Eger, 1883 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1883-11-08 / 45. szám

428 tem s indítványt, hogy annak valódiságának constatálására kül­döttség bizassék meg. Ezek előre bocsájtása után, következőkben válaszolok : 1-szer. Maga az árvaszék elismeri, hogy Schwartz Adolfnak a czég irányábani állítólagos tartozása 26225 frt 29 kr, a lel­tárba felvéve nem­ lett, — mint mondja bővebben fejtegetni nem kívánja, hogy miért; — de már most gyanított okoknál fogva lett az a leltározás alkalmával kihagyva! Én megvallom, egyáltalán nem gyanítom — az árvaszék ál­tal fejtegetni „nem kívánt ezen okot,“ — mert ha ezen teher a leltárba felvétetik — a százalék még kisebb teend, mi a kiskorú érdekében lett volna, — de más­részt kérdem, egy árvaszéket titkos, nyíltan ki nem vallható okok vezérelhettek-e tényeiknél s határozatuk hozatalánál­? s igy azon gyanú, — hogy Schwartz Adolf hagyatéka leltározásakor a 26225 frt 29 kr. mint hagyaté­ki teher felvéve nem lett — s mégis évek múlva, midőn a kis­korú malomrésze Schwartz Hermannak eladatott, a vételi árak­ból mint teher levonatni engedtetett, — daczára, hogy azt a többi érdekeltek is elfogadták, — eloszlatva nem lett. 2. Azt mondja az árvaszék 40. szám­i közleményében, hogy kiskorú Schwartz Irmára szállandó tiszta hagyatékot az árvaszék nem talált — s igy az árvaszékre azon feladat várt, hogy a kiskorúnak vagyont „teremtsen,“ — s az árvaszék körültekintő „gondos­ságának sikerült is 16500 frtot a kiskorú részére semmiből t­e­­r­e­m­teni“ stb­­ . Ez ideig megvallom oly képzelődésben voltam, hogy a te­remtés isteni, — de az árvaszéki védelemből meggyőződhettem — hogy a „teremtéshez“ a polgármester úr és többi árvaszéki tár­sai is értenek! — csak még arra vagyok kiváncsi, hogy egyen­­kint is, vagy csak egyetemlegesen bírnak ezen isteni tulajdonok­kal s valóban jámbor hivőséggel hódolnék meg teremtői mester­ségük előtt — csak kimutatták volna először a „semmit“, másod­szor a teremtés művét a 16500 frt hollétét, — de ezen összeg sem takarék- vagy árvapénztárba, sem ingatlanon bekebelezve nincs — sőt épen az a baj, hogy a vevő csődbe esett, az árva­szék pedig a kiskorú pénzét, mint a törvény rendeli, biztosítani elmulasztá­­s vizsgálatnak a szüksége éppen azért forog fen; de még az árvaszék nemcsak hogy a kiskorúnak „semmi­ből“ teremtett volna 16500 frtot — de sőt a meglévő vagyonát sem mentette meg, —­mi az eddigieken felül még az alábbiakból is kitűnik. Ugyanis leltározás alkalmával az egész gőzmalom becsértéke 72 ezer frtra — s ebből a kiskorút illető Vő rész — 14.400 ftra lett felvéve — holott csak a Schwartz czég könyvei szerint is 300 ezer írtnál többe van a gőzmalom , sőt ma midőn csőd alatt áll is, 400 ezer írtra tar­tozik, — de 300 ezer írtért a legközelebbi napokban egy részvénytársaság tényleg átvenni is akarta, — ilykép tehát csak a gőzmalomrészből legalább y5 részre 60 ezer frtot véve fel — 45400 írttal maradt a kiskorúnak több hagya­téka, mint mennyinek azt az árvaszék elfogadta, — s ilykép a kiskorú károsodása nem az első tekintetre látszó biztosítatlan 16500 frt, hanem esetleg 70—80 ezer forint. — De ettől elte­kintve — még az ilykép készült hivatalos leltárt is miért tette félre s határozatai hozatalánál miért mellőzte? — nemcsak meg­fejtve nincs — de sőt újabb aggályra ad alkalmat! 3. Azt adja tovább elő az árvaszék, hogy hisz azon szerző­dést hagyta jóvá, mely hozzá beterjesztetett; abban nyugodott meg később az alügyész is, s hogy a vételi ár 16500 frt befizetésére az előbbi 45 napi határidő helyett 1i­ 84. deczember 31-ig azért adtak fizetési haladékot — mert Schwartz Hermann vevő más­ként a szerződést elfogadni nem akarta stb. Ebből az tűnik ki, mintha az árvaszék azon ferde tudatban lenne — hogy neki mindenféle szerződést jóvá kell hagyni, mely hozzá bemutattatik! hát akkor minek az árvaszék mint gyámha­tóság — ha minden szerződést, még ha hátrányos is a kiskorúra, jóváhagy csak azért, mert az egyik vagy másik fél azt másként el nem fogadja ! ? Az árvaszéknek az adásvevési szerződést tehát visszautasí­­tani kellett volna, mint a kért módon kiskorúra hátrányosat, — de azért a gőzmalomból a kiskorút illető részt nem kellett volna megtartani s a kiskorú nevében az üzletet folytatni, — mert ha más szabadkézbeli vevő nem jelentkezik, — hagyatéki árverési után az Vő i’ész eladható lett volna, — s akkor még 1881. de­czember hóban bizonyára sok vevő lett volna, kik csakhogy mint részesek tulajdonosul a gőzmalomhoz bejuthassanak, kéjbecsárt ad­tak volna, — de maguk a gőzmalom többi részesei is ez esetben készpénz vagy biztosítékkal átvették volna a kiskorú nő illetősé­gét — csak más idegen ne legyen velük közös