Eger, 1876 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1876-09-21 / 38. szám
XV. évfolyam. Előfizetési dij : Egész évre Félévre Negyedévre . Egy hónapra Egyes szám 38. szám. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. 5 l't — kr. 2 ft 50 kr. 1 ft 30 kr. — 45 kr. — 13 kr. Kiadóhivatal : a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Széchenyi-utca zsebközben 24. sz.) és Szolcsányi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden k. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő , egyszeri közzétételért 1 frt. 30 kr 1876. szeptember 21-én. Hirdetésekért: minden 3 halálozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért lő ki fizettetik. Népirodalmunk: Szellemileg századok óta elhanyagolt népünk érdekében szorgosan kezdi legújabb irodalmunk teljesíteni magasztos kötelmeit, íróink, kik hivatást éreznek magukban sikerrel munkálkodni e háladatos mezőn, mindent elkövetnek, hogy tanulságos olvasmányt adjanak a nép kezébe. E célra — hála a gondviselésnek, napjainkban — vállalat keletkezik vállalat után. Méltán az ellen sem emelhetünk panaszt, hogy a népirodalom termékeinek ára tetemesen nagyobb, mint a külföld termékeié ; de ha sokkal nagyobb volna is, azt kell tekintetbe vennünk, hogy a külföldi irodalom messzebb hatáskörre terjed, mint a mienk, mert míg pl. a német művek a nagy német birodalomban olvastatnak, sőt külföldön, Angliában, Franciaország , sőt Amerikában is vásároltatnak , addig a mi termékeink a sokkal kisebb terjedelmű Magyarhonban kevés mennyiségben olvastatnak. Sokkal több példány készíttetvén egy műből, könnyen magyarázható, hogy ilyképen mérsékeltebb áron adhatják, mintha egy műből negyedrésznyi számú példányok nyomatnak. De mi oka mégis, hogy a népirodalom oly csigalassan terjed az alsóbb néprétegben? — A kérdés méltó, hogy közelebbről hozzászóljunk, s ámbár távol tőlem a hiú gondolat, miszerint azt kimerítőleg tárgyalni volnék képes, legalább eszmecseréül közlöm igénytelen, de miként hiszem, életből merített gondolataimat. Okai népirodalmunk lassú terjedésének részint a népben, részint íróinkban rejlenek. Vegyük először a népet, miként van, minőnek az élet mutatja. Ki olvasmányban elvet keres és talál, nemde a műveltség bizonyos fokán kell állania ? Márpedig bevalljuk mindnyájan, hogy népünk mindamellett, miszerint az újabb kor e tárgybani igyekezetei nem maradtak egészen foganatlanul, a műveltségben nagyon hátra van még. Hogyan keressünk tehát ösztönt benne, miszerint szellemi elvekben gyönyörködjék, midőn sajnosan tapasztaljuk, hogy sokan hazánkfiai közül, kik végig járták az iskolákat, kik a műveltek közé számítják magukat, kik megbántásnak vennék, ha valaki kétségbe vonná műveltségüket, oly keveset gondolnak az irodalommal, könyvre oly ritkán költenek, s idejöket úgy töltik, miként azt ecsetelni nem akarom? Nem kívánhatjuk, hogy a nemzet merő tudósokból, a szó szorosabb értelmében, álljon; de ha sokan azok közül, kiktől felnék könyvet venni és olvasni, elfordulnak az irodalomtól, kivánhatni-e, hogy a nép, mely erre eddigelé nevelve nem volt, könyvben gyönyörködjék? — És ne feledkezzünk meg a nép foglalkozásáról. A nép kora tavasztól késő őszig nehéz fárasztó munkával tölti idejét. Talpon találja a koráng hasadása, talpon hagyják még a lenyugvó napnak végsugárai. S így tart az egész héten. Mikor legyen hát olvasásra ideje ? Vasárnap és más ünnepnapokon? Azt pedig könnyen elhihetem, hogy törődött testtel, minő népünké is, egész heti terhes munka után, szellemi munkássághoz nem nagy a kedv, és igy nem csodálom, hogy a népvasár s ünnepnapokon pihenni óhajt, hogy a következő héten újult erővel járjon gazdasága körül. S e két ok már untig elegendő, hogy gátolja népünk közt az irodalomnak oly hőn kívánt terjedését. Da hátra vannak ugye a téli napok, esték, amidőn mégis többet tehetne, mint tesz, szellemi érdekében a nép? S itt, noha tudom, hogy akkor sem henyél úgy népünk, miként azt sokan kiírlölik, bevallom mégis', miszerint szelleme nemesbítésével gondolhatna, s e végre többet lendíthetne a nemzet azon osztálya, mely itt szóban forog. Azonban itt ismét tisztelet becsület, de igazság is. Íróink akasztják meg legtöbbnyire az ügyet.