Tárogató, 1995 (22. évfolyam, 2-12. szám)
1995-08-01 / 8. szám
BENEDEK ELEK Az aranykocsi egyszer egy király. Ennek a királynak mindene volt, csak még aranykoccsija nem. Az ám, aranykocsija, amelyiknek minden darabocskája színarany. Nem volt emiatt sem éjjele, sem nappala, mindig azon törte a fejét, hogyan szerezhetne színarany kocsit. Telt-múlt az idő, egyszer beszólítja az udvarmestert, s azt mondja: - Hirdettesd ki az országunkban, hogy aki nekem megmondja, hogy s mint szerezhetnék aranykocsit, annak adom a leányomat s fele királyságomat. Nosza, az udvarmester egyszeribenóra ültetett egy sereg trombitást, s azok kitrombitálták országszerte. Aki megmondja a királynak, hogyan szerezhet színarany kocsit, annak adja a leányát s fele királyságát. Na, még egy hét sem telt belé, jött egy szegény ember, s kopogott ott a palota kapuján. - Kopp-kopp-kopp, szabad bemennem? Abban a szempillantásban kinyílt a kapu, szépen feltessékelték a palotába, egyenest a király hálószobájába, merthogy éppen akkor öltözködött a király. - No, szegény ember, hát mondd meg, hogyan szerezhetnék színarany kocsit? - Én bizony azt gondolom, felséges királyom, hogy ha a három fagyosszent napján nem lesz fagy, de fagy helyett mind a három nap jó meleg eső, meglesz a színarany kocsi. - Mit beszélsz, te szegény ember? Magyarázd meg a szavaidat. - Az én szavaimnak az a magyarázatja, felséges királyom, hogy ha fagy helyett jó meleg eső lesz, akkor lesz búza az országodban elegendő, márpedig ha búza lesz elegendő, könynyen csináltathatsz aranykocsit. Most már megértette a király a szegény ember szavainak az értelmét. Bezzeg hogyha a föld gazdagon terem, telik aranykocsira is. Mondjam tovább, ne mondjam? A király a szegény embernek adta a leányát s fele királyságát. Itt a vége, fuss el véle! BARANGOLÓ