Vámbéry Ármin: A keleti török nyelvről. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. I. kötet 6. szám, 1868)
4 VÁMBÉRY ÁRMIN. a magammal hozott mollah, kit a t. Akadémia szolgálatába vett, miért ezennel forró köszönetem nyilvánítom. Legyen szabad bevezetésemből némieket a t. osztály elébe terjesztenem. A csagatáj nyelv elnevezésére nézve, azon török tájnyelv, melyet mi csagatáj *) vagy keleti töröknek nevezünk, a benszülöttek által egyszerűen csak Türki szóval jelöltetik. Csagatáj, Csongiznek kedvencz fia, Közép-Ázsia népei előtt szeretve vagy legalább nagyra becsülve lehetett; egyes törzsek és családok felvették nevét, melyre még máig is büszkék, s a többi lakosok felett némi előjogok és kitüntetésekben részesülnek **). Az igen vitéz és becsületes embert „Csagatáj kisiu-nek, a való, igaz szót „Csagatáj söz-nek nevezik, s nagyon valószinü, hogy csagatáj türki, „igazán törököst jelent, mert ez azon kifejezés, melylyel a nyugati törökök, kivált az idegen elemekkel nagyon összeelegyedett ozmanlik, távol keleten hátrahagyott testvéreik kevesbbé hamisított nyelvét jelölik. Szándékom lévén,csak arról beszéllni, mire személyes tapasztalatim feljogosítanak.***) szerzett tanulmányija nyomán a keleti törököt három osztályba sorozom : első a khinai tatár vagy kasgoli türkiszi, • második a tulajdonképi csagatáj, özbeg türkiszi; harmadik a turkománok tájnyelve, ^X.aj ^Li^j' Voltam ugyan némi érintkezésben a kipcsakok, kirgizek és karakalpakokkal is, de ebbeli tapasztalatim csekélyebbek, semhogy a nyelvekről is értekezhetném. Azért csak a fentebbi három osztály részletes leírására fogok szorítkozni. *) A közép-ázsiaiak csagatájnak mondják. Mi európaiak rendesen csagatájnak olvassuk, amint azt ozmán íróktól halljuk. **) Csagatáj törzs vagyon a kirgizek, karakalpakok és özbégek között; ez utóbbiak igen számosak, mind az alszejek fehér csontunkhoz (nemesség) tartozók, és örökösödési jog alapján némi udvari tisztségekkel bírnak. (L. „S Közép-ázsiai Utazás" czímű munkám 314. lapját.) ***) Hogy fogalmunk lehessen azon iszonyú zűrzavarról, mely a török tájnyelvek különféle osztályozásaiban uralkodik, elég Adelung Mithridatesét vagy Klaproth Asia polyglottáját olvasni; de nem is lehet ez máskép, mert élő nyelvekben elméletekre épített okoskodások, kevés jót eredményeznek. A valót leginkább megközelíti Berezin „Recherches sur les Dialectes musulmans" czímű műve. Kár, hogy oly rövid és oly nagy tért akar befogni,sok kilenc sok tanill : „ki sokat tud, sokat téved", mondja az oszmánli.