Eger, 1868 (6. évfolyam, 1-53. szám)

1868-10-22 / 43. szám

368 b) Mert ezen törvény hozataláig az 1687-ik évi 2-ik ez. t. szerint Magyarország és a kapcsolt részek természetes és örökös királyainak elsőszü­löttség során csak az uralkodóház férfiága is­mertetett, az 1723: 2. t. ez. által pedig az uralkodásban örökösö­dési jog, az uralkodóház leányágára is kiterjesztetett; c) Mert a 3-ik §-ban Magyarország KK. és RR. és a kapcsolt részek jogai, kiváltságai és szabadságai megerősittettek. Ezek ellenében tehát, mivel senki sem tagadhatja, hogy Magyarország és a kapcsolt részek egy oldalról, másrészről pe­dig az osztrák birodalmi tartományok között, úgy a bel-, mint a kü­lellenségek ellenében kölcsönös védelmi jogok és kötelezettsé­gek léteznek, és pedig nemcsak az Ausztriával­ primitív szerző­désből vagyis kapcsolatból származók, hanem törvényszerüleg kötelezők : alig találkozhatik, ki magával s itélőtehetségével bé­ben van, ki nemhogy megtagadná, de csak kétségbe is hozná, hogy az olyannyira fontos, s oly nagy mérvű, harminczkét millió ember kül- és belbékéje, nyugalma, s csak ezeken alapulható biztos boldogsága fölött őrködő kapocs, vagyis kölcsönös védelmi jog és kötelezettség, a kölcsönös védelemre vonatkozó közös ta­­­­nácskozást, megállapodást, rendelkezést, intézkedést ne kívánná, sőt elkerülhetlenül szükségessé ne tenné; már­pedig a közös ügyek csak­is épen ezekre vonatkoznak. Ezek szerint is tehát nem az 1867. évi törvények létesítet­ték a közös ügyeket, mint a balpárt nyilatkozata állítja, hanem lé­tesítette az 1723 : 1.1. sz. által törvén­nyé emelt, Magyarország és kapcsolt részei és az osztrák birodalmi országok s tartományok közötti kölcsönös védelmi jog és kötelezettség, és még ezt is megelőzőleg létesítette azon primitiv szövetség, mely az osztrák uralkodóháznak a magyar trónra léptével azonos és egyidős. 3) Mind a gyakorlat megerősítette azt, hogy a már tör­vén­nyé is vált kölcsönös védelmi jog és kötelezettség, arra mint közös ügyre vonatkozó kölcsönös tractatust,intézkedést, stb. kíván­nak, mert az országgyűlési correlationalis tractatusok tárgyai — a repraesentatiók és resolutiókban sűrűn, de a törvénytárban is mu­tatkoznak ; mind pedig a törvényhozás soha, nemcsak kétségbe nem hozta, de sőt világos nyílt törvénynek elismerte a pragmati­cs sanctióval törvénynyé emelt kölcsönös védelmi jogot és köte­lezettséget, így Az 1741: 63-ik t. ez. szerint, az ország KK. és RR. elé ter­jesztvén ö felsége, hogy a bajor választó fejedelem, nagyszámú franczia katonaság által segittetve, a felső osztrák tartományo­kat ellenségkép megszállotta, és Bécset, az osztrák uralkodóház régi székhelyét is megszállani, onnan pedig Magyarországba és a kapcsolt részekbe betörni törekedik; ő felségének seregei pe­dig Sziléziában a porosz erő ellen el lennének foglalva. Ma­gyarország karait és rendeit, nemcsak a magyar nemzet ősi eré­nyeire, és úgy saját, mint örökös országa ellensége elleni fegy­verragadásra serkenti, hanem szentséges személyét s fenséges gyermekeit is hű magyarjai hűségére bízza. Magyarország KK. és RR. ő felsége fölhívását hódoló legmélyebb alázattal nemcsak hogy elfogadták, mint ugyanazon törvényczikk igazolja, de sőt valamint a királyi legigazabb jogok s az ország és sz. koronának az 1723-ik é. 1. és 2. t. czikkben megállapított s alakuló jogaik vé­delmére életüket és vérüket áldozni egyesült akarattal fölaján­lották , úgy minden gondjukat, igyekezetüket és lehető módokat a mondott bajor választó fejedelem, s más, a király és ország el­lenségei törekvése ellenébe fordítani igyekezvén, mivel rendes katonaságot állítani az idő rövidsége meg nem engedné, tekintve a veszély jelenlévő nagyságát, őseink példája által serkentetve, a mondott czélra, szokott óvások mellett, országos fölkelést, in­­surrectiót határoznak, és ezen országos fölkelés czime alatt az T­A­R­C­I­A. Sennora Libarona balsorsa s kalandjai. (Vége.) Ritkán történt, hogy férjem, mikor kértem, hogy a rendelt fürdőt használja, dühbe nem jött, s meg nem vert, fogaival s kör­meivel meg nem sértett. Egyszer e miatt elájultam. Néha a fürdő­ből is kiugrott, a­nélkül, hogy akadályozhattam volna, mi mindig a javulás hátrányára történt. Ily állapotban más vigasztalásom nem volt kényeimnél, s Istenhez küldött forró imáimnál. Időről időre katonák jöttek, hogy