Eger, 1867 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-19 / 38. szám

V. évfolyam. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr. Félévre . Negyedévre . . . 2., 50 „ . I., 30 Egy hónapra . — 44­38. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó­hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden cs. kir. posta/avatai. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő, egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Szeptember 19-én 1867. Hirdetésekért minden halálozott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 km fizettetik. Kamatláb és uzsora. Napjainkban mind hangosabban nyilvánul a panasz, hogy­­ Pesten és mindenütt ez országban, az uzsoráskodás nagyon lábra kapott, és rettenetesen zsarnokoskodik, s feltűnő, mikép ezen, egyre tovább harapózó métely ellen alkalmas gyógyszerről gon­doskodás nem történik. E panasz kétségkívül alapos és jogos, mert nem ritkaság az oly könyörületes szamaritánus, ki pénzszük­ségben szenvedő embertársán száztól 50—60 perczent mellett se­gít, s ki elég becsületes 20—30 perczentre kölcsönözni, könyörü­letességét még meg is köszönik neki; a ki pedig 10, vagy épen 6 perczentre kölcsön ad, — a­mi egyébiránt ritkaság — azt már valósággal megbámulják. A dolgok állapota tagadhatlanul gyógykezekre vár; a kér­dés csak az, hogy mily gyógyszert s hogyan kell használnunk ? Csalatkoznék, ki azt hiszi, hogy szigorú törvények a bajon segíteni fognak, hisz ezek most is vannak,s végre is hajtatnak, a hol lehet; sőt oly esetet is tudok, hol a meghalt uzsorás ártat­lan örököseit azért perelték meg, mert oly pénzeken osztoztak, melyekkel apjuk, még életében, az örökösök tudta s befolyása nélkül uzsoráskodott; oly pert is tudok, melyben az uzsorás en­gedményező helyett ennek jólelkű engedményesét a megyei tör­vényszék elmarasztalta. Még szigorúbb törvényekkel tehát oda jutunk, hogy a hitelezőt csak óvakodóbbá tes­szük, s elméjét mindinkább élesítjük a törvény kijátszására. Mert ne gondoljuk azt, ki pénzzel kereskedik, együgyünek, hogy magát könnyen rajtakapni engedje, s be ne zárjon maga után minden oly ajtócs­kát, melyen keresztül hozzáférhetni; annyival inkább, mert a köz­életben most is azt tartják, mint egykor Spártában a tolvajokról, hogy az uzsorás megérdemli ugyan a büntetést, de azért, mi­vel oly együgyü volt, hogy rajtakaphatták. Szerintem a pénz „tulajdon,“ a tulajdonról pedig a tulajdo­nos szabadon rendelkezhetik; ez elvitázhatlan igazság a tulajdon természetében gyökerezik. Igaz, hogy az állam, kitűnő felségjo­gánál fogva, a tulajdonjogot, ha a közérdek vagy a szükség úgy kívánja, korlátozhatja; itt tehát azon kérdést kell föltennünk: követeli-e a szükség, vagy a közérdek s közjólét, hogy pénztulaj­donunk feletti rendelkezésünkben törvény által korlátoztassunk ? — Szerintem a pénz áru­s kereskedelmi czikk, melynek becsét s kelendőségét nem a rányomott jegy, hanem az idők s körülmé­nyek határozzák meg. Ha már most az árulás, kereskedés néhány kiváltságos osztály vagy egyén joga, nehogy egyedáruskodásuk­­kal a közjólét rovására visszaéljenek; igen is kötelessége az ál­lamnak árszabál­lyal fékezni az emberi telhetetlenséget, mint ez például sütőknél s mészárosoknál történhetik. Hol azonban a ver­senyzés kinek kinek szabad, vagy az áru­s kereskedelmi czikkek előállítása több rendbeli s különféle kezek munkáit igényli, ott az árszabás nem volna egyéb, mint a szorgalom s ipar megölő be­tűje. Kinek jutna jelenleg eszébe a termesztmények, szövetek, öltözetek sat.