Eger, 1885 (24. évfolyam, 1-53. szám)
1885-10-27 / 44. szám
XXIV. évfolyam. Előfizetési díj: Egész évre . 5 Irt — kr, Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „30 „ Egy hónapra — 45 „ Egyes szám — 1244. szám. EGER, Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden, 1885. Október 27-én. Hirdetésekért minden 3 hasábozott pettt sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petitsorhelyért 15 kr. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alapitványi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Eger, okt. 27. 1885. A megyei főorvosi választás előtt állunk, mely, mire e sorok t. vidéki olvasóink kezeihez jutnak, immár befejezett tény leend. Az általános bizalom olyanyira összpontosul dr. Danilovics Pál személyében, hogy még ellenjelöltről komolyan szó sem volt. És méltán! Dr. Danilovics, mint közkatona, érdemei folytán emelkedik erre az állásra, nem mint sok más, a protectio védszárnya alatt. Eleinte mint gyakorló orvos küzdött; 12 év óta mint városi főorvos beigazolta, hogy jó akarat mellett kitűnő administrationális talentummal és szakképzettséggel bíró egyén. Sokat köszön neki a város közegészségügye, mely bár még mindig sok kívánni valót hagy hátra, de ott, ahol a körülmények csak engedték, ott ő semmi fáradságot és áldozatot nem kimért. De legtöbbet tett a helybeli szürke nénék kórházának emelése ügyében. Egy még 10 évvel ezelőtt primitív korodából, mely csak de jure, sed de facto nem létezett, egy a mai kor követelményeinek megfelelő kórodát teremtett, amelyből számtalan súlyos testi bajokban szenvedő egyének, fényesen sikerült nagyobb és complicált műtétek után, fölépülten kerültek ki. Hát még a tébolyda ? Aki azt, mint e sorok írója, ismeri és gyakran látogatta, mint a városi főorvos hiv. helyettesítője, tudja csak, mennyi lelki erő kell ezek kezeléséhez. Örömmel üdvözlöm tehát én már előre új állásában, miután ismervén őt, hiszem, hogy ezen az új pályán is oly lankadatlan erővel és kitartással fog haladni és a megyei közegészségügy terén még nagyobb babérokat fog magának kivívni, mint a városén, amelyen lépéseit a miénkkel együtt vajmi gyakran bénították. Gratulálok dr. Danilovicsnak, de a megyének is, mely benne igen jó aquisitióra tett szert. Dr. S. D. A szegény tanulókat segélyző egylet. Az Egerben alakult ily egyesület alapszabályaiban olvassuk: „1. §. Az egyesület czélja első sorban a szegény sorsú tanköteles gyermekeknek, kik ruha hiányában nem tehetnek eleget tankötelezettségeknek, a legszükségesebb ruhaneműekkel való ellátása, s ily módon lehetővé tétele annak, hogy iskolába járhassanak ; másodsorban pedig a már iskolába járó szegény tanulóknak is hasonló, vagy más módon segélyezése. 3. §. A megjelölt czél elérésére az által igyekszik az egyesület eszközöket szerezni, hogy beiratkozott tagjaitól a házaiknál található elviselt, de még “értékesíthető holmikat megbízottjai által időről-időre elkéveti, elviteti s vagy ugyanazon, avagy kiigazított, azaz a gyermek testhez átidomított állapotban osztja ki azokat a szegény sorsú gyermekek között, vagy pedig elárusítás útján értékesítteti, s az így begyűlt és az egyes tagok által pénzben befizetett összegeket fordítja czélja elérésére. 5. §. Tagja lehet az egyesületnek minden tisztességes honpolgár és honleány, aki beiratkozása által kijelenti, hogy az egyesület czélját akár ruhaneműk és egyéb holmik, akár tetszés szerinti pénzösszeg adományozása által elősegíteni kívánja.“ Amint látható, maga az alapszabály eléggé magyarázza az egyesület nemes czélját, valamint a czél elérésére megállapított eszközöket, módozatokat is. Miután azonban az alapszabályt csak tagjainak küldötte meg az egyesület külön lenyomatban, pedig úgy lehet, többen érdeklődhetnek e becses lap olvasói közül is az ügy iránt: éppen azért nem tartottuk fölöslegesnek az alapszabály lényegét, a czélt közölni. Egyúttal szándékunk még közleményünket alább némi körvonalas illustrációval is ellátni: hátha szolgálatot tehetnénk azzal egy részről a nemesen érző érdeklődőknek, más részről pedig magának a nagy fontosságú ügynek. Fenálló törvényeink értelmében minden gyermek tanköteles, és minden fiatal ember katonaköteles. Honatyáinknak létjogunkat fentartó szelleme, bölcsesége tükröződik vissza ezen törvényekből, mert az általános hadkötelezettség egyetlen módja védképességünknek a mai világban, az általános tankötelezettség pedig mód arra nézve, hogy a szellemi és erkölcsi világban tért foglalhassunk és azt megtarthassuk. A panganét és a palavessző . . . Ha vesszük, az eszme nem oly nagyon régi, és azzal hová haladtunk máris ? . . Ugyan mint kaczaghatott volna fel gúnyosan falusi szépapánk, ha valaki jósolni merte volna neki, hogy lesz idő, mikor az ő unokája akarva-nem akarva iskolába kénytelen járni, ha pedig eléri tizenkilenczedik életévét, maga ballag katonáékhoz, hogy Molinári-baka legyen belőle ?! Habár a fenn jelzett két törvényt sikerült párhuzamba helyeznünk elvben, mindamellett azok praxisában jelen álláspontunkat illetőleg nem találjuk fel a hasonlóságot. A paloták fiai, a kunyhók szülöttjei katonák lesznek s egyformán meleg posztó-ruhában tanulják a „széna-szalma“ ábc-jét. Beh másként van ez az aprók táborában ! Az úri gyermeket például, ha egy téli reggelen meleg vánkosaiból felkel, tejben fürösztik, meleg kávéval táplálják, téli harisnyába, új cipőbe erőltetik lábait, gyapjú öltöny-, vattás kabát-, nemezkalap-, muff- és kesztyűbe burkolják és így felfegyverezve a hideg ellen, könyvestáskával engedik menni az iskolába, vagy éppen kísérőt is adnak mellé, hogy baja ne történjék az útban, sőt nem ritkán a gyermekszobában rendeznek iskolát számára, szerződtetvén e czélra egy légió tanító-mestert. Most, hogy a legtávolabb eső ellentétet is lássuk, tekintsünk csak be egy zsellér-viskóba! A soha ki nem nyitható, vagy esetleg félig kalendáriumlappal helyettesített ökölnyi ablakocskán éppen most kandikál be a nap, és deczemberi fagyos tekintete az iskolás gyermek szalmadikójára esik. A gyermek ugyanazon szavakkal ébred, amely szavakkal tegnap este lefeküdt: „Édesanyám, adj egy kis kenyeret!“ És milyen jó, hogy most nem kell, mint máskor, kenyér helyett gyöngyökkel beérnie, igen, gyöngyökkel, melyekért talán némelyek nem adnának kenyeret; ők pedig tisztábbak és értékesebbek azok a föld minden aranyainál. . . íme a