Eger, 1893 (32. évfolyam, 1-39. szám)

1893-02-14 / 7. szám

7-ik szám. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ,­­ 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ 32 -ik év­folyam 1893. február 14-én. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit­­sorhelyért lő ki. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó­hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. szám, a Szabóféle ház) Bauer H. az „Eger“, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula és Blay István könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija 1 frt 30 kr. Városunk tisztviselőinek nyugdij-ügye. (Xy.) Képviselő-testületünk legközelebb megtartott közgyű­lésén beigazolta, hogy neves ősök méltó utódaiból van összeállít­va, hogy feladata magaslatán állva nemes és magasztos eszmék­ért nemcsak küzdeni tud, hanem azokat megvalósítani is kívánja, s hogy kicsinyes, anyagias körülmények által magát befolyásol­tani nem engedi. A kérdés, nyugdíjügye volt,mely napirenden forgott, a városi tisztviselők S városunk régi hírnevéhez, az egri névhez méltóan visel­kedett, midőn e kérdést az igazság —, méltányosság­ és saját jól felfogott érdekeinek megfelelően intézte el, elvül állítván fel, hogy a beálló esetek alkalmával s körülírt feltételek mellett, tisztviselői, ezek elhalálozása esetén pedig özvegyeik és árváik szabályszerű nyugdíj -, illetve ellátásban részesittessenek. A közigazgatás körében működő tisztviselő manap már nem az a tiszteletbeli, az a dilettáns közeg többé, ki­állását csak mint nobile officium-ot mintegy úri passióból foglalta el.­­ A modern közigazgatás ugyanis az uj eszmék, elvek és kívánalmak folytán annyi új meg uj feladatkörrel gazdagodott, hogy azok pontos ellátása nemcsak, gyakran hosszas előtanulmányozást és bő tapasztalatot igényel, hanem a tisztviselőt valóságos hivatásos közeggé teszi, ki összes idejét kénytelen és köteles hivatalának áldozni, nincs tehát ennél fogva azon helyzetben, hogy mellék­­foglalkozást is űzhessen, s így mellékesen is kereshetve biztosítsa jövőjét; már pedig csak egy kis jó­indulattal azt bárki könnyen beláthatja, hogy éppen a megélhetés erejéig szabott fizetéséből aggkorára, vagy kibetegedése esetére, aligha tehet félre, s taka­ríthat meg valamit a tisztviselő. De nemcsak az igazság és méltányosság, hanem a város saját érdeke is kívánta ez ügynek ilyetén való megoldását. A nyugdíj rendszeresítésével u. i. a városi hivatali alkalmaztatás is, az állandóság jellegét nyeri, mert a városi képviselőtestület tartózkodni fog attól, hogy egy oly tisztviselőt, ki hivatali állá­sát még jól betölteni képes, a tisztujításkor egy más uj ember kedvéért kibuktasson, mert ez esetben a kimaradottnak nyugdí­jat, esetleg, végkielégítést kellene adnia; — már­pedig a hiva­tali alkalmaztatás állandósága, kétségkívül az avval járó köteles­ségek pontos ellátásának egyik nélkülözhetetlen feltételét képezi, — mert kérdjük : honnan merítsen ösztönt és önzetlen akaratot a tisztviselő kötelességeinek kifogástalan ellátásához, ha folyton rettegnie kell attól, hogy jöhet egy idő, melyben pl. a politikai viszonyok megváltozása, vagy hivatalának lelkiismeretes ellátása folytán felkeltett egyéni érzékenységek folytán, minden igény nélkül állásából kibuktatható, — ha folyton rettegnie kell azon gondolattól, hogy övéi, elhalálozása esetén, minden támasz, és segítség nélkül, ki lesznek téve a nyomornak és az anyagi pusz­tulás szerencsétlenségének ! Várhatunk-e ily körülmények között lelkismeretes s becsületes munkát tőle? Kétségkívül nem. Pontos s minden tekintetben kielégítő munkálkodást