Eger, 1863 (1. évfolyam, 1-27. szám)
1863-10-22 / 17. szám
Előfizetési díj: Egész évre ... 5 ft — kr félévre . . . . 2,, 50 „ Negyedévre . . . 1 „ 30 „ Egyes szám ára 12 kr. I. évi folyam. Hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : EGERBEN a szerkesztőség (újváros, rózsa-utcza 800. szám), — az érseki lyceumi nyomda irodája, — deutsch Gotlieb könyvkereskedése ; — MISKOLCZON Fraenkl B. könyvkereskedése; — GYÖNGYÖSÖN Poplan Ede könyvkereskedése , — és minden cs. kir. postahivatal. 17. szám. ?*• ÓCSÍKS.Kön.x-C Oktober 22-én, 1863. Hirdetésekért fizettetik minden háromszor halálozott sorhely után 4. további közzétételeknél 3 kr; azonfelül bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 kr. Az „EGER“-re előfizetéseket folyvást elfogad félévre.............................2 fit 50 kr. évnegyedre.........................1 „ 30 „ a kiadó-hivatal. A jövő kor elrejtett kincse honunk földrétegeiben. III. (Vége.) Eddig a kőszenet csak úgy tekintettük, mint honi gyáriparunk hatalmas éltetőjét; azonban ha valósulandnak Armstrong aggodalmai, úgy olcsó áron kiállított fekete szenünk hatalmas kiviteli czikké válhatik. Ne mosolyogjon senki gyakorlatiatlannak látszó nézetünkön, ha az oly olcsó anyagot, mint a kőszén, hazánkat gazdagítandó kiviteli czikknek tekintjük, még pedig oly távol vidékre szállítandót, mint Albion ködös partjai; — mert a közlekedési eszközök máris oly tökélyre fejlődtek, hogy a távolság tekintetbe sem jő ott, hol az olcsóbb ár legyőzi a többi előnyöket. Hogy pedig ez nem ábránd, egy igen közeleső példa mutatja. Ki hitte volna, hogy a nagy Széchenyink szavai szerint önzsírjába fuladozó hazánkban az amerikai szalonna versenytársa lehessen valaha a debreczeni és szalontai szalonnának? — pedig valóban megtörtént ! nemcsak Pesten 6 forinttal olcsóbban árultatott az amerikai szalonnának mázsája a honinál, hanem még szerény egri piaczunkon is megjelent a félelmes versenytárs, 4 garassal olcsóbban kínálván iőzéjét a zsírnak, s az egri kofákat annyira elrémitette, hogy azon nevetséges koholmányhoz kénytelenittettek folyamodni a vevők visszariasztására, hogy ezen importált zsiroly sertésekből került, melyek emberi holttesteken híztak. Midőn ezen tény tudomásomra jött, lehetetlen volt, nevetve föl nem kiáltanom: „et omnia fient, fieri quae posse negabam!“ Nem kételkedhetünk tehát áldott hazánk földrétegében rejlő kincsünknek — a fekete gyémántnak — roppant értékén, és nagyszerű jövőjén ; csakhogy eddig többnyire azon körülmény hangolta le a kőszéntelepekkel biró földtulajdonosokat, hogy a kutatás helyén többnyire barnaszén mutatkozott; azonban nem oly értéktelen a barnaszén sem, mint ezt a speculáns vállalkozók állítgatják, és bővebb kutatás sok helyen megmutatta, hogy a barna kőszénréteg alatt, egy-két földréteg közbejötte után, többnyire jófajta fekete szén mutatkozott, minthogy a fekete szén régibb, a barnaszén pedig újabb képződés, és gyakran egyik a másikba átmegy. Azonban hány vidéke van eddig honunknak szakértőleg felkutatva? — valóban kevés, s máris mily sok jövedelmező fekete kőszéntelep van művelés alatt; és a csak néhány év előtt felkutatott salgótarján-vidéki, melynek részvényesei előbb sz. Istvánról czimzett társulatba alakultak, legújabban pedig a pest-losonczi vasuttársulatba beolvadtak, már is mily nagyszerű pénzmozgalmat idézett elő! A kőszéntermelés gyors emelkedése lehetetlenné teszi, hogy pontos számokban kimutathassuk az évenkint honunkban kiásott termény mennyiségét, dr. Kautz Gyula például az egész osztrák birodalomban egy év alatt nyert kőszén mennyiségét 20 — 25 millió mázsára teszi, s ennek értékét 3 millió forintra becsüli; Prasch pedig a birodalom évi kőszéntermelését 231/2 millió mázsára teszi, s ebből Magyarországra, a Bánságot is hozzávéve, közel 2 milió mázsát számít. Azonban bizonyos, hogy ezen adatokat, melyek 6 — 7 évvel ezelőtt szereztették, a mostani termelés legalább is kétszeresen felülmúlja, és ki gyaníthatja, hogy 10 év múlva hányszorosan fogja túlhaladni, minthogy az ipar emelkedése korunkban eddig is mértani arányokat mutat. Boldog tehát azon vidék, melynek lakói bizonyosak arról, hogy lábaikkal ily becses kincs felett taposnak. De a magyar síkföld lakói fájdalmas főrázással mondhatják, hogy csekély vigasztalás ez reánk nézve, minthogy mi ezen kincstől, mely a hegyek gyomrában rejlik, távol estünk, pedig épen mi alföldiek szenvedtünk legtöbbet a szárazság csapásai által, épen mi veszítettük el törzsva