Tárkányi J. Béla: A legújabb magyar Szentirásról. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. I. kötet 3. szám, 1868)
6 TARKÁNYI BÉLA. nyomán kifejtett közvélemény szerint, szép, erőteljes, szabatos, és mindemellett könnyít folyású irályánál fogva a többiek fölött az elsőséget kivívta, s e tekintélyében a több mint két százados használat megerősítette. E jeles fordítással irodalmunkat a halhatatlan emlékezetű Pázmány Péternek méltó kortársa, Káldi György ajándékozta meg. Engedje meg a t. Akadémia, hogy ezen kitűnő férfiú életéből röviden egy pár vonást közöljek ama jeles rajz után, melyben őt saját művei, egykori kútfők s egyéb hiteles adatok nyomán, ősz tagtársunk,t. Podhraczky József úr ezelőtt harmincz évvel előtüntette.) E szerint Káldi György Vasmegyében Kedd helységből származott magyar nemes család ivadéka, 1570 vagy 72-dik évben született Nagyszombatban. A nemes ifjak akkori szokása szerint, kiképeztetését Kutasi János esztergomi nagyprépost, utóbb győri püspök udvarában nyerte, s az egyházi pályára lépvén, Rómába ment. 28 éves korában visszautasítván az esztergomi nagyprépostságot, — mint Szörényi Sándor mondja: repudiata praepositura principe post Archi-Episcopatum Strigoniensem. — 1598. évben Rómában azon egyházi társulatrg lépett, mely párját ritkítja a világtörténelemben ; melyet, míg egy részről a legnagyobb magasztalásokkal tisztel meg a kegyelet, más részről a leghevesebb gyűlölséggel üldöz a szenvedély ; melyben, míg egy részről egykori hadparancsnok alapítójának szervezete szerint, a legkitűnőbb szellemerőket példátlan fegyelemben tudja egy szent czélra egyesíteni, s abban megtartani a föltétlen, de önkénytes engedelmesség, más részről minden egyes egyénnek szellemi képességét saját körében csodálandó fokig tudja fejleszteni; mely, épen ezen tulajdonánál fogva, mindenütt bámulandó hatással érvényesíti működését az erkölcsi és szellemi világ birodalmában ; melynek (ami valóban különös) lángeszű alapítója jósszellemmel üldöztetést hagyott mintegy testamentomban; üldöztetik is majd mindenütt, de mélyen hat, s ezen hatását leghevesebb üldözője is kénytelen, ha — nem elismerni, de legalább érezni, — mely társulatnak, ténykedése egyéb ágait mellőzve, a tudomány nagy világában 2) Tudománytár, új folyam, 1838. III. k. füz.