Tárogató, 1992 (19. évfolyam, 12. szám)
1992-12-01 / 12. szám
56 WIGNER JENŐ - 90 ÉVES Wigner Jenő, az 1963. évi fizikai Nobel-díj egyik kitüntetettje, november 17-én betöltötte 90. életévét. Nagy magyarjaink közül így ő a legidősebb. Az a jelző sem túlzás, hogy a legeredményesebb természettudományos nemzedék tagja a kis magyar glóbuszon - Neumann János és Szilárd Leó oldalán. Őket egészen kiváló pedagógusok képezték európai rangú középiskolákban, Wigner Jenőt például a fizikus-matematikus Rátz László a fasori Evangélikus Gimnáziumban. Wigner Jenő a lehető legszabályosabb akadémiai pályafutást mondhatja magáénak: az előadótermek, laboratóriumok, professzori szobák és a kongresszusi emelvények világát. Életének központja a princetoni matematikai fizika tanszék (1933-tól), ahonnan amerikai, angol, holland, izraeli, mexikói és német egyetemekre járt kurzusokat tartani mint vendégprofesszor. A világtörténelemmel úgy került testközelbe, hogy 1942-től 1945-ig a chicagói egyetem metallurgiai laboratóriumában más elméleti fizikus világnagyságok társaságában részt vett a Plutonium Project munkálataiban. A neutronsokszorozó rendszerek feltárásában elért eredményei meggyorsították, hogy Enrico Fermi még időben működésbe tudta helyezni első plutóniumtermelő atomreaktorát. Wigner elmesélte egyszer, milyen üdítő volt számára, hogy Princeton után Chicagóban is mindennap „összeálltak” - így fejezte ki magát teára, beszélgetni. Mindig kréta és tábla közelében, hogy az ötletek, föltevések, levezetések szabad csapongását a pedagógia egyik legősibb eszközével szemléltethessék. „Az atombomba, akár egy elsőfokú egyenlet levezetése, egy kopott fekete táblán született meg” - tréfálkozott. A folytatás már komolyabbra sikerült, mert munkáját Wigner Jenő 1947 és 1950 között az Oak Ridge-i atomkutató laboratóriumban folytatta. 1952 és 1964 között - egyszeri megszakítással - az amerikai Atomenergia Bizottság tanácsadó testületének tagja is volt. A magyar tudós egész életében az invarianciának és a szimmetriának szerepét kutatta a kvantummechanikában. Előbb a fémek szerkezetében és az atomok felépítésében igazolta vizsgálataival a természeti törvények belső azonosságát, a természet egységét. Később mindez filozófiai általánosításokhoz is elvezette. „Tudja, csodálatosan egyszerűek ezek a szimmetriatételek” - fejtegette egyik budapesti látogatásán, miközben az Akadémia vendégházának reggelizőasztala mellett gesztikulálva, fenyegetően lendületes íveket írt le eperdzsemes pirítós kenyerével az ártatlan abrosz fölött. Akkor mondta (81 éves korában), „én scientist vagyok, vagyis »tudománnyal foglalkozó ember«. Ez az én esetemben azt jelenti, hogy már tudok valamit. Ezt néha a tanítványaim is elismerik.” 1983-ban ugyanis Wigner professzor még nem szakított végképp a tanítással. Húsz évvel korábban a magreakciók diszperzióelméletének kidolgozásáért kapott Nobel-díjat. Jellemzi, hogy ünnepi beszédében - akkor is, ott is - azt emelte ki: közös gondolkodás eredménye a siker. Három tanítványától is tanult. Nem mond neveket - fűzte hozzá -, mert még visszakérik tőle az iskolapénzt. Az International Who’s Who-ban az áll róla: hobbija a tréfálkozás, a tréfahallgatás. Azt is megírhatták volna: a tanulás, melyet a kíváncsiság lankadatlanul mozgat. Első magyar útján József Attila, Radnóti, Illyés és Nagy László köteteit vitte magával Princetonba. Egyszer azt is mondta, „nem lehetnék ebben a szép országban, amely befogadott, jó amerikai, ha egy másik szép országban, Magyarországon nem nevelnek jó embernek, jó magyarnak”. KRONSTEIN GÁBOR MAGYAROK VILÁGLAPJA K