tulajdonos, s így a kiskorú jutaléka teljesen biztosítható lett volna. Vagy ha már azt nem tették, s az adásvevési szerződést jóváhagyták — leg­alább a vételár biztosításáról intézkedtek volna. — De azon kö­rülmény, hogy vevőnek elve volt a gőzmalmot meg nem terhelni s hogy az alügyész első véleményei s felebbezései ellenére később az árvaszék intézkedéseiben megnyugodott — az árvaszék eljá­rását nem menti — sőt ellenkezőleg e miatt a felelősség az al­­ügyészre is kiterjed. (Vége következik.) Egy új mezőgazdasági iparág. Dr. Wagner László, a mezőgazdaságtan nyilv. rendes tanára a kir. József műegyetemen, fölöttébb fontos és különösen hazai vi­szonyainkra való tekintettel vitális érdekű uj iparágat, a kuko­­riczáb­ól való kémé­nyitó gyártást fejtegető szakközle­ményt közöl a „Földm­ívelési Érdekeink“ legutóbbi számában. Ab­ból indulva ki, hogy bizonyos iparágak a mezőgazdasággal való szoros kapcsolatuk folytán ez utóbbinak úgyszólván létfeltételét képezik, amennyiben a rész­talaj és hiányos trágyaerő által elő­idézett­ pangást csakis a mezőgazdasági iparok — melyek köz­vetlenül takarmányt és közvetve trágyát szolgáltatnak — képe­sek az egyensúly helyreállítása útján eloszlatni, érdekesen fejti ki, hogy mi lehet igazi mérve annak, hogy valamely ipar tökéle­tesen felel meg a mezőgazdaság igényeinek. Jelesül kimutatván azt, hogy a mezőgazdaságban az állatok sikeres táplálására és a jó trágyának elég nagy mennyiségben való előáll tására első­sor­ban és kétségtelenül a f­e­h­é­r­n­y­e-anyagok szolgálnak, ez ala­pon a kukoriczából való keményítőgyártást állítja par excellence mezőgazdasági iparnak, miután ez szolgáltatja a létező iparok kö­zött a legtöbb fehérnyeanyagot mint mellékterményt illetőleg hul­ladékot. Ezen a legújabb időben teremtett ipar lényege az, hogy a tengeri keményítővé dolgoztatván fel, a kukoriczában tartalma­zott 8—15 °/o fehérnye változatlanul marad a mezőgazdaság czél­­jaira és pedig nem híg moslék alakjában, hanem mint összeálló, könnyen eltartható sűrű tömeg, mely helyes arányokban keverve szalmacsutkával, felaprított tengericsutkával stb. kitűnő takar­mányt szolgáltat sertések, hízóökrök, igás- és tejelő marha, lovak és juhok, tehát az összes mezőgazdasági haszon- és igás jószág számára. Wágner tanár úr érdekesen fejti ki, hogy észszerű ala­pon induló mezőgazdának mai nap első­rangú feladata a takar­mány- és trágyatermelés, mivel a mezőgazdaság legjövedelmezőbb ága ma a hústermelés és mert az intenzív hizlalással foglalkozó gazda földbirtokának jövedelmezőségét ez alapon az elérhető ne­továbbjáig emelheti, amennyiben ezúton a piaczi termények — búza stb. — termelése — amint azt Anglia példája is mutatja, rendkívül fokozható lesz, a kiterjedt állattenyésztés és hústerme­lés tevén lehetővé azt, hogy a trágyaerő és ezzel együtt a talaj termőképessége az elérhető tetőpontjáig emeltethessék. A tudós tanár úr ezen alapon pontos és érdekes számvetéssel bizonyítja be a hústermelésnek a kukoriczából való keményítőgyártással kap­csolatban való nagy fontosságát és főként j­ö­vedelmezőségét, példában mutatva be egy kisebb (20 mmázsát feldolgozó) kukori­­czakeményítő-gyár mellett létesíthető hízó jövedelmét, mely szerint a beállítható 370 db. ökör hústermelésének értéke, azaz a hizla­­lási üzletág jövedelme egy évben (300 napi üzem alatt) a 23000 frtot meghaladja, míg a hizó állatok trágyája 120 cat. holdnak erőteljes trágyázására elégséges. De még érdekesebb az az összehasonlítás, melyet Wágner tanár a nálunk is elterjedt búza és burgonya keményítő-gyárak, valamint a tengeri-keményítő gyárak között tesz. Már az egyma­gában, hogy a kukoricza a czikk tudományos értékű s kétségbe­­vonhatlan adatai szerint­­­ háromszorta több fehérnyét tartal­maz, mint a burgonya, az előbbit mezőgazdasági kihasználásra sokkal alkalmatosabbá teszi, mihez még hozzájárul, hogy a kuko­­ricza-keményitőgyártás hulladékai (mint említve volt, a legkitű­nőbb takarmány) nagy távolságokra is szállíthatók, miután táp- és tehát pénzértékük, arányosítva súlyuk és térfogatukhoz, tete­mesen nagy. A burgonya- és kukoricza-keményítő gyártás közt való összehasonlítást Wágner tanár úr még azzal bővíti ki, hogy úgy a keményítő nyeremény, valamint a talajnak a termelés kö­vetkeztében való kimerülése közt is párhuzamot von, a­melyből az derül ki, hogy egyrészt a kukoriczával bevetett föld határon­­kint kétszer annyi fehérnyét szolgáltat mint a burgonyát emelés, maga a keményítő nyeremény pedig — főként az által, hogy a burgonyakeményítő minősége tehát értéke is csekélyebb mint a kukoriczakeményítőé, szintén ez utóbbinak előnyére szól, úgy hogy bízvást állítható, miszerint a talajnak csaknem egyenlő ki-

Next