Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-19 / 38. szám
XVII. évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre . 5 írt — ki Félévre. . .2 „ 50 „ Negyed, évre . t Egy hónapra. — „ 30 „ 45 „ Egyes szám . — 6 „ 38. szám. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Káptalan-utcza Vavrik-féle ház) és Szoksdnyi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Hirdetésekért minden 3 halálozott petti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. 1878. szepetmber 19-én, Eger, szeptember 18-án. A török nép, ötszázados európai uralma alatt, még sohasem volt oly válságos, vagy mi a valóságnak inkább megfelel, oly reménytelen helyzetben mint épen jelenleg. De nem uralkodóinak eszelőssége, kormányférfiainak képtelensége s cselszövényei, nem a véres harczok és a mindenéből kivetkőztetett nép nyomora fenyegetik végromlással a török fajt Európában ; mert, a történet tanúsága szerint, az ozmánok annyi harczot állottak ki s oly nagy vereségeket szenvedtek, hogy fel lehet rólok tenni, hogy hasonló csapások szívós kitartásukat nem igen képesek megtörni. A mi megsemmisülésöket maga után vonandja, az ama borzasztó irtóháború, melyet e szerencsétlen nép ellen halálos ellensége azon naptól fogva, midőn először bolgár földre lépett, megindított és a békeszerződés daczára, Európa szemei előtt, ma is szakadatlanul folytat. Ezer és ezer török hős hullott el a csatasíkon a haza védelmében, ezrek — köztük védtelen nők és gyermekek — estek áldozatul a vad bolgárok dühének, e pillanatban is a Rhodope-hegységben elszánt hősiességgel viv élet-halál harczot a muzulmán a gyűlölt moszkóval és az új Bolgárországban könyörtelenül irtják ki még azon kevés török telepitvényt is, melyeket a békeszerződés jónak látott e vérrel áztatott földhöz csatolni. Iszonnyal olvassa Európa a conzulok jelentéseit az orosz-bolgár kegyetlenségekről, a törökkel rokonszenvező népek meetingeket tartanak, hogy e népgyilkolás fölött való felháborodásuknak kifejezést adjanak. De mit használ?! A megkezdett irtóháború ma is akadálytalanul foly az egész török néptörzs ellen. Azonban nemcsak e korunkban hallatlan irtóháború szórja száz alakban a halált a népre, hanem részben a Balkán-félsziget nyugati részén vívott öngyilkos harc z is. S e szomorú jelenség alkalmul szolgál nekünk arra, hogy a bosznia- és herczegovinai törökök sorsával is foglalkozzunk. Senki sem mondhatja, hogy a török elem iránt, kivált e tartományokban, közönyösek lennénk s érdekünkben állana annak erőszakos kiküszöbölése a keleti népek sorából; mert mindenki, a legegyszerűbb politikai felfogás mellett is, beláthatja, hogy a török nép maradványaira is szükségünk van a keresztény-szláv elemek ellensúlyozására. S mégis — a keleti események logikája, vagy keleti fatalismussal szólván, a török nép iránt kérlelhetlen végzet, azon visszás helyzetbe hozott bennünket, hogy a rombolás ezen művében mi is részt vegyünk. De meg kell jegyeznünk, hogy ellenségeink sem állítják — amint nem is állíthatják — hogy Bosznia megszállása, bármi tekintetben is, párhuzamba lenne állítható az orosz-bolgár fegyvertényekkel , mert hadseregünk, jóllehet elég oka volna az ellenkezőre, a lehető kímélettel bánik a perfid kormánya s a vallás-düh által felbőszített török felkelő csoportokkal. Mindazáltal Mohamed vakbuzgó híveinek ereje a megszállott tartományokban is meg van törve s a lefolyt és a még készülőben levő harczok következményeiből itt sem foghat felépülni. S ha végül tekintetbe vesszük a portának a berlini békeszerződés után tanúsított magaviseletét, kénytelenek leszünk megvallani, hogy ez teljességgel nem alkalmas arra, hogy az európai Törökország felbomlását csak néhány évre is feltartóztassa. A berlini békecongressusnak kétségtelenül megvolt az a tendentiája, hogy Törökországot bár tetemesen meggyengítve, de mégis mint életképes birodalmat fentartsa. S valóban a portának még ezután is módjában állott volna, ildomos politikával és becsületes kormányzattal, Törökországnak nemcsak állami létét, hanem tekintélyes szerepet is biztosítani. De ahelyett, hogy a változhatatlanban megnyugodott s a békeszerződés határozatainak minden tartalék nélkül való teljesítése által a további idegen beavatkozásoknak elejét vette volna, a legfonákabb intézkedések, makacssága és szószegéseivel felingerelte maga ellen az európai hatalmasságokat, lehetővé tette, hogy az orosz hadak továbbra is Konstantinápoly falai alatt táborozzanak, sőt a kisebb szomszéd államokkal való új háborútól sem riad vissza, s így folyton Oroszország malmára hajtja a vizet, mert az orosz diplomatának mi sem lehet kedvesebb mint ha Törökországot az európai hatalmakkal ellenkezésben látja, mivelhogy terveit minden új bonyodalom csak közelebb viszi megvalósulásukhoz. Oroszország ugyan diadala gyümölcseinek biztosításával látszik elfoglalva lenni, de több jel oda mutat, hogy Törökországot egy európai coalicióval akarja szembe állítani, s ha e terve sikerülne, kétségtelen, hogy ez Törökországnak utolsó európai birtokaiba kerülne, s ki tudja, nem végződnék-e az égés