csak akkor köve­telhetünk tisztviselőinktől, ha azon helyzetbe hozzuk őket, hogy ha ők félretehetvén jövőjüket és családtagjaikat érhető aggo­­­almaikat, teljes odaadással, lankadni nem tudó buzgalommal, a városi ügyek iránt tanúsítandó legjobb akarattal és tehetséggel mentelendik magukat azon nemes feladat megvalósításának, me­­ret a közbizalomból kifolyólag nyertek osztályrészül. De az is bizonyos másrészt, hogy a nyugdíj megállapítása folytán, a jövőben városunk oly kiváló közegekre fog szert tehetni s bírhatni közigazgatási gépezetében, kik különben ily tiszt vise­lésére nem szánták volna el magukat. — Már magában véve ezen egy körülmény is eléggé indokolja ez újítás szükségességét. Végül, mivel az intézmény elfogadása és megvalósítása vá­rosunktól új anyagi áldozatot követel, his­szük és reméljük, hogy városi tisztviselőink, kiknek jóakaratát, törekvését és hivatali buzgalmát különben is alkalmunk volt kiismerni, méltányolva a város áldozatkészségét, melyet jelen elég kedvezőtlen anyagi viszonyai között hoz, igyekezni fognak azt legteljesebb odaadás­sal, s önzetlen buzgalommal tisztük kötelmeit kifogástalanul telje­sítve viszonozni, a város s a polgárok jólétét emelni, védeni és fejleszteni, hogy ez után haladva azok jóakaratát is megnyerjék és biztosítsák, kik ez ügy ellenzőinek mutatkoztak. A műborgyártás eltiltása. Régi kívánsága a magyar gazda- és bortermelő közönség­nek, hogy a „műbor“ gyártása, illetőleg a bor hamisítása törvé­nyileg eltiltassék. A „borkezelés“ terén legújabb időben tapasz­talható nagy haladás valóban halaszthatatlanná tette már ennek a rég vajúdó kérdésnek a megoldását, mert már odáig jutottunk, hogy — a­mint valaki kiszámította — egy országos képviselő­­választásnál több bort megisznak, mint a­mennyi Magyarorszá­gon öt év alatt terem. Mennyi ebben a hamis vagy az u. n. „mű­bőr,“ annak Isten a megmondhatója. Pedig a bortermelő gazdá­kat — akiknek úgyis ezerféle természeti bajjal kell megküzde­­niök — szerfelett nyomja ez a sok „műbőr“, melyet mindenféle chemiai ingredientiákból tízszerte, sőt még olcsóbban lehet előál­­lítani, mint a­mennyibe a természetes bor kerül. Ezen a visszás és ma már tarthatatlan helyzeten kíván se­gíteni a kereskedelemügyi miniszter által múlt hó 9-én az ország­­gyűlés elé terjesztett törvényjavaslat, melynek főbb intézkedései a következők: Tilos műbőrt gyártani és forgalomba hozni; szintúgy tilos a műborgyártáshoz szükséges anyagokat árulni és hirdetni. Gyár­tottnak tekintendő a bor, ha nem kizárólag szőlőnedvből készült, ha ahhoz finomított szesz, konyak, víz vagy más alkatrészek ve­­gyittetnek. Az észszerű borkezelés műborkészítésnek nem te­kinthető. Az észszerű borkezelés ismérveit a kereskedelmi mi­niszter, a földmivelési miniszterrel együtt kibocsátandó rendelet­ben fogja megállapítani. Az oly bort, melyhez külföldi töpödt szőlő is vegyittetik, nem szabad mint „tokaji“-t, „hegyaljaiét, vagy „szomorodni“-t forgalomba hozni. Hogy mily nevek alatt hozhatók az ilyenek forgalomba, azt rendeletileg a kereskedelmi miniszter fogja meg­határozni. Ezen tilalmak meg nem tartása kihágásként büntet­­tetik és pedig 25—300 frtig terjedhető pénzbírsággal. Az eljáró hatóságok azok, melyeket az 1880. évi 27. t.-cz. és az ennek alapján kiadott miniszteri rendelet megállapít. Két egyenlő ítélet ellen is van felebbezésnek helye. A borok megvizsgálására a kereskedelmi miniszter a föld­­mivelésü­gyi miniszterrel egyetértve szakemberekből állandó bi­zottságokat nevez ki, melyek vegykisérleti állomással is fognak bírni. Ezek fognak a peres borok minősége felett szakvéleményt

Next