férjemet robotmunkára vigyék ; don José szembetűnő munkakép­telenségét jelentékeny pénzösszegen lehetett beismertetni. Nyo­morult kunyhónk az idő viszontagságaitól félig-meddig megvédett bennünket, de még ezt is megirigyelték tőlünk elleneink. Pierre írt Ibarrának, hogy bőségben, kényelemben élünk. Jött a rendelet, hogy belebb vigyenek. A katonák maguk előtt hajtottak, s midőn a vadon távolabb eső részébe értünk, egy ma­gános fa árnyékában hagytak bennünket. Tizennégy napig volánk itt, s egyéb tetőnk a fa lombjánál nem volt. Egy könyörületes asszony, ki közelünkben lakott, egy ke­vés gabonát és kukoriczát ajánlott föl nekünk. Még volt pénzem, annak egy részén kunyhót állíttattam. Nagyon nehéz volt, a mun­kakerülő nép között munkásokat találni; de azért valahogy csak ki lett állítva, s férjemnek lehetőleg nyugalmat s biztos szállást adhattam. Férjem lábairól leverém a bilincset, s pénzzel némitot­­tam el a fölvigyázó katonákat. Szüleim levelet levélre írtak, melyben szorgáltak a vissza­térésre. Álmatlan éjjeleimen a kicsinyek mintléte kínzott, kiknek szüleik éltében atyátlan s anyátlan árváknak kellett lenniök. Mégis erősen a mellett voltam, hogy férjem mellett maradok. Egy orvos tudatta velem, hogy egyetlen mód férjemet az őrültségből kigyógyitani az, ha hólyagtapaszt alkalmazok testére, úgy tettem, mint meg vala hagyva; azonban midőn dón Jósé érezte annak hatását, letépte, engem pedig úgy meghurczolt dühös se’gében, hogy azt hittem, kezei között lesz végem. Anyaga hasonlag beteges volt, teste fekélyekkel volt meg­rakva, az egész ember egy sebnek látszott, mely bűze által maga körül dögleletessé tévé a levegőt. Én szolgáltam neki, s tettem meg a szükséges kötéseket; ő szenvedésünk részese s barátunk volt, azért kötelességemnek tekintettem, róla is gondoskodni. Egy reggel nap­fölkelte előtt újra az indiánok közeledésé­nek hirét vettük. Férjemet karjaimba vettem. Anzaga is segített őt tovavinni, igy igyekeztünk az erdő belsejében menedéket keresni. Don José búvóhelyünkön éktelen kiáltásban tört ki, s en­gem ütött. En oly fáratos bensőleg oly sebzett s oly kétségbeesett valék, hogy a földön fetrengtem. Isten látja lelkemet, hogy igazat mondok, midőn állítom, hogy ekkor a halál kedves lett volna, s e borzasztó kínoknál többre becsültem volna; ha gyermekeimre, szüleimre nem gondolok, s ha eszembe nem jut a férjem iránti kö­telesség, saját kezemmel vetek véget nyomom életemnek. Az indiánok ezalatt földulták kunyhónkat, s elhamvaszták azt; néhány embert megöltek, s Isten csodáját látom benne, hogy bennünket is, kik nem voltunk messze, föl nem fedeztek. Don Jo­sé kiáltását is hallhatták, hacsak a lárma, melyet okoztak, s lo­vaik tombolása meg nem siketité őket. Most tető­s falak nélkül maradtunk. Ezután a katonák ismét belebb hajtottak bennünket, ugyan­­­nyira, hogy most már a jaguároktól is lehetett tartanunk. Itt meg­lepett bennünket egy félelmes felhőszakadás, mely csaknem egész hat napig tartott. Igyekeztem férjemet az esőtől ótalmazni, de alig tehettem valamit. Egy rongyos ökörbőr-darabot feszítettem ki egy fa ágaira, ezzel azonban alig volt valami segítve. Don Jo­sé a nedvességtől sokat szenvedett, s fogai vaczogtak a hidegtől, mi nekem nem kis fájdalmat okozott. Igen nehéz volt beszereznem a szükséges élelmiszert. Egy napi utat is megtettem, míg egy magán álló kunyhóban egy ke­vés kecskehúst vehettem, ha vehettem , mivel némelykor bizony üres kezekkel kellett visszatérnem. Anzaga napról napra roszab­­bul lett, s kiáltása vegyült férjemével. Hosszú idő óta hazulról sem tudósítást, sem segélyt nem kap­hattam. Egy hírvivőt akartam Santiagóba küldeni, de nem akadt, ki vállalkozott volna. Ugyanakkor hallottam, hogy Ibarra föltar­tóztatott egy hirnököt, ki pénzt, élelemszereket, s orvosságot ho­zott számomra. Hogy nyomorúságunk tetőpontját érje, férjem fegyverét, mel­lyel Unzaga szokott volt vadászni járni, elkoboz­ták. Nemsokára a katonák újra megjelentek, s férjemet egy gya­loghintóba tevék, s belebb vivének bennünket; úgy látszik, minden áron a jaguároknak s vadaknak szánt Ibarra, s bántotta, hogy eddigelé még nem ért czélt. A katonák a gyaloghintót oly átko­zott módon vitték, hogy szegényből jajkiáltásokat préseltek ki. Ha valamit könnyíteni akartam rajta, gorombáskodtak velem, s arczul entéssel riasztottak el.

Next