— Jó akaratukról, buzgó törekvésükről: emelni szellemileg a népet, távolról sem kételkedem , de a népnek ínni nem tudnak. Mi nem is lehet máskép. Azt vélik ugyanis, hogy a nép közé néhányszor elvegyülve, ha beszédbe erednek falusi hazánkfiaival, ennek gondolkodásmódját tökéletesen kipuhatolták ; holott a százados viszonyok, melyek a tisztesbek s a nép között fönállnak a haza területén, a népet, mi hazaszerte tudva van, oly bizalmatlanná tették amazok iránt, hogy nyelvét még most is gondolatai elpalástolására használja, és hosszú idő kívántatik még ahhoz, hogy kölcsönös bizalom kösse össze a két osztályt. Innen, hogy t. i. a nép valódi gondolkodásmódját tökéletesen kiismerni fölötte nehéz, magyarázandó a tétova, mely szerint népiróttk egy része butábbnak, a másik része tanultabbnak tartja a népet, mint a minő, s a szerint vagy oly dolgokat magyaráz, melyeket a józan észnél fogva tud, vagy oly tárgyakat fejteget, melyek túlemelkednek a nép ismereteinek színvonalán. Népiróink továbbá majd közvetve, majd közvetlenül oda irányozzák törekvéseiket, hogy gazdagsága okszerű kezelésére ösztönözzék, rábírják a népet. A cél oly szép, oly annyira nemes, hogy gáncsolása nemzet elleni bűn volna. De vegyük ismét a népet, úgy amint van. Neki nincs módja az ajánlott elméletekkel kísérleteket tenni; ilyesmitől, conservativ hajlamát nem is tekintve, annál inkább idegenkedik, minél bizonyosbb, hogy egyazon határnak is különbözik minőségében a földje s a nép régi gyakorlat nyomán jól tudja, melyik földben milyen termény, s minő feltételek mellett terem legjobban. Csodálkozhatunk-e tehát, hogy falusi polgártársaink könyv szerint, miként ők mondják, gazdálkodni vonakodnak s Íróink ide célzó cikkein mohón nem kapnak ? De hogyan is kapjanak oly tanácsot, melyet az illető cikk írója részint hallás,részint pedig könyvekből búvárkodás által közöl. Nagyon félreértenének azonban azok, kik azt vélnék, hogy elméleti tanácsot irodalom utján is nem óhajtok méltó népíróink által nyújtatni a népnek. Kell, hogy az is történjék, de nézetem szerint módjával, s ne ajánltassanak oly gazdálkodási módok, melyek külföldön sükerülhettek ugyan, de hazánk földén még problematikusok. Szerintem, mint mondom, igen ajánlható, hogy az irodalomgazdálkodási cikkek . Ital nyújtson e téren is fölvilágosítást a népnek , de úgy hiszem, hogy sorrendet kellene tartanunk, mely szerint előbb olyanokat nyújtsunk élvezetül a népnek, mely által az az olvasmányokat megkedveli, s igy aztán a többieket. Lehetnek még a népirodalom lassú terjedésének más okai is, de azokon felül aligha ártand becses figyelmükre méltatniok népiróinknak szerény nézeteimet is. Érjenek a mennyit érhetnek. S ha figyelemre méltót mondanom sikerült, népíróink soha sem fognak kifogyni anyagból, miket a népnek szánt könyvekben fejtegethetnek. Ott különösen a hazai történelem, a morál tág mezeje, melyen áldással munkálkodhatnak, ott az előítéletek kopár ösvénye, melyet járhatóvá tenni oly szép feladat. Szóval: annyi népünk szellemi szüksége, hogy egy jó időre mindig van anyagot fölvilágosítani. Lőrinczfy János: Jegyzéke azon hivatalos egydaraboknak, melyek Heves megyének, 1876. September hó 25. s következő napjain tartandó rendes évnegyedes közgyűlésén előterjesztendők lesznek. 1) Az alispán, számonkérőszék, árvaszék, főpénztárnok, főorvos, főmérnök jelentései. 2) Törvények kihirdetése. 3) A jövő közgyűlés napjának kitűzése. 4) Az 1875 évi VI. törvénycikk által felállittatni rendelt közi-