Eger, 1885 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1885-10-27 / 44. szám

XXIV. év­folyam. Előfizetési díj: Egész évre . 5 Irt — kr, Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „30 „ Egy hónapra — 45 „ Egyes szám — 12­44. szám. EGER, Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden, 1885. Október 27-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott pettt sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit­­sorhelyért 15 kr. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a­ szerkesztőség (Széchenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alapitványi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Eger, okt. 27. 1885. A megyei főorvosi választás előtt állunk, mely, mire e so­rok t. vidéki olvasóink kezeihez jutnak, immár befejezett tény leend. Az általános bizalom olyanyira összpontosul dr. Dani­­lovics Pál személyében, hogy még ellenjelöltről komolyan szó sem volt. És méltán! Dr. Danilovics, mint közkatona, érdemei foly­tán emelkedik erre az állásra, nem mint sok más, a protectio védszárnya alatt. Eleinte mint gyakorló orvos küzdött; 12 év óta mint városi főorvos beigazolta, hogy jó akarat mellett kitű­nő administrationális talentummal és szakképzettséggel bíró egyén. Sokat köszön neki a város közegészségügye, mely bár még mindig sok kívánni valót hagy hátra, de ott, ahol a körülmények csak engedték, ott ő semmi fáradságot és áldozatot nem kimért. De legtöbbet tett a helybeli szürke nénék kórházának emelése ügyében. Egy még 10 évvel ezelőtt primitív korodából, mely csak de jure, sed de facto nem létezett, egy a mai kor követelményei­nek megfelelő kórodát teremtett, a­melyből számtalan súlyos testi bajokban szenvedő egyének, fényesen sikerült nagyobb és compli­­cált műtétek után, fölépülten kerültek ki. Hát még a tébolyda ? Aki azt, mint e sorok írója, ismeri és gyakran látogatta, mint a városi főorvos hiv. helyettesítője, tudja csak, mennyi lelki erő kell ezek kezeléséhez. Örömmel üdvözlöm tehát én már előre új állásában, miután ismervén őt, hiszem, hogy ezen az új pályán is oly lankadatlan erővel és kitartással fog haladni és a megyei közegészség­ügy terén még nagyobb babérokat fog magának ki­vívni, mint a városén, a­melyen lépéseit a miénkkel együtt vaj­mi gyakran bénították. Gratulálok dr. Danilovicsnak, de a megyének is, mely ben­ne igen jó aquisitióra tett szert. Dr. S. D. A szegény tanulókat segélyző egylet. Az Egerben alakult ily egyesület alapszabályaiban olvassuk: „1. §. Az egyesület czélja első sorban a szegény sorsú tan­köteles gyermekeknek, kik ruha hiányában nem tehetnek eleget tankötelezettségeknek, a legszükségesebb ruhaneműekkel való el­látása, s ily módon lehetővé tétele annak, hogy iskolába járhas­sanak ; másod­sorban pedig a már iskolába járó szegény tanulók­nak is hasonló, vagy más módon segélyezése. 3. §. A megjelölt czél elérésére az által igyekszik az egye­sület eszközöket szerezni, hogy beiratkozott tagjaitól a házaiknál található elviselt, de még “értékesíthető holmikat megbízottjai ál­tal időről-időre elkéveti, elviteti s vagy ugyanazon, avagy kiiga­zított, azaz a gyermek­ testhez átidomított állapotban osztja ki azokat a szegény sorsú gyermekek között, vagy pedig elárusítás útján értékesítteti, s az így begyűlt és az egyes tagok által pénz­ben befizetett összegeket fordítja czélja elérésére. 5. §. Tagja lehet az egyesületnek minden tisztességes hon­polgár és honleány, aki beiratkozása által kijelenti, hogy az egye­sület czélját akár ruhaneműk és egyéb holmik, akár tetszés sze­rinti pénzösszeg adományozása által elősegíteni kívánja.“ A­mint látható, maga az alapszabály eléggé magyarázza az egyesület nemes czélját, valamint a czél elérésére megállapított eszközöket, módozatokat is. Miután azonban az alapszabályt csak tagjainak küldötte meg az egyesület külön lenyomatban, pedig úgy lehet, többen érdeklődhetnek e becses lap olvasói közül is az ügy iránt: éppen azért nem tartottuk fölöslegesnek az alapsza­bály lényegét, a czélt közölni. Egyúttal szándékunk még közle­ményünket alább némi körvonalas illustrációval is ellátni: hátha szolgálatot tehetnénk azzal egy részről a nemesen érző érdeklő­dőknek, más részről pedig magának a nagy fontosságú ügynek. Fenálló törvényeink értelmében minden gyermek tankö­teles, és minden fiatal ember katonaköteles. Honatyáinknak létjogunkat fentartó szelleme, bölcsesége tükröződik vissza ezen törvényekből, mert az általános hadkötelezettség egyetlen módja védképességünknek a mai világban, az általános tankötelezettség pedig mód arra nézve, hogy a szellemi és erkölcsi világban tért foglalhassunk és azt megtarthassuk. A panganét és a pala­vessző . . . Ha ves­szük, az eszme nem oly nagyon régi, és azzal hová haladtunk már­is ? . . Ugyan mint kaczaghatott volna fel gúnyo­san falusi szépapánk, ha valaki jósolni merte volna neki, hogy lesz idő, mikor az ő unokája akarva-nem akarva iskolába kényte­len járni, ha pedig eléri tizenkilenczedik életévét, maga ballag katonáékhoz, hogy Molinári-baka legyen belőle ?! Habár a fenn jelzett két törvényt sikerült párhuzamba he­lyeznünk elvben, mindamellett azok praxisában jelen álláspontun­kat illetőleg nem találjuk fel a hasonlóságot. A paloták fiai, a kunyhók szülöttjei katonák lesznek s egyformán meleg posz­tó-ruhában tanulják a „széna-szalma“ ábc-jét. Beh másként van ez az aprók táborában ! Az úri gyermeket például, ha egy téli reggelen meleg ván­kosaiból felkel, tejben fürösztik, meleg kávéval táplálják, téli ha­risnyába, új c­ipőbe erőltetik lábait, gyapjú öltöny-, vattás ka­bát-, nemezkalap-, muff- és kesztyűbe burkolják és így felfegyve­rezve a hideg ellen, könyves­táskával engedik menni az iskolába, vagy éppen kísérőt is adnak mellé, hogy baja ne történjék az útban, sőt nem ritkán a gyermek­szobában rendeznek iskolát szá­mára, szerződtetvén e czélra egy légió tanító-mestert. Most, hogy a legtávolabb eső ellentétet is lássuk, tekintsünk csak be egy zsellér-viskóba! A soha ki nem nyitható, vagy esetleg félig kalendáriumlap­pal helyettesített ökölnyi ablakocskán éppen most kandikál be a nap, és deczemberi fagyos tekintete az iskolás gyermek szal­­ma­dikójára esik. A gyermek ugyanazon szavakkal ébred, a­mely szavakkal tegnap este lefeküdt: „Édes­anyám, adj egy kis kenyeret!“ És milyen jó, hogy most nem kell, mint máskor, kenyér helyett gyöngyökkel beérnie, igen, gyöngyökkel, me­lyekért talán némelyek nem adnának kenyeret; ők pedig tisztáb­bak és értékesebbek azok a föld minden aranyainál. . . íme a

Next