Eger, 1864 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1864-08-04 / 31. szám
242 így a statistikának jut a feladat kimutatni, hogy egy vagy más keresetmód mily befolyással van a bűntények szaporodására? Hanem hazánkban a régibb összeírásoknál keveset ügyeltek a keresetmód pontos följegyzésére, s azért a bűnvádi táblázatokból kimutatható arányszámok csak az utóbbi népösszeírásnál följegyzett kereseti osztályzatok arányszámaival hasonlíthatók egybe. Az 1860-ik évi 10,533 elitért között találtatott: minden kereset nélkül 5,6% ; napszámos 29,9 °/o ; cseléd és szolga 26%; iparossegéd és gyármunkás 5,7% ; a földmivelő osztályból 24,6%; inttani, művészeti és tudományos foglalkozású 0,6%; hivatalnok 0,8%; az előbbiek nejei és hozzátartozói 3,2%. Az 1859-ki táblázatokból szinte azon arányszámok tűnnek ki, legfeljebb a tizedes törtekben mutatkozik némi csekély eltérés, mely körülmény mindenesetre a törvényszéki kimutatások pontosságát jelzi. Ha már most ezen arányszámokat vizsgáljuk, első tekintetre föltűnik, hogy azokban a napszámosok és cselédek osztálya legnagyobb számokkal van képviselve; igaz ugyan, hogy ugyanezen osztályok a nép között is a nagyobb számot teszik, de mégis osztályrészük a bűntettekben jóval nagyobb, mint köznépesedési arányuk, így a napszámosok honunkban átlagos számítással a népességnek 21%-át teszik, míg a bűnlajstromokon több mint 29 %-al jelentkeznek. Még terhelőbb a számviszony a cselédek osztályára nézve, melynek arányszáma a köznépesedési táblán csak 12,5% , míg a bűnvádin 26%, mutatkozik. Hazánk földmivelő osztályáról sokan fölteszik hogy nagy arányban veszen részt a bűntényekben, holott ez földnépünk ellenében igazságtalan előítélet, mert a számadatok ellenkezőt tanúsítanak, ugyanis a földmivelő osztály az összes népségnek valamivel több mint 45 százalékát képezi, míg a bűnvádi táblán csak 24 százalékkal, tehát arányszámának majdnem felével képviselve jön elő, s így ha a cselédek osztályának egy részét is, mint ezt némelyek szokták, a földmives osztályhoz számitanak, bűnrészességi arányszámuk még akkor is jóval alantabb állana a 45%-nál, mi a földmivelő nép erkölcsiségére nézve igen kedvező bizonyítvány. A ipar és gyármunkások arányszáma nálunk nem mutat azon erkölcsi romlottságra, mely ezen néposztálynál más államokban mutatkozik, hol az iparos proletariátus nagyobb mértékben el van terjedve, mint az ipar terén még hátra álló magyar hazánkban. A fentebbi kimutatásban közel 6%-át teszik az iparos és gyármunkások az elítélteknek, és népesedési arányszámuk is az 5—6% között áll, tehát bűnrészességi arányuk a többi néposztályokhoz képest ha nem épen kedvező is, de nem is kedvezőtlen. A vallás és nemzetiségbeli különbözések nem látszanak valami szembeötlő befolyással bírni az illető felekezeteknek bűntényi arányára, minthogy arányszámaik a bűnvádi táblákon igen megegyeznek azon számokkal, melyek arányukat az összes népességhez kimutatják. Vannak ugyan, kik állítják, hogy bizonyos vidéken, hol vallás és nemzetiségre nézve vegyes népség lakik, egyik vagy másik felekezet hajlandóbb a bűntényekre a másiknál, s ezt példákkal vagy számokkal is iparkodnak bebizonyítani. Azonban közelebbről vizsgálván a dolgot, azon tapasztalatra jövünk, hogy ha van is némi különbség a felekezetek bűnrészessége között, ez inkább onnan származik, hogy a bűnösebbnek látszó rész a népességnek vagyontalanabb és szegényebb részét képezi, és amint