Eger, 1867 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1867-05-30 / 22. szám
176 Tegnap mindkét ház ülést tartott, s a koronázási hitlevél elkészítésére az országos küldöttséget választotta meg. E küldöttség tagjai a főrendek közül: Simor János herczegprimás, b. Sennyey Pál, gr. Majláth Antal, Szögyényi-Marich László, Maschirevics patriarcha, gr. Mikes Sándor, gr. Pálffy József, Siaguna érsek, Tomcsányi László, b. Apor Sándor, b. Prónay Gábor, és ifj.gr. Ráday Gedeon. A képviselőház pedig ugyané küldöttségbe a következőket választotta meg: gr. Apponyi György, Bartal György, Bezerédy László, Bittó István, Bónis Sámuel, Csengery Antal, Deák Ferencz, Dózsa Elek, Ghyczy Kálmán, Hosszú József, b. Kemény István, Nyáry Pál, Pulszky Ferencz, báró Podmaniczky Frigyes, Somssich Pál, pápai Szabó Imre, Szász Károly, Trauschenfels Emil, Triffnácz Pál, Tisza Kálmán, Vadnay Lajos, Zsedényi Ede, Joannovics György, Justh József. A főrendeknél más tárgy nem lévén napirenden, az ülés a választás után eloszlott, a képviselőházban pedig az ismert törvényjavaslatok felett folyt a tanácskozás, s a többség elfogada, hogy a közös ügyek iránt hozott országgyűlési határozat törvénybe iktattassék, törvényczikkelylyé alakittassék. Kossuth Lajosnak a „Magyar Újság“ f. hó 26-ai számában egy, Deákhoz intézett nyilt levele jelent meg, melyben az országgyűlés törvényes többségének véleményét roszalja, és Deák Ferenczet ezen, mint Kossuth tartja, sikamlós tér elhagyására hívja föl. E levélre az első választ a képviselőház tegnap azzal adta meg, hogy a többség Deák Ferenczet beléptekor lelkes és tartós éljenzésekkel üdvözli. A mai pesti lapok, a balpártiakat kivéve, már tüzetes bonczkés alá veszik e levél tartalmát. Eddig a „P. Lloyd“ és „1848“-ban jelent meg legélesebb kritikája. Pulszky Ferencz ez utóbbiban határozottan roszalja és kárhoztatja e föllépést; kimutatja, hogy nem a jelenlegi országgyűlés, hanem igen is Kossuth dunai confoederatiója semmisítette volna meg a magyar nemzetiséget; e felszólalást elkésettnek mondja, s olyannak állítja, mely csak felizgathatja a kedélyeket. Az irány, melyet Kossuth Deák Ferencz irányának látszik tartani, nem a Deáké, mondja Pulszky, ez az országgyűlés többségéé, sőt az egész nemzeté, mely annyi időn át tűrt és szenvedett, s annyiszor csalódott minden hitegetésben, igen jól meg tudja különböztetni, kit kelljen a békés és törvényes kiegyenlítés utján követni. Pulszky ezen válasza, melyet Deák Ferencznek, az ország bölcsének éltetésével fejez be, már külön lenyomatban is árultatik, és nagy érdekkel veszik s olvassák. Horvátországi ügyek. A kir. leirat a horvát-szlavon tartománygyülés válaszfeliratára már leérkezett, s következőleg hangzik : „Ez évi ápril 23-ról kelt legmagasabb leiratunkkal oly czélból hittük össze a horvát-szlavon tartománygyűlést, hogy Horvátország és Szlavónia képviselve legyenek a magyar országgyűlésen a nemsokára bekövetkezendő koronázásnál s a fenforgó különségek az államjogi kérdések s a közös ügyek megoldását illetőleg elintéztessenek. Minthogy azonban a többség feliratában oly követelések téteznek, melyek az alkotmányos kiegyezkedés elérését lehetetlenné teszik , s minthogy nincs szándékunkban a koronázást még tovább elnapolni, a tartománygyűlést ezennel feloszlottnak nyilvánítjuk azon föntartással, hogy azt csakhamar ismét egybehívjuk.“ Az uniópárt a gyűlés feloszlatására vonatkozó kir. leiratot örömmel üdvözölte. Zágrábban hírlik, hogy Smaic lovag a fiumei főkapitányi állástól fölmentetett. Azt is beszélik, hogy a horvát udv. kanczellária vezetője, K. Kussevics, a felirati küldöttség előtt így nyilatkozott: „Horvátország egy uj 1848-at akar előidézni, mialatt Magyarország az engedményekben a legvégső határig ment.“ Erdélyi ügyek. Erdélyben a status quo fentartását a reactionarius párt siet a maga érdekében felhasználni, kizsákmányolni. Ennek vilá A mátrai kereszt. Midőn már — negyvenkilenczben, — Haldokolt a szent szabadság, És a muszkák eljövének, Hogy omló vérünk ihassák: Dobó fészkéből is többen Kibujdostak a Mátrába, Elrejtőzni, titkon sírni, Hogy a hon mily özvegy, árva, Ekkor történt. A cserjésben Szép hölgy fára andalogva, Társit elhagyván ez egyszer, Kik lenn ültek a vadonba, És szeme két csillagával Tarka vadvirág után néz, Nem is sejtve, hogy nyomában Milyen gyorsan támad a vész. 1. Vad, lovas kozák jő épen Föl a lejtős bérczi úton, Nagy vigyázva: merre volna Valamely prédára uj nyom? S hogy a hölgyet megpillantá, Csaknem elrugá a kengyelt, Olyat szökött örömében . . . És elébb tört, és elébb ment. A hölgy szép volt, egri szép volt, — És ez mindig nagy dicséret — A kozákban, mint a Mátra, Olyan vágy gyűlt, olyan égett; TAR CZ De lovának toppanásán Az ábrándos hölgy is szétnéz, S felsikoltva megy, rohan, fut, Mint a legsebesebb szélvész. De a lovas nyomban űzi Aljas, és vad indulattal, Mint a zaklatott galambot A vérengző hegyi karvaly ; — A hölgy retteg, reszket, ájul, Lába megtört .... alig eszmél, S elhalóan, bizalommal Térdre rogy egy — szent keresztnél. Átkulcsolja a keresztfát, Szólni már nem képes ajka , Csak zokog, sir, s kérve néz a Megváltói isten-arcza, Ez meg részvétet sugároz Az erény szűz gyermekére, S mintha uralomba venné , Karjait kitárja védve, A lovag jött, Ámde látva, Milyen szent a hölgy bizalma, Tisztelettel üdvözölte, S lovát sarkantyúba kapta. A hölgy még soká zokogva Térdelt a kereszt tövénél, És hálával ismeré el, Hogy a hitben szent erény él. Mindszenty Gedeon.