Zsigmond Ferenc: Orosz hatások irodalmunkban. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XXVI. kötet 6. szám, 1945)
érzésünk az, hogy Petelej költészetének világa nem a Turgenyevéből van átvéve, hanem a kettő mintegy kiegészíti egymást. A pesszimizmusra hajló látásmód egyformán megtalálja a maga igazolását a végtelen orosz pusztaságokon és Erdély hegyek közé szorított, szűk völgykatlanaiban. A két író témái is ilyenféle viszonyban vannak egymással. Turgenyev regényeket írt, s hősei nemcsak saját országuk roppant térségeit kalandozzák be, hanem Nyugat-Európát is, hogy végül mégis csak belássák az élet értelmetlenségét és gonoszságát. — Peteki apró elbeszéléseket, ú. n. prózai balladákat, azonkívül rajzokat írt, s alakjai egy falu szűk körében is eljutnak a Turgenyevével rokon világnézet szomorú határköréhez . . . Gáspárovics „nyugodt, boldog ember vola. Ekkor a sors meglegyintette Gáspárovicsot, egy asszonyt vetve az útjába" — voltaképpen ez a tartalmi lényege Turgenyev csaknem mindenik regényének is; csakhogy Turgenyev asszonyai gyönyörű, kegyetlen, csábító démonok, s áldozataik legalább pillanatnyilag megízlelik a mámor bódító kéjét, csak azután buknak el, s rendszerint egy nemes női szívet is gyógyíthatatlanul megsebeznek hűtlenségükkel. — Gáspárovics ellenben, Petelei néhány lapnyi rajzocskájának 129 „hőse", szegény púpos kis ember, szerelmi izgalma is nevetséges és szánalmas, az asszony, egy rendőr felesége, csöndes undorral vet véget közeledésének, a kis púpos aztán öngyilkos akarna lenni, de ezt sem meri megtenni, az eredmény mindössze egy keserű reflexió. Móricz Zsigmondnak az orosz regényirodalommal kapcsolatban való emlegetése megkezdődött nálunk mindjárt első regényének, a Sáraranynak megjelenésekor (1910),130 de mai napig sem nézett komolyan a szemébe ennek a kérdésnek senki. Maga Móricz nem árulja el közvetlenül műveiben, hogy a külföldi irodalmakból kiket és mennyire ismer, de egyéniségében csakugyan kezdettől fogva volt valami, ami az orosz írókra s az ezek műveiből ismert orosz emberfajtára emlékeztetett bennünket. Utánzásról szó sem lehet, ellenben a világnézetnek és az írói ábrázolásmódnak valami ösztönös rokonságáról. Kár, hogy ebből a szempontból Móricz költészete még nem részesült figyelemben, csak szürke általánosságok hangzottak el, vagy pedig csupán ötletek, melyek I 129 „A kis Gáspárovics". Lásd: Az élet. 1905. I. 44—58. 1. 129 Oláh Gábor: Nyugat 1910. 1573. 1. 43