Angolkisasszonyok Tanítóképzője, Eger, 1916
I. Arany János. Ünnepi beszéd, melyet május 20-án az angolkisasszonyok egri érseki intézetében tartott Arany-ünnepen mondott Kele István , dr. teol. tanár. Kedves Növendékek! Ünnepre gyűltünk össze. Magyar szívünk egész melegével kegyeletes módon áldozni a legmagyarabb költő emlékének. Ha derűs volna felettünk az ég, ha nem nehezülne lelkünkre ólomsúllyal a jelen véres napok annyi gondja, baja s bánata, ha a tavaszi szellő suttogásában nem hallanék a távoli harctereken küzdő hősök fájdalmas, talán utolsó sóhaját, — akkor széles e hazában hegyen-völgyön örömtüzek gyudnának, nagyszabású nemzeti ünneppé avatnék Arany János születésének százados évfordulóját. De így is hazafias szívünk sugallatát követve, szükségét érezzük, hogy bár egy szerény iskolai ünnepély keretében, felelevenítsük, megtiszteljük jeles költőnk nevét és dicsőségét, megtöltsük lelkünket az ő költészetének tiszta és melegítő fényével. Gyújtsuk meg tehát az emlékezet fáklyáját s járjuk be annak világánál az Arany költői alkotásaiban elénk táruló eszmények birodalmát. Szítsuk fel keblünkben a lelkesedés tüzét s buzduljunk azoknak tiszteletére, szeretetére. ‘ * * * Száz éve volt március 2-án, hogy Arany János a nagyszalontai bogárhátú kis kunyhóban megpillantotta a napvilágot, mint élemedett korