Eger, 1878 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1878-09-12 / 37. szám
XVII. évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre. . . 2 , 50 , Negyed évre . 1 Egy hónapra. — „ 30 „ ■.> „ Egyes szám . — 12 „ 37. szám. EGER Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Kiadó hivatal: a lyceumi nyomda. Előfizetéseket elfogad : a szerkesztőség (Káptalan-utcza Vavrik-féle ház) és Szoksártyi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi uj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő, egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Hirdetésekért minden 3 halálozott petti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik. 1878. szeptember 12-én. Eger, szeptember 11-én. Válságos időket élünk! Hazánkat annyi csapás éri, viszonyaink oly nehezek mint talán sohasem azelőtt, jövőnk sűrű ködbe van borulva, hogy senki sem tudja, mit rejt méhében. De a sok baj közül jelenleg csak egy foglalkoztatja majdnem kizárólag a közvéleményt s ez: Bosznia megszállása. Súlyosan érezzük már eddig is következményeit, de ezeknél súlyosabban nehezedik ránk azon kérdés: mikép fog ez végződni, mert bizonyos, hogy a keleti bonyodalmak, melyeknek ragadó árja bennünket is megkapott, szerencsés megoldásától függ leginkább jövőnk. Kérdéssel szemben csak egy feladatunk lehet: összes tehetségünket és akaratunkat a mérlegbe dobni, hogy ez felénk billenjen és, ha szükséges, erőink végmegfeszitésével is a megoldásnak oly irányt adni, mely érdekeinknek legjobban megfelel s jövőnket leginkább biztosítani képes. Mindazáltal azt tapasztaljuk, hogy sajtónk, Bosznia megszállásának tényével s az ebből keletkezett veszélyekkel szemben, még ma is nagy izgatottsággal, sőt elkeseredéssel vitatja e kérdést: vájjon jól vagy rosszál tettük-e, hogy a megszállás vállalatába kaptunk? — A különböző pártszempontok szerint az egyik rész a keleti tartományok állapotára utal, hol a benlakók évek óta gyilkolják egymást, saját szülőföldjöket pusztává tevén, s a jog szerinti kormánynak nincs többé tekintélye, hogy a rendet helyre állíthatná, hol még ma is mindig nagyobb és nagyobb mérveket ölt a lázadás tüze, mely nemcsak Európa, de főleg országunk nyugalmát fenyegeti, s ily körülmények között elodázhatlan szükségnek tekinti, hogy e szerencsétlen tartományokban a rend fegyveres hatalommal is helyreállíttassák ; de minthogy erre saját belső kormányzatuk képtelen mondja e párt — se szerepet nem bízhattuk az oroszra, magunknak kellett arra vállalkozni. — A másik rész kárhoztatja azt a politikát, melynek műve Bosznia megszállása, mert ez csak terheket ró ránk, veszedelmekbe bonyolít anélkül, hogy egyszersmind a czél eléréséről is biztosítana. E párt kevesebb fele, mert a megszállásban hazánk végromlását látja, azt mint tényt sem hajlandó elfogadni, hanem hadseregünk visszavonását követeli s annak elérésére minden módon törekszik, sőt akkor midőn gyermekeink vére omlik, nyíltan az ellenséggel rokonszenvez. Bosznia megszállása fölött más alkalommal már elmondottuk véleményünket. Nem helyeseltük, habár a tényezőket, melyek ebben szerepeltek s a körülményeket, melyek államférfiainkat erre indították, csak hiányosan ismertük. Ma sem helyeseljük, mert nem tartjuk az egyedüli és ránk nézve legkívánatosabb módnak, mely által a keleti viszályból ránk háramolható veszélyek országunktól távol tarthatók. De ha Bosznia megszállását egy ingatag alapokon nyugvó s azért habozó és bátortalan politika eredményének tekintjük, mégsem tarthatunk azokkal, kik a megtörténtet meg nem történtté akarják tenni; sőt ellenkezőleg, mi a megszállást oly ténynek vesszük, melytől vissza nem léphetünk többé anélkül, hogy állami tekintélyünkön a legnagyobb csorbát ne ejtsük, melyet tehát a lehetőleg gyorsan, teljesen és dicsőségesen kell befejezni. Azt hisszük, hogy ezen tekintetben nem kellene közöttünk véleménykülönbségnek lenni. Kárhoztathatjuk a megszállást, kérdőre vonhatjuk majd ezért az illető minisztereket s ha bűnösök elitélhetjük, de egyben érzelmeinknek nem szabad különbözni és ez: a fiaink és testvéreinkből álló, a rosz politikáért is jól harczoló, derék hadseregünk iránti rokonszenvünk, melyet méltán megérdemel, mert az olyan hadsereg, mely népszerűtlen politikáért is jól verekszik, több biztosítékot nyújt az államnak mint a jó politika, mely erőtlen, szervezetében felbomlott hadseregre kénytelen támaszkodni. Helyzetünk józan felfogása mellett tehát legközelebbi feladatunk csak az lehet: hadseregünket őszinte rokonszenvünk nyilvánításával további vitéz tettekre s nehéz feladatában kitartásra ösztönöznünk, s azt úgy fogjuk elérni, ha az itthon maradt családoknak s a kötelességek teljesítése közben szerencsétlenül járt sebesülteknek gondját viseljük, harczoló vitézeinket pedig, a háború egyéb nyomorai között, megóvjuk a kínos nélkülözések és éhségtől. Azért nem helyeselhetjük azon módot, mely akkép akar e külügyi politika fölött ítéletet mondani, hogy megtagadja hadseregünktől azt, mire, föltétlenül szüksége van, hogy amúgy is nehéz feladatának súlya alatt össze ne roskadjon. Szerencsére a nagyközönség a pártszempontot nem helyezi a parancsoló szükség fölé, hanem szíve sugalata szerint szélés jár el, s így nem lehet attól tartani, hogy katonáinknak, kik gyermekeink, ha az a politika, melyért véröket ontják, nem is a mienk, a buzdítást