Major Máté (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 13. KÖTET (1981)
1981 / 3-4. szám - HORLER MIKLÓS: Viollet-le-Duc egy centenárium távlatából
dolkodás történetét bemutató gazdag szöveggyűjteményében már több részletet közöl a Dictionnaire különböző címszavaiból s bevezető tanulmányában is méltatja, mint aki a gótikus építészetnek a harmincas évek Chateaubriand felfogásának megfelelő, szimbolikus, irracionalista felfogásával szemben a negyvenes évektől a természettudományos tudás fejlődésére alapozott racionalista szemléletmódjával közelített a középkorhoz. Kiemeli a morfológiai alapelvek alkalmazásának Viollet-le-Duc és kortársai által bevezetett módszerét s ennek egészen Dehiáig és Gurlitzig kimutatható hatásait az építészettörténeti gondolkodásban.10 Ezzel egyidőben jelent meg Zádor Anna összefoglaló műve az európai klasszicizmus és romantika művészetéről, melyben Viollet-le-Duc sokoldalú egyénisége már teljes spektrumával kibontakozik, mint restaurátor, mint a középkor alkotásaihoz korszerű módszerekkel közeledő építészettörténész, mint teoretikus pedagógus és író, mint grafikus és nem utolsó sorban mint alkotó építész.11 Ez a kép még kiegészül Németh Lajosnak a historizmus és a szecesszió művészetét bemutató kötetében, ahol Viollet-le-Duc elméleti reflexióit a funkcionalizmus előhírnökeként értékeli.12 Illő tehát, hogy e nagy egyéniség halálának száz éves évfordulójáról a magyar művészettudomány és műemlékvédelem is megemlékezzék, felidézve életpályája állomásait s az újabb kutatások világánál tisztább képet rajzolva e sokrétű életmű egyes területeiről. * A Viollet-család eredete a XVII. sz. végéig vezethető vissza, s a párizsi kereskedő familia egyik sarja a XVIII. sz. közepén házassága révén közvetett kapcsolatba kerülve a Montmorency-Luxembourg házzal, veszi fel a Viollet-le-Duc nevet.13 Eugene-Emmanuel Viollet-le-Duc 1814. január 27-én született Párizsban, a rue Chabanais 1. sz. alatt, nagybátyja, Etienne Delécluze házában. Atyja Emmanuel minisztériumi tisztviselő, majd Lajos Fülöp alatt a Tuileriák palotájának főfelügyelőjeként megy nyugdíjba. Szenvedélyes bibliofil, hatalmas könyvtárában különösen a renaissance irodalomra és művészetekre vonatkozó műveket gyűjt. Nagybátyja Etienne Deléclure, egy építési vállalkozó fia, fiatal korában Louis David festőiskolájának növendéke, aki később a Journal des Débats művészetkritikusaként a kor szellemi életének számos jelentős személyiségével tart fenn rendszeres kapcsolatot. Mind az atyai házban, mind nagybátyja otthonában hetenként rendszeres összejöveteleket tartottak a korabeli Párizs fiatal írói, művészei, építészei, tudósai és publicistái, köztük olyanok, mint Stendhal, Sainte-Beuve, Ampère, Mérimée és Ludovic Vitet, az 10 Emlék márványból vagy homokkőből. Öt évszázad írásai a művészettörténet történetéből. Válogatta, fordította és az előszót írta: Marosi Ernő. Bp. 1976. 78 — 80, 82 — 84, 117, 120-124, 314-318, 428. 11 Zádor Anna: Klasszicizmus és romantika. A XIX. század művészete. Bp. 1976. 225-226. 12 Németh Lajos: A historizmustól a szecesszióig. A XIX. század művészete. Bp. 1974. 17. 13 Az itt következő rövid életrajzi áttekintésben egyrészt Pierre-Marie Auzas: Viollette-Duc 1814 — 1879, Paris, 1965, második kiadás: 1979. c. művére (az 1965. évi Viollet-le-Duc kiállítás katalógusa), valamint az 1980. évi kiállítás katalógusának életrajzi fejezetére: Genevieve Viollet-le-Duc: Elements biographiques. Katalógus 1980. 30 — 39. támaszkodtam.