Eger, 1877 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-18 / 42. szám
e alig képzelhető más, minthogy a kis sereg, vakmerősége és vállalkozó szellemének egytől egyig véres, mégpedig kínosan véres áldozata lett volna. Szívünkből kell tehát örvendenünk, hogy a terv felfedeztetvén megakadályoztatott, de annyit, amennyi idáig történt, kívánt szerintem is a magyar nemzet reputatiója. A magyar miniszterelnöknek igaza van, hogy nem lehet megengedni azt, hogy egy fractio politikát csináljon; a meg nem engedést a kormány reputatiója kívánja. A kormánynál a hatalom a formákhoz kötött fognak érvényt szerezni. Azok, kik a nemzet reputadójáért éltüket s vérüket készek voltak áldozatul hozni, el fogják viselni a bírói ítéletet is, — erre is amarra is el kellett készülve lenniök, mert hiszen ez mind az eshetőségek sorába tartozott. A terv nem sikerült, de a cél el van érve. Azt hiszem, ha a kormány nem volna magyar, és nem bírna a megjelölt irányban kellő érzékkel, átesnek a jelen fegyverszállítási kérdésen is és oly könnyedén, mint átesett a tavalin, de érzi azt, miként itt nem elsimításra, hanem feltüntetésre van szükség. Az illetők pedig a bírói ítélet szigorát, annál könnyebben viselendik, a mennyiben a nemzet őket reputatiója mártyrjaiként tekinti, s kegyeletes rokonszenvvel kiséri sorsukat. Földváry Kálmán, és gyakorlati tapasztalattal szól a dologhoz, s majdnem mindenütt fején találja a szöget. Habár ismerjük nemes intenzióit az idézett lap irányának, s egyetértünk is vele a megyei önkormányzat teljes szabadságára nézve, miért is alább majdnem szóról szóra reprodicálják idézett cikkté ; mindamellett egészben nem írhatjuk alá ama kifejezett óhajtását, melyet e jeles czikkében többek között nyilvánít: „hogy nekünk mindenek felett restantiákat nem tűrő, gyakorlott kezű magyar burencratákra volna szükségünk, miután a mai közszolgálat szoros kötelezettségekkel járó hivatal, és nem dignitás. Ismerjük ugyanis tetőtől talpig a magyar bureaucratiát, és épen ezért nem instálunk belőle annál kevésbbé, mert nagy részben, kevés kivétellel, a bureaucratia és restantia, a tájékozatlan elmélet, és a merev önhitt tapasztalatlanság, a kényúri pöffeszkedés, és az emberismeret hiánya majdnem mindig karöltve járnak együtt s elég ezekből annyi, mint amennyi a közpon administratiok ministeri irodában, és fájdalom, az igazságszolgáltatási közegek bureauban feltalálható. Nekünk mindenekelőtt nem annyira beureau cratákra, mint, elsősorban, öntudatos, kötelesség-érző, lelkiismeretes tisztviselőkre van szükségünk, s ilyeneknél feltalálható leszen a szakértelem, a szorgalom, és a tiszta kéz, mert az előbbeni tulajdonok szülői az utóbbi erényeknek. Ily férfiak fölül fognak emelkedni minden esetben a politikai pártok hullámzásai között a szokásos pártpressiókon, s egyenlő mértékkel fognak mérni minden egyénnek, nem úgy, mint sok helyen jelenleg is, hogy még a törvény világos rendelete alól is kivonják pártfeleiket, s büntetlenül lábbal tapodják a törvényt gúnyjára, és dacára a közönségnek, és saját állásuknak. Ily férfiak nem lesznek egyszerű vázai a tisztviselőknek, kiket a párt-maneuverek helyeztek székeikbe, és a politikai pártok támogatnak csak azért, nehogy bukásuk az ő vereségöket jelölje. Ily férfiak nem fognak irtózni széttépni a corrupio ezerfelé terjedő szövevényes szálait, s nem fognak alkalmat adni arra, hogy „A tisztujitáshoz.“ A „Közigazgatási lapok 1 f. évi okt. 10-ki 41 számában a küszöbön álló tisztujitásról a föntebbi cim alatt vezércikke, s mint ily jelesen szerkesztett szaklaptól várni lehet is, éles szemmel A liszkói malom. — Erdélyi Bélától. — A Mátra tövében ÁM egy rozzant malom. Örökös vendége A tétlen nyugalom. Kereke felvonva, Küllő, henger korhadt. A moh’ lepte zsilip Megrepedt, behorpadt. A kijár kövek már Rég hogy nem pillénnek, Molnár mester csak a Kegyelemből él meg. A molnár lánya greg, — Kinek nincsen párja Hét falu határán — Az erdőket járja. Liliom keblében Nem lakik nyugalom : Erősen zakatol Ott a belső malom. Azt a belső malmot A szerelem hajtja Szivbéli vonzalmat Őrölgetnek rajta. Bár csak, a mi hajtja, Bár csak a mit őröl — Ne fogyna el soha A kerékről, kőről! 330 "*§ IÁRGA. §► Filoida. — Elbeszélés. — (Folyt.) IV. Az amerikai nem csalódott, midőn hitte, hogy sem a vendéglős, sem az ottani környezet nem gyanakszik az állítólagos beteg nőrokont illetőleg. Azért egész biztossággal indult a kikötőbe, midőn egy földijével találkozott, aki mint egy kis gőzös kapitánya, hajójával épen itt volt s még azon éjszakán Alexandriába indulni szándékozott. Koknit azonnal két helyet váltott s holmiját gyorsan bemálházva, a gőzösre vitette. Azután értesítette a görög nőt az elutazásról, mire ez ruhája alá rejtett övéből egy kis selyemzacskót húzott ki, mely egy tucat értékes gyémánt-gyűrűt tartalmazott. Ezt átadta megmentőjének az útiköltség pótlására s egyszersmind hálájának némi lerovására. Kokait vonakodott elfogadni az ékszereket, végre mégis elvette oly föltét alatt, hogy a gyűrűket addig, mig Filoida teljes biztonságban lesz, megőrzi számára s akkor, ha szüksége lesz rájuk, vissza fogja adni. Fileida most egészen boldognak érezte magát, vígan ugrált körül a szobában s örömében már danolni akart, midőn az amerikai figyelmeztette szerepére, s arra a körülményre, hogy még nincsenek túl minden veszélyen. Kokaitnak némi kis ideje és alkalma volt védencének jellemét tanulmányozni. Úgy látta, hogy az páratlan jó szivü, okos, vidám, szellemes s talán gyermekileg könnyelmű, ki átadja magát a pillanat hatásainak, mig mást megragadott, elbűvölt anélkül, hogy talán képes lett volna tartós, mély érzelmet kelteni. Kokint e tulajdonokat éles belátással fontolgatta, de minden hideg bírálat mellett is érezte, hogy csodás hatalommal vonzatik, sőt láncoltatik a szép elhagyatotthoz, annyira, hogy feltette magában, miként megmenti e nőt, habár saját életébe kerül is. Az est közelgett, majd aláhanyatlott a nap s a Nílust követő kopasz magaslatok barnavörös árnyaknak látszottak, csak fent tejetelen piroslott még az izzó napfény. A Nilus felett kékes páralebegett, mig a pezsgő várost halványveres gőzfelleg borította,