Eger, 1872 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1872-05-23 / 21. szám
162 szúrósodásnak előpostája fejtik ki bennük, mit nem sokára követ a szúrósodásnak kisebb fokozata, mely növekedve — az ecetesedésnek jelenlétét tanúsítja. Ámbár ezen veszélyes romlás ritkán kezdődik egy pinceboron általában, csak hordónkint; de ha semmi ellenműködés nem létezik, apródonkint elharapódzik az egész pince boraira ; mert a szúrós — annyival inkább ecetes — bornak ezen bajt terjesztő kipárolgása van, s reá ragad végtére a legegészségesebb borra is. — Hogy a fennirt baj kifejlését a pincék jósága hátráltatja, hibás volta előmozdítja, kétséget nem szenved. Átalán véve a lefejtést, miután a hordók s borok kénezése elkerülhetlen a bormivelésnél, és sokan azon előítéletben vannak, hogy az ártalmas lenne az egészségnek, szükséges érteni tulajdonait, valamint azt is, meddig tart a kénezésnek ártalma. — A meggyújtott s hordóban elégett, és oda befojtott kéngőznek azon hatalmát ismerjük, hogy a dongákban létező savanyokat megtöri, s beléöntetvén a bor a hordóba, azt magába szívja, és az abban létező rokonszerütlen folyóságokat, részint összepárosulva gázformában elröpiti, részint ártalmait megszüntetve, üledékre szállítja, s a bor szinét állandósítja. Ekkép a boros hordóknak alkalmassá tételére főkép használható. Fehér boroknak söprörük lehúzásakor soha sem nélkülözzük. Számosak, kik a kénezést a bor jó ize elrontójának tartják, és ártalmasnak az egészségre. Az így vélekedők azonban tévednek, mert noha igaz, hogy — néha — kezdetben több hetekig, sőt a kövér borok, ha túlkéneztetnek , hónapokig kénszagúak, és frisében használtatva főfájást okoznak , de csakis helyi viszonyok szerint esik ez meg, és teljesen megszűnik annak ezen kellemetlen hatása időjártával. És ezen balítélet leginkább abból származik, mert az ügyetlen vendéglősök részint túlkénezik boraikat, részint rögtön csapra véve árulják. Savanyús éles borok hamarább neki igazodnak kénezés után. Ha egyszer a borok a kéngézt elröpitették, dicsérni fogják azokat az ellenvéleménynek is. Szóval, ha a kénezés igazságtalan volna, nem használtatnék az a bormivelésnél világszerte. Ezen eljárást használva, én, terméseimet évenkint excellenciás atyámnak szoktam fölajánlani — atyafiui áron, s fiúi hódolatomra soha sem tapasztaltam legkisebb visszatetszést, sőt a természetvizsgálók 1868-ik évi egri nagygyűlése alkalmával az országos nagy-ebéd dicsfényéből közvetve reám is háromlott egykét sugár, a mennyiben ott kiválólag dicsérték a borokat, melyek közt pedig az énféléim tán legnagyobb mértékben állottak az asztalokon. Mi a kénszelet mennyiségét illeti, három akós hordónál egy négyszöghüvelyknyit szoktunk használni. Ezen adag szúrósodó boroknál is elegendő, annyival inkább rendes levonáskor. Máslásoknál, aszúboroknál, melyek rendszerint makacsabban tartják a kéngözt, fél annyit, de szúrósodás esetében annyit, mint a közönségeseknél mondatott. A kéngöz minél előbbi elröpülését elősegíti az, ha — mint tudjuk — 24 órai lefojtás után a hordó aknája nyitva hagyatik. Ez alatt azonban nem értetik az, hogy a fennírt napok után rögtön használható a bor, több nap és hetek kivántatnak ahhoz, s figyelmes tapasztalat általi kóstolás mutatja meg a használhatóságot. Általán pedig megjegyzendő, hogy némely vidéki borok a kéngözön rögtönösen túladnak. Noha csekélyebb szúrósodást (Stichigkeit) maga a söprüröli kénezett hordóba tett levonás legtöbb esetben megorvosol, de midőn a baj magasabb mértékben mutatkozik, a kénezés nem segíthet, noha azon hordót, melyben szúrós bor volt, a kénezés helyreigazítja annyira, hogy más bor beleszűrhető, de ezt azon esetben csak, ha a szúrósodás a bor söprűjében vagy üledékjében keletkezett, nem a dongafa romlottságából. Ennek megismerése nem kis gyakorlottságot kíván. Az magától értetik, ha kénezéskor a meggyújtott kén a hordóban égni nem akarna, egy lopót belenyújtva az üres hordóba és többször beléfutva, kitakarodik a hibás jég. A hordó szájának a földre fordítása is használ, kiszívja a fojtó léget. *) (Vége köv.) Párvy Alajos. *) Múlt számunk „Pincegazdászat" közleményébe két lényegesebb sajtóhiba csúszott be : az első idasábon „akanájok tökéletesen kivezesséku helyett, „bevezessék“ olvasandó. A 2-ik hasábon pedig „közönséges hideg vízzel forrázni” mondatban a „hideg” szó kihagyandó. A csókról. No, no . . ne tessék megijedni ! Tudom ugyan, hogy kényes a théma, melyet tárgyalni akarok, de mind a mellett nem törlöm le a föllebbi címet, mert ígérhetem, hogy ezen elmefuttatás folytán sem a túlszemérmes nénikék nem fognak elpirulni, sem az ártatlan növeldei leánykák megbotránkozni. Tehát mi az a csók? Vegyünk elő egy lexicont, és ott szárazon ennyit fogunk találni. A csók az arcnak vagy más testrésznek érintése ajkaink által, vagy ezeknek rátevése egy általunk tiszteletben tartott tárgyra, p. o. egy szentelt érem, vagy más becses ereklyére. Tudom, hogy más munkák is léteznek még a csókról. Hogy többet ne említsek : Jean Second, bővítve Mirabeau által, és Seribe mindkettő igen érdekes, és becses adatokat tartalmazó könyveket írtak e tárgyról , de minthogy főkép az első a morált nem nagyon tartja szemei előtt, jobb lesz arról hallgatni, és Moriac-nak „Egy csók emlékiratai" címü kecsés érzelemteljes müvecskéjét közelebb figyelemre méltatni, mert valóban alig ismerek valami izlésteljesebbet, mint könyvének némely lapjait. Hogy egy lexiconnál szorosabban meghatározhassuk, mi a csók, a fentebbi munkának következő sorait kiírjuk, egyszersmind arra figyelmeztetve, miszerint maga a „csók“ az, mely emlékeit leírja. Ő így szól: Van a világon még elég bohó ember, ki azt képzeli, hogy elégséges az ajkakat másvalaki arcához vagy homlokához érinteni, hogy csókot adott legyen. Igaz, hogy ennél nincs egyszerűbb, és a mai kor szülte korcsosodásnak , és előhaladásnak, romlásnak és tökéletesedésnek közepette kell élnünk, hogy eme őszinteséget és egyszerűséget fölfoghassuk. A csókoknak, mik világszerte divatban vannak, neme és száma határtalanabb, mint sokan gondolják. A csóknak meg van saját történelme, mert az oly régi, mint a világ. Már a legrégibb időben a Ceres titkaiba beavatottak csókokkal illeték egymást fölismerésök és egyetértésük jeléül. Plutarch idejében Rómában szokás volt, hogyanok szüleiket és barátaikat egy csók által üdvözölték, melyet az illetőknek számukra adtak ; de az igazat megvallva, ez főképen azért történt, hogy a hölgyek a borivástól tartózkodjanak, minthogy különben csókjuk elárulta volna őket. Azonfelül a régiek bizonyos szent és symbolikus, jelképes eszmét kötöttek egybe a csókkal, midőn bálvány isteneik szobrait, és nevezetesen ezeknek szakálát csókolták, ha ugyan a művész szakálasoknak ábrázolta azokat. A szent iratokban is nyomát találjuk már az ősatyáknál a csóknak. Izsák, mielőtt megáldaná Jákóbot, megöleli és megcsókolja őt. Az egyiptomi József testvéreit viszontlátván, egyenkint csókkal üdvözli őket. Mily megható a baráti szeretet csókja Dávid és Jonathás között. Szent Péter és Pál apostolok a hívekhez irt leveleiket többnyire igy végzik: Köszöntsétek ezeket és azokat szent csók által.“ A csóknak oly változékony sok faja s neme van, mint a tulipánoknak. A legelső és legtisztább csók kétségtelenül az anyai csók, mely a gyermeket világra jövetele alkalmával üdvözli. A testvéri tisztelet és hálából eredt csók is megemlítendő. A régi időkben létezett még az úgynevezett hűbéri csók, melyet azonban az 1789-iki év diadalmas elvei eltöröltek. Ezen év előtt köteles volt a vazallus vagy hübérnök, urának, engedelmessége és hódolata jeléül kezet csókolni (már t. i. Franciaországban). Ha azonban honn nem lelte, a kézcsókot a kilincscsók helyettesítette, és ezt szóról szóra kell venni, mert a vazall kénytelen volt ura fejedelmi palotája kapujának zárát vagy kilincsét ajkaival érinteni. A hit és legmélyebb tisztelet jeléül egyaránt szolgál a lábos ók a római pápa irányában. Ezen szokás fölött, melynek fejedelmek és tudósok egyaránt hódoltak, több igen is felvilágosodott iró elménekedett.Igy például a hires Rabelais, midőn egykor du Bellay bíbornokot egy fontos küldetés alkalmával Rómába kísérte, a pápai fogadtatás alkalmával is jelen volt. Du Bellay közeledett, és térdre ereszkedvén a bevett szokás szerint megcsókolta a pápa papucsát. Rabelais erre anélkül, hogy egy szót szólott volna, visszahúzódott. -4 TÁRCA. I*