­árát szabályozni, de árukat csökkenteni igen is! nem ugyan tilalomrendszerrel, mi rendesen mindig visszahatást szül, hanem oly módok s eszközök létesítésével, melyek a ter­mesztők számát növelik, a közlekedést pedig könnyítik és gyor­sítják. A pénzzel kereskedés mindenkinek szabad! Az eddig mondottak természetes következménye az, hogy alig ellenkezik valami inkább a tulajdon eszméjével s a jelen társadalmi élet viszonyaival, mint a kamatláb meghatározása, s nem csalódom, ha úgy vélekszem, hogy maga ezen körülmény ke­­vesiti a pénzkereskedők számát; miből újra csak az következik, mikép a kevesebbre téritett szám mind jobban nagyobb hatással űzheti egyedáruskodását. Mert minden okos és előrelátó ember örömestebb bocsátkozik oly vállalatokba, s vesz oly részvénye­ket, melyek a tőke biztosítása mellett száztól 15—20 %-ot jöve­delmeznek, mintsem száztól hatos kamatra adjon kölcsönt, mely mostani hitel- s törvénykezési rendszerünk mellett ritkán veszé­lyen kívüli. S valóban furcsa, hogy kereskedőnek, iparosnak száz­tól százat nyerni nem törvényellenes, de az, ki pénzét kölcsön ad­ja, bűnös, ha hat százaléknál többet merészel venni. Azon ellen­vetés sem áll, hogy határozatlan kamatláb mellett szabad tér nyílnék zsarolásra , mert avagy nem történik-e ez meg jelen körülményeink közt is a tapasztalás tanúbizonysága szerint, s annál roszabb hatással az erkölcsiségre, mert törvényszegéssel jár együtt, mi ismét csak a törvények iránti tekintély csökkenését szüli. Sőt ellenkezőleg úgy vagyok meggyőződve, hogy ha az ipar­­i kereskedés fejlődő viszonyaival természetes összefüggés­ben lévő pénz becsének meghatározását hely­i körülményektől, úgy az egyezkedők szabad akaratától tes­szük függővé, az átalá­­ban véve drágább leend ugyan a mostani törvényszabta árnál, de rendentúli zsarolásokat már csak azért sem idéz elő, mivel a tőke, kivévén az adós vagyoni állását, más veszélynek nem lesz kitéve. Ha vitatnám, hogy ipar- és kereskedelmi tekintetben je­lenleg is csak ott tespedünk, hol ezelőtt kétszáz évvel szunnya­­dozunk; nevetség tárgyául tenném ki magamat s méltán; mégis pénzviszonyainkra nézve az 1647-dik évi kaptára vagyunk ütve, miután az azon évi 144 t. ez. határozta meg a kamatot! Tekint­sük meg perlekedési eljárásunkat. Ki csak kissé ismeri gyakor­lati életünk fény- és árnyoldalait, az nagyon tudja, hogy ingyen mit sem adnak, még igazságot sem­ tudja, mikép a gyakorlatba vett tiszteletdíjazás — bírói eljárásoknál — igen különbözik a törvényestől; tapasztaljuk, miszerint csak egy pár évi pörlekedés is adóssági esetekben, gyakran sokkal több költséget emészt fel, mint a­mennyi biróilag megitéltetik; ide járulván még az is, hogy a hitelező pénzét kellő időben meg nem kaphatván, vagy ma­ga jő ezáltal zavarba, vagy nyereséges vállalattól s vételtől esik el: tisztán világos, mikép jólelkü hitelező hatos kamat mellett tő­kéje egy részét is gyakran elveszti. Helyes nemzeti intézkedésnek mondható az uzsoratör­vény eltörlése mindazon országok részéről, hol az megszüntetett, mert az eredmény mutatja, hogy azáltal ott a pénznek nagy for­galma idéztetett elő. Hiszen mi magunk is szemlátomást tapasz­taljuk, miszerint köztünk sokkal több pénzzel­ bíró polgár van, mint kik azzal üzérkednek, de sokszor nem áll tehetségekben, pénzüket­­ a szükség viszonyaihoz képest 6-os kamatra adni, becsületöket pedig pelengérre tenni szintén nem akarják azáltal, ha uzsorásoknak tartatnának; pénzüket elvégre tehát vagy más kereskedési üzletbe fektetik, vagy a­mi nem ritkán — a közélet rop­pant kárára — minden haszon nélkül hevertetik. És mindez egy kiapadhatlan kútfeje az átalános pangásnak, s biztos létfentartó­­ja azon vérszopó nadályoknak, melyek az emberiség vagyoni pusztulásának előárkait minél gyorsabban megássák. Eltöröltetvén hát a kamatláb, természetes, mikép az uzsora is megszünendik, erre vonatkozó törvényeink is érvénytelenek lennének; s itt még azon egy kérdés adja elő magát: mikép esz­közölhetni a pénzek legolcsóbb keretét? Minél nagyobb a fo­gyasztás, annál sürgősb az áru kelendősége. Innen van, hogy na­gyobb városokban minden s így a pénz is drágább, mint a ki­sebbekben, vagy épen falvakban, kivált olyanokban, melyek hely­zetüknél fogva vagy kereskedői városoktól vagy közlekedési fő­vonalaktól távol esnek. A kelendőséget a concurrentia csökkenti,

Next