Eger, 1867 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1867-09-19 / 38. szám
V. évfolyam. Előfizetési dij: Egész évre . . 5 ft — kr. Félévre . Negyedévre . . . 2., 50 „ . I., 30 Egy hónapra . — 4438. szám. EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadóhivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 26. sz.) — Jentsch O. könyvkereskedése s minden cs. kir. posta/avatai. — Hivatalos hirdetésekért előre befizetendő, egyszeri közzétételért bélyeggel együtt 1 frt. 30 kr. Szeptember 19-én 1867. Hirdetésekért minden halálozott sorhely után 4, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30 km fizettetik. Kamatláb és uzsora. Napjainkban mind hangosabban nyilvánul a panasz, hogy Pesten és mindenütt ez országban, az uzsoráskodás nagyon lábra kapott, és rettenetesen zsarnokoskodik, s feltűnő, mikép ezen, egyre tovább harapózó métely ellen alkalmas gyógyszerről gondoskodás nem történik. E panasz kétségkívül alapos és jogos, mert nem ritkaság az oly könyörületes szamaritánus, ki pénzszükségben szenvedő embertársán száztól 50—60 perczent mellett segít, s ki elég becsületes 20—30 perczentre kölcsönözni, könyörületességét még meg is köszönik neki; a ki pedig 10, vagy épen 6 perczentre kölcsön ad, — ami egyébiránt ritkaság — azt már valósággal megbámulják. A dolgok állapota tagadhatlanul gyógykezekre vár; a kérdés csak az, hogy mily gyógyszert s hogyan kell használnunk ? Csalatkoznék, ki azt hiszi, hogy szigorú törvények a bajon segíteni fognak, hisz ezek most is vannak,s végre is hajtatnak, a hol lehet; sőt oly esetet is tudok, hol a meghalt uzsorás ártatlan örököseit azért perelték meg, mert oly pénzeken osztoztak, melyekkel apjuk, még életében, az örökösök tudta s befolyása nélkül uzsoráskodott; oly pert is tudok, melyben az uzsorás engedményező helyett ennek jólelkű engedményesét a megyei törvényszék elmarasztalta. Még szigorúbb törvényekkel tehát oda jutunk, hogy a hitelezőt csak óvakodóbbá tesszük, s elméjét mindinkább élesítjük a törvény kijátszására. Mert ne gondoljuk azt, ki pénzzel kereskedik, együgyünek, hogy magát könnyen rajtakapni engedje, s be ne zárjon maga után minden oly ajtócskát, melyen keresztül hozzáférhetni; annyival inkább, mert a közéletben most is azt tartják, mint egykor Spártában a tolvajokról, hogy az uzsorás megérdemli ugyan a büntetést, de azért, mivel oly együgyü volt, hogy rajtakaphatták. Szerintem a pénz „tulajdon,“ a tulajdonról pedig a tulajdonos szabadon rendelkezhetik; ez elvitázhatlan igazság a tulajdon természetében gyökerezik. Igaz, hogy az állam, kitűnő felségjogánál fogva, a tulajdonjogot, ha a közérdek vagy a szükség úgy kívánja, korlátozhatja; itt tehát azon kérdést kell föltennünk: követeli-e a szükség, vagy a közérdek s közjólét, hogy pénztulajdonunk feletti rendelkezésünkben törvény által korlátoztassunk ? — Szerintem a pénz árus kereskedelmi czikk, melynek becsét s kelendőségét nem a rányomott jegy, hanem az idők s körülmények határozzák meg. Ha már most az árulás, kereskedés néhány kiváltságos osztály vagy egyén joga, nehogy egyedáruskodásukkal a közjólét rovására visszaéljenek; igen is kötelessége az államnak árszabállyal fékezni az emberi telhetetlenséget, mint ez például sütőknél s mészárosoknál történhetik. Hol azonban a versenyzés kinek kinek szabad, vagy az árus kereskedelmi czikkek előállítása több rendbeli s különféle kezek munkáit igényli, ott az árszabás nem volna egyéb, mint a szorgalom s ipar megölő betűje. Kinek jutna jelenleg eszébe a termesztmények, szövetek, öltözetek sat.