a fentebb előadottakból kitűnik, a nyomor és neveletlenség sodorja az egyéneket a bűnök örvénye felé, nem pedig a különböző vallási vagy nemzetiségi felekezet. Nem nyújtjuk hosszabbra jelen szemlélődésünket, nehogy tisztelt olvasóinknak unalmat okozzunk, bár még sok érdekes adatot meríthetnénk hazánk bűnvádi statistikájából. Ezen néhány ponthoz is csak minél rövidebb észrevételeket fűzünk, ezen lapnak korlátolt köre nem engedi, hogy bővebb elmélkedésekbe mélyedjünk a kiszemelt adatok felett. Minden gondolkodni szerető honfi ezekből is átláthatja, hogy hazánk népességének részvétele a bűnös cselekvényekben inkább sorsának kérlelhetlen viszonyaitól, mint saját bűnre vonzó hajlamairól föltételeztetik. *— A pest-miskolczi vasút ügye, mely megyénket és vidékünket annyira érdekli, egyelőre el van intézve. Múlt évi September havában gróf Zichy Ferencz, Lévay Sándor és többek 1. f. helyen aziránt nyújtottak be folyamodványt, hogy a tiszai vasuttársaságnak a pestmiskolczi vasútra szóló épitési engedélye és kamatbiztositása átruháztassék, vagy pedig a nevezett társulat elsőbbségi jogánál fogva ezen vonalnak haladéktalan kiépítésére felszólitassék. E folyamodványra, mint a P. N. értesül következők adattak válaszul: „A cs. k. hatóságok ezen vasútvonal hasznos és szükséges voltát elismerték ugyan, egyszersmind azonban azon nézetüket is nyilvániták, hogy az érintett vasút építésének kérdése jelenleg kívánt sikerrel nem oldható meg, mert a tiszavidéki vasuttársulat azon kötelezettsége alól, hogy a pest-miskolczi vonalat az 1856. évi november 10-én kelt engedélyezési okmány 8. §-a értelmében 1862. év végéig tartozzék felépíteni, a cs. k. pénzügyi minisztériummal 1859. évi január 31-én kelt 1. f. elhatározás alapján kötött szerződés 11. §-nál fogva fölmentett azért, mivel ezen vonal kiépítése által az akkori közforgalmi viszonyok mellett a tiszai vaspálya-társulat többi vonalainak, különösen pedig a miskolcz-debreczen-czeglédi vonalnak jövedelme csökkent, s ebből kifolyólag az államkincstárnak is, tekintve az ezen társulat részére engedélyezet kamatbiztosíték nagyságát, szintén tetemes veszteség okoztatott volna. Minthogy pedig az érintett szerződéskötés alkalmával fennállott forgalmi viszonyok mai napig sem javultak, s a tiszai társulat jövedelme nemcsak nem gyarapodik, hanem folytonosan csökken, ugyanazért a tiszai vasúttársulatot egészben véve, még mindig fennálló azon kötelezettsége teljesítésére szorítani, hogy a pest-miskolczi vonalat már most építse ki, annál kevésbbé tartotik üdvösnek és czélszerűnek, mivel ez esetben nem csak a tiszavidéki társulat volna kénytelen aránytalanul nagy áldozatot tenni, hanem az állami kincstár is tetemesebb előlegek utalványozására vétetnék igénybe, anélkül, hogy ezáltal valami különös közgazdasági czél éretnék el. A császári királyi főhatóságok nézete szerint tehát nem a tiszai vaspályavonalak kiegészítése, hanem ezen vonalaknak a végpontokról tovább vitele és kiépítése (milyen a kassa-oderbergi és arad-oláhországi vonal) azon feladat, mely mindenekelőtt végrehajtandó s ezért a pest-miskolczi vonal létesítése későbbi időre halasztható. Kijelentetett az is, hogy a cs. kir. pénzügyministerium a pest-miskolczi vasútvonal építési czéljából netán keletkezendő újabb társulat részére állami kamatbiztositást nem gondol engedélyezhetőnek, s a fennforgó körülmények között nem is lenne hajlandó a kamatbiztositás megadását pártolni.“