hiányos ismeretében. Idézem: ". . .Az a feltevésem, hogy az elmúlt két évtizedben rugalmasabb lett helyi magyarságunk, teljesen tévesnek bizonyult. A magyarországi fordulatok sem hoztak jelentős változást, mindenki csak igazolni próbálja kooperáló és parolá­­zó hozzáállását a Kádár János féle Magyar­­országhoz, vagy éppenséggel sunyin a háttérbe húzódva lesi, hogy merre tart a világ. A nagy szerencsénk az, hogy a demagóg baloldali dominációnak vége van,. . ." Bődületes! Hát hol éltem én, meg mindazok akik egész életüket az 56-os Forradalom rongyos szekeréhez kötötték? Hol éltek azok, akiket a nagyvilág minden tájáról idehoztunk, hogy segítsék tolni ezt a "szekeret"? De nem folytatom, mert ezért nem kértünk elismerést, de hát ilyen őszintének csúfolt beszédet sem. Elgondolkozva ülök dolgozószobám csendjében, fürkészve annak árnyékos sarkát, mintha szeretném onnan kicsalogat­ni elmúlt évtizedek tanúit, emlékeimet.­­ Vajon hányan fogják a fenti idézetet valóban átgondolni? S vajon hányféle verziója lesz a véleményeknek? Ez első­sorban függ a helyi ismeretektől, mégpedig történelmi sorrendben. Más lesz a vélemé­nyük azoknak, akik csak az elmúlt 1- 2 év, más akik az elmúlt 10, 20 vagy éppen 30 év ismeretével rendelkeznek, de még inkább más lesz azoké, akik­ itt Kanadában, vagy Amerikában, vagy éppen más világrészeken , talán Magyarországon olvassák a TÁROGATÓT. De hát hol élt az, aki ilyen konklúziót tud levonni a "helyi magyarságáról, ahol "mindenki csak igazolni próbálja kooperáló és parolázó hozzáállását a Kádár János féle Magyarországhoz, vagy éppenséggel sunyin a háttérbe húzódva lesi, hogy merre tart a világ"? Hogy ilyen egyének voltak, vannak és lesznek, az nem kétséges. De hogy ezt a sablont általánosítva mindenkire ráhúzzuk, ez kérem egy olyan takaró, amelybe csak szerénytelenül lehet úgy beleburkolózni, hogy az végleges immuni­tást nyújtson egyrészt, másrészt minden más halandót a környezetünkben leprás­­gyanússá tegyen. A "sarok árnyékából" feldereng a 60-as évek közepe (talán még emlékszik az író?), mikor felkért a Magyar Ház egy nemzeti-ünnepi beszéd megtartására. Megtettem. Tudom, néhányaknak eléggé rázós volt. Sokkal rázósabb, mint a fenti idézet, bár inkább hazai vonatkozásaiban. Ezután jó darabig elég óvatosan is kezeltek, bár híremnek nem ártott, mert más távo­labbi helyekre meg-meghívtak. Hasonló módon futottak velem zátonyra a 70- es években soproni erdőmérnök kollegáim közösségének politikailag óvatosabban gondolkodó "vezéregyéniségei". Míg a 70-es évek végére Tollas Tibor és az 11

Next