árát szabályozni, de árukat csökkenteni igen is! nem ugyan tilalomrendszerrel, mi rendesen mindig visszahatást szül, hanem oly módok s eszközök létesítésével, melyek a termesztők számát növelik, a közlekedést pedig könnyítik és gyorsítják. A pénzzel kereskedés mindenkinek szabad! Az eddig mondottak természetes következménye az, hogy alig ellenkezik valami inkább a tulajdon eszméjével s a jelen társadalmi élet viszonyaival, mint a kamatláb meghatározása, s nem csalódom, ha úgy vélekszem, hogy maga ezen körülmény kevesiti a pénzkereskedők számát; miből újra csak az következik, mikép a kevesebbre téritett szám mind jobban nagyobb hatással űzheti egyedáruskodását. Mert minden okos és előrelátó ember örömestebb bocsátkozik oly vállalatokba, s vesz oly részvényeket, melyek a tőke biztosítása mellett száztól 15—20 %-ot jövedelmeznek, mintsem száztól hatos kamatra adjon kölcsönt, mely mostani hitel- s törvénykezési rendszerünk mellett ritkán veszélyen kívüli. S valóban furcsa, hogy kereskedőnek, iparosnak száztól százat nyerni nem törvényellenes, de az, ki pénzét kölcsön adja, bűnös, ha hat százaléknál többet merészel venni. Azon ellenvetés sem áll, hogy határozatlan kamatláb mellett szabad tér nyílnék zsarolásra , mert avagy nem történik-e ez meg jelen körülményeink közt is a tapasztalás tanúbizonysága szerint, s annál roszabb hatással az erkölcsiségre, mert törvényszegéssel jár együtt, mi ismét csak a törvények iránti tekintély csökkenését szüli. Sőt ellenkezőleg úgy vagyok meggyőződve, hogy ha az ipari kereskedés fejlődő viszonyaival természetes összefüggésben lévő pénz becsének meghatározását helyi körülményektől, úgy az egyezkedők szabad akaratától tesszük függővé, az átalában véve drágább leend ugyan a mostani törvényszabta árnál, de rendentúli zsarolásokat már csak azért sem idéz elő, mivel a tőke, kivévén az adós vagyoni állását, más veszélynek nem lesz kitéve. Ha vitatnám, hogy ipar- és kereskedelmi tekintetben jelenleg is csak ott tespedünk, hol ezelőtt kétszáz évvel szunnyadozunk; nevetség tárgyául tenném ki magamat s méltán; mégis pénzviszonyainkra nézve az 1647-dik évi kaptára vagyunk ütve, miután az azon évi 144 t. ez. határozta meg a kamatot! Tekintsük meg perlekedési eljárásunkat. Ki csak kissé ismeri gyakorlati életünk fény- és árnyoldalait, az nagyon tudja, hogy ingyen mit sem adnak, még igazságot sem tudja, mikép a gyakorlatba vett tiszteletdíjazás — bírói eljárásoknál — igen különbözik a törvényestől; tapasztaljuk, miszerint csak egy pár évi pörlekedés is adóssági esetekben, gyakran sokkal több költséget emészt fel, mint amennyi biróilag megitéltetik; ide járulván még az is, hogy a hitelező pénzét kellő időben meg nem kaphatván, vagy maga jő ezáltal zavarba, vagy nyereséges vállalattól s vételtől esik el: tisztán világos, mikép jólelkü hitelező hatos kamat mellett tőkéje egy részét is gyakran elveszti. Helyes nemzeti intézkedésnek mondható az uzsoratörvény eltörlése mindazon országok részéről, hol az megszüntetett, mert az eredmény mutatja, hogy azáltal ott a pénznek nagy forgalma idéztetett elő. Hiszen mi magunk is szemlátomást tapasztaljuk, miszerint köztünk sokkal több pénzzel bíró polgár van, mint kik azzal üzérkednek, de sokszor nem áll tehetségekben, pénzüket a szükség viszonyaihoz képest 6-os kamatra adni, becsületöket pedig pelengérre tenni szintén nem akarják azáltal, ha uzsorásoknak tartatnának; pénzüket elvégre tehát vagy más kereskedési üzletbe fektetik, vagy ami nem ritkán — a közélet roppant kárára — minden haszon nélkül hevertetik. És mindez egy kiapadhatlan kútfeje az átalános pangásnak, s biztos létfentartója azon vérszopó nadályoknak, melyek az emberiség vagyoni pusztulásának előárkait minél gyorsabban megássák. Eltöröltetvén hát a kamatláb, természetes, mikép az uzsora is megszünendik, erre vonatkozó törvényeink is érvénytelenek lennének; s itt még azon egy kérdés adja elő magát: mikép eszközölhetni a pénzek legolcsóbb keretét? Minél nagyobb a fogyasztás, annál sürgősb az áru kelendősége. Innen van, hogy nagyobb városokban minden s így a pénz is drágább, mint a kisebbekben, vagy épen falvakban, kivált olyanokban, melyek helyzetüknél fogva vagy kereskedői városoktól vagy közlekedési fővonalaktól távol esnek. A kelendőséget a concurrentia csökkenti,