Eger, 1872 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-23 / 21. szám

162 szúrósodásnak előpostája fejtik ki bennük, mit nem sokára követ a szúrósodásnak kisebb fokozata, mely növekedve — az ecetesedés­­nek jelenlétét tanúsítja. Ámbár ezen veszélyes romlás ritkán kezdő­dik egy pince­boron általában, csak hordónkint; de ha semmi ellen­­működés nem létezik, apródonkint elharapódzik az egész pince bo­raira ; mert a szúrós — annyival inkább ecetes — bornak ezen bajt terjesztő kipárolgása van, s reá ragad végtére a legegészségesebb borra is. — Hogy a fennirt baj kifejlését a pincék jósága hátráltatja, hibás volta előmozdítja, kétséget nem szenved. Átalán véve a lefejtést, miután a hordók s borok kénezése el­­kerülhetlen a bormivelésnél, és sokan azon előítéletben vannak, hogy az ártalmas lenne az egészségnek, szükséges érteni tulajdonait, vala­mint azt is, meddig tart a kénezésnek ártalma. — A meggyújtott s hordóban elégett, és oda befojtott kéngőznek azon hatalmát ismer­jük, hogy a dongákban létező savanyokat megtöri, s beléöntetvén a bor a hordóba, azt magába szívja, és az abban létező rokonszerütlen folyóságokat, részint összepárosulva gázformában elröpiti, részint ár­talmait megszüntetve, üledékre szállítja, s a bor szinét állandósítja. Ekkép a boros hordóknak alkalmassá tételére főkép használható. Fehér boroknak söprörük­ lehúzásakor soha sem nélkülözzük. Számosak, kik a kénezést a bor jó ize elrontójának tartják, és ártalmasnak az egészségre. Az így vélekedők azonban tévednek, mert noha igaz, hogy — néha — kezdetben több hetekig, sőt a kö­vér borok, ha túlkéneztetnek , hónapokig kénszagúak, és frisében használtatva főfájást okoznak , de csak­is helyi viszonyok szerint esik ez meg, és teljesen megszűnik annak ezen kellemetlen hatása időjártával. És ezen balítélet leginkább abból származik, mert az ügyetlen vendéglősök részint túlkénezik boraikat, részint rögtön csapra véve árulják. Savanyús éles borok hamarább neki igazodnak kénezés után. Ha egyszer a borok a kéngézt elröpitették, dicsérni fogják azokat az ellenvéleménynek is. Szóval, ha a kénezés igazság­talan volna, nem használtatnék az a bormivelésnél világszerte. Ezen eljárást használva, én, terméseimet évenkint excellenciás atyámnak szoktam fölajánlani — atyafiui áron, s fiúi hódolatomra so­ha sem tapasztaltam legkisebb visszatetszést, sőt a természetvizsgálók 1868-ik évi egri nagygyűlése alkalmával az országos nagy-ebéd dics­fényéből közvetve reám is háromlott egykét sugár, a mennyiben ott kiválólag dicsérték a borokat, melyek közt pedig az énféléim tán leg­nagyobb mértékben állottak az asztalokon. Mi a kénszelet mennyiségét illeti, három akós hordónál egy négyszög­hüvelyknyit szoktunk használni. Ezen adag szúrósodó bo­roknál is elegendő, annyival inkább rendes levonáskor. Máslásoknál, aszúboroknál, melyek rendszerint makacsabban tartják a kéngözt, fél annyit, de szúrósodás esetében annyit, mint a közönségeseknél mon­datott. A kéngöz minél előbbi elröpülését elősegíti az, ha — mint tud­juk — 24 órai lefojtás után a hordó aknája nyitva hagyatik. Ez alatt azonban nem értetik az, hogy a fennírt napok után rögtön használha­tó a bor, több nap és hetek kivántatnak ahhoz, s figyelmes tapasztalat általi kóstolás mutatja meg a használhatóságot. Általán pedig meg­jegyzendő, hogy némely vidéki borok a kéngözön rögtönösen túlad­nak. Noha csekélyebb szúrósodást (Stichigkeit) maga a söprüröli kénezett hordóba tett levonás legtöbb esetben megorvosol, de midőn a baj magasabb mértékben mutatkozik, a kénezés nem segíthet, noha azon hordót, melyben szúrós bor volt, a kénezés helyre­igazítja annyi­ra, hogy más bor beleszűrhető, de ezt azon esetben csak, ha a szúró­sodás a bor söprűjében vagy üledékjében keletkezett, nem a dongafa romlottságából. Ennek megismerése nem kis gyakorlottságot kíván.­­ Az magától értetik, ha kénezéskor a meggyújtott kén a hordóban égni nem akarna, egy lopót belenyújtva az üres hordóba és többször beléfutva, kitakarodik a hibás jég. A hordó szájának a földre fordítá­sa is használ, kiszívja a fojtó léget. *) (Vége köv.) Párvy Alajos. *) Múlt számunk „Pincegazdászat" közleményébe két lényegesebb sajtóhiba csúszott be : az első idasábon „akanájok tökéletesen kivezesséku helyett, „be­­veze­ssék“ olvasandó. A 2-ik hasábon pedig „közönséges hideg vízzel forrázni” mondatban a „hideg” szó kihagyandó. A csókról. No, no . . ne tessék megijedni ! Tudom ugyan, hogy kényes a théma, melyet tárgyalni akarok, de mind a mellett nem törlöm le a föllebbi címet, mert ígérhetem, hogy ezen elmefuttatás folytán sem a túlszemérmes nénikék nem fognak elpirulni, sem az ártatlan növeldei leánykák megbotránkozni. Tehát mi az a csók? Vegyünk elő egy lexicont, és ott szárazon ennyit fogunk talál­ni. A csók az arcnak vagy más testrésznek érintése ajkaink által, vagy ezeknek rátevése egy általunk tiszteletben tartott tárgyra, p. o. egy szentelt érem, vagy más becses ereklyére. Tudom, hogy más munkák is léteznek még a csókról. Hogy többet ne említsek : Jean Second, bővítve Mirabeau által, és Seribe mindkettő igen érdekes, és becses adatokat tartalmazó könyveket írtak e tárgyról , de minthogy főkép az első a morált nem nagyon tartja szemei előtt, jobb lesz arról hallgatni, és Moriac-nak „Egy csók emlékiratai"­ címü kecs­­és érzelemteljes müvecskéjét közelebb figyelemre méltatni, mert valóban alig ismerek valami izlésteljeseb­­bet, mint könyvének némely lapjait. Hogy egy lexiconnál szorosabban meghatározhassuk, mi a csók, a fentebbi munkának következő sorait kiírjuk, egyszersmind arra fi­gyelmeztetve, miszerint maga a „csók“ az, mely emlékeit leírja. Ő így szól: Van a világon még elég bohó ember, ki azt képzeli, hogy elégséges az ajkakat másvalaki arcához vagy homlokához érin­teni, hogy csókot adott legyen. Igaz, hogy ennél nincs egyszerűbb, és a mai kor szülte korcsosodásnak , és előhaladásnak, romlásnak és tökéletesedésnek közepette kell élnünk, hogy eme őszinteséget és egyszerűséget fölfoghassuk. A csókoknak, mik világszerte divatban vannak, neme és száma határtalanabb, mint sokan gondolják. A csóknak meg van saját történelme, mert az oly régi, mint a világ. Már a legrégibb időben a Ceres titkaiba beavatottak csókok­­k­al illeték egymást fölismerésök és egyetértésük jeléül. Plutarch idejében Rómában szokás volt, hogyanok szüleiket és barátaikat egy csók által üdvözölték, melyet az illetőknek számukra adtak ; de az igazat megvallva, ez főképen azért történt, hogy a höl­gyek a borivástól tartózkodjanak, minthogy különben csókjuk elárulta volna őket. Azonfelül a régiek bizonyos szent és symbolikus, jelképes esz­mét kötöttek egybe a csókkal, midőn bálvány­ isteneik szobrait, és nevezetesen ezeknek szakálát csókolták, ha ugyan a művész szakála­­soknak ábrázolta azokat. A szent iratokban is nyomát találjuk már az ősatyáknál a csók­nak. Izsák, mielőtt megáldaná Jákóbot, megöleli és megcsókolj­a őt. Az egyiptomi József testvéreit viszontlátván, egyenkint csókkal üdvözli őket. Mily megható a b­a­r­á­ti szeretet csókja Dávid és Jonathás között. Szent Péter és Pál apostolok a hívekhez irt leve­leiket többnyire igy végzik: Köszöntsétek ezeket és azokat s­z­e­n­t csók által.“ A csóknak oly változékony sok faja s neme van, mint a tuli­pánoknak. A legelső és legtisztább csók kétségtelenül az anyai csók, mely a gyermeket világra jövetele alkalmával üdvözli. A test­véri tisztelet és hálából eredt csók is megemlítendő.­­ A régi időkben létezett még az úgynevezett hűbéri csók, melyet azonban az 1789-iki év diadalmas elvei eltöröltek. Ezen év előtt köteles volt a vazallus vagy hübérnök, urának, engedelmessége és hódolata jeléül kezet csókolni (már t. i. Franciaországban). Ha azonban honn nem lelte, a kézcsókot a kilincs­csók helyettesítet­te, és ezt szóról szóra kell venni, mert a vazall kénytelen volt ura fe­jedelmi palotája kapujának zárát vagy kilincsét ajkaival érinteni. A hit és legmélyebb tisztelet jeléül egy­aránt szolgál a láb­os ók a római pápa irányában. Ezen szokás fölött, melynek fejedel­mek és tudósok egyaránt hódoltak, több igen is felvilágosodott iró el­­ménekedett.Igy például a hires Rabelais, midőn egykor du Bellay bí­­bornokot egy fontos küldetés alkalmával Rómába kísérte, a pápai fo­gadtatás alkalmával is jelen volt. Du Bellay közeledett, és térdre ereszkedvén a bevett szokás szerint megcsókolta a pápa papucsát. Rabelais erre a­nélkül, hogy egy szót szólott volna, visszahúzódott. -4 T­Á­R­C­A. I*­

Next