Eger, 1893 (32. évfolyam, 1-39. szám)
1893-02-14 / 7. szám
7-ik szám. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre , 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ 32 -ik évfolyam 1893. február 14-én. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petitsorhelyért lő ki. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadóhivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám, a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Városunk tisztviselőinek nyugdij-ügye. (Xy.) Képviselő-testületünk legközelebb megtartott közgyűlésén beigazolta, hogy neves ősök méltó utódaiból van összeállítva, hogy feladata magaslatán állva nemes és magasztos eszmékért nemcsak küzdeni tud, hanem azokat megvalósítani is kívánja, s hogy kicsinyes, anyagias körülmények által magát befolyásoltani nem engedi. A kérdés, nyugdíjügye volt,mely napirenden forgott, a városi tisztviselők S városunk régi hírnevéhez, az egri névhez méltóan viselkedett, midőn e kérdést az igazság —, méltányosság és saját jól felfogott érdekeinek megfelelően intézte el, elvül állítván fel, hogy a beálló esetek alkalmával s körülírt feltételek mellett, tisztviselői, ezek elhalálozása esetén pedig özvegyeik és árváik szabályszerű nyugdíj -, illetve ellátásban részesittessenek. A közigazgatás körében működő tisztviselő manap már nem az a tiszteletbeli, az a dilettáns közeg többé, kiállását csak mint nobile officium-ot mintegy úri passióból foglalta el. A modern közigazgatás ugyanis az uj eszmék, elvek és kívánalmak folytán annyi új meg uj feladatkörrel gazdagodott, hogy azok pontos ellátása nemcsak, gyakran hosszas előtanulmányozást és bő tapasztalatot igényel, hanem a tisztviselőt valóságos hivatásos közeggé teszi, ki összes idejét kénytelen és köteles hivatalának áldozni, nincs tehát ennél fogva azon helyzetben, hogy mellékfoglalkozást is űzhessen, s így mellékesen is kereshetve biztosítsa jövőjét; már pedig csak egy kis jóindulattal azt bárki könnyen beláthatja, hogy éppen a megélhetés erejéig szabott fizetéséből aggkorára, vagy kibetegedése esetére, aligha tehet félre, s takaríthat meg valamit a tisztviselő. De nemcsak az igazság és méltányosság, hanem a város saját érdeke is kívánta ez ügynek ilyetén való megoldását. A nyugdíj rendszeresítésével u. i. a városi hivatali alkalmaztatás is, az állandóság jellegét nyeri, mert a városi képviselőtestület tartózkodni fog attól, hogy egy oly tisztviselőt, ki hivatali állását még jól betölteni képes, a tisztujításkor egy más uj ember kedvéért kibuktasson, mert ez esetben a kimaradottnak nyugdíjat, esetleg, végkielégítést kellene adnia; — márpedig a hivatali alkalmaztatás állandósága, kétségkívül az avval járó kötelességek pontos ellátásának egyik nélkülözhetetlen feltételét képezi, — mert kérdjük : honnan merítsen ösztönt és önzetlen akaratot a tisztviselő kötelességeinek kifogástalan ellátásához, ha folyton rettegnie kell attól, hogy jöhet egy idő, melyben pl. a politikai viszonyok megváltozása, vagy hivatalának lelkiismeretes ellátása folytán felkeltett egyéni érzékenységek folytán, minden igény nélkül állásából kibuktatható, — ha folyton rettegnie kell azon gondolattól, hogy övéi, elhalálozása esetén, minden támasz, és segítség nélkül, ki lesznek téve a nyomornak és az anyagi pusztulás szerencsétlenségének ! Várhatunk-e ily körülmények között lelkismeretes s becsületes munkát tőle? Kétségkívül nem. Pontos s minden tekintetben kielégítő munkálkodást csak akkor követelhetünk tisztviselőinktől, ha azon helyzetbe hozzuk őket, hogy ha ők félretehetvén jövőjüket és családtagjaikat érhető aggoalmaikat, teljes odaadással, lankadni nem tudó buzgalommal, a városi ügyek iránt tanúsítandó legjobb akarattal és tehetséggel mentelendik magukat azon nemes feladat megvalósításának, meret a közbizalomból kifolyólag nyertek osztályrészül. De az is bizonyos másrészt, hogy a nyugdíj megállapítása folytán, a jövőben városunk oly kiváló közegekre fog szert tehetni s bírhatni közigazgatási gépezetében, kik különben ily tiszt viselésére nem szánták volna el magukat. — Már magában véve ezen egy körülmény is eléggé indokolja ez újítás szükségességét. Végül, mivel az intézmény elfogadása és megvalósítása városunktól új anyagi áldozatot követel, hisszük és reméljük, hogy városi tisztviselőink, kiknek jóakaratát, törekvését és hivatali buzgalmát különben is alkalmunk volt kiismerni, méltányolva a város áldozatkészségét, melyet jelen elég kedvezőtlen anyagi viszonyai között hoz, igyekezni fognak azt legteljesebb odaadással, s önzetlen buzgalommal tisztük kötelmeit kifogástalanul teljesítve viszonozni, a város s a polgárok jólétét emelni, védeni és fejleszteni, hogy ez után haladva azok jóakaratát is megnyerjék és biztosítsák, kik ez ügy ellenzőinek mutatkoztak. A műborgyártás eltiltása. Régi kívánsága a magyar gazda- és bortermelő közönségnek, hogy a „műbor“ gyártása, illetőleg a bor hamisítása törvényileg eltiltassék. A „borkezelés“ terén legújabb időben tapasztalható nagy haladás valóban halaszthatatlanná tette már ennek a rég vajúdó kérdésnek a megoldását, mert már odáig jutottunk, hogy — amint valaki kiszámította — egy országos képviselőválasztásnál több bort megisznak, mint amennyi Magyarországon öt év alatt terem. Mennyi ebben a hamis vagy az u. n. „műbőr,“ annak Isten a megmondhatója. Pedig a bortermelő gazdákat — akiknek úgyis ezerféle természeti bajjal kell megküzdeniök — szerfelett nyomja ez a sok „műbőr“, melyet mindenféle chemiai ingredientiákból tízszerte, sőt még olcsóbban lehet előállítani, mint amennyibe a természetes bor kerül. Ezen a visszás és ma már tarthatatlan helyzeten kíván segíteni a kereskedelemügyi miniszter által múlt hó 9-én az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat, melynek főbb intézkedései a következők: Tilos műbőrt gyártani és forgalomba hozni; szintúgy tilos a műborgyártáshoz szükséges anyagokat árulni és hirdetni. Gyártottnak tekintendő a bor, ha nem kizárólag szőlőnedvből készült, ha ahhoz finomított szesz, konyak, víz vagy más alkatrészek vegyittetnek. Az észszerű borkezelés műborkészítésnek nem tekinthető. Az észszerű borkezelés ismérveit a kereskedelmi miniszter, a földmivelési miniszterrel együtt kibocsátandó rendeletben fogja megállapítani. Az oly bort, melyhez külföldi töpödt szőlő is vegyittetik, nem szabad mint „tokaji“-t, „hegyaljaiét, vagy „szomorodni“-t forgalomba hozni. Hogy mily nevek alatt hozhatók az ilyenek forgalomba, azt rendeletileg a kereskedelmi miniszter fogja meghatározni. Ezen tilalmak meg nem tartása kihágásként büntettetik és pedig 25—300 frtig terjedhető pénzbírsággal. Az eljáró hatóságok azok, melyeket az 1880. évi 27. t.-cz. és az ennek alapján kiadott miniszteri rendelet megállapít. Két egyenlő ítélet ellen is van felebbezésnek helye. A borok megvizsgálására a kereskedelmi miniszter a földmivelésügyi miniszterrel egyetértve szakemberekből állandó bizottságokat nevez ki, melyek vegykisérleti állomással is fognak bírni. Ezek fognak a peres borok minősége felett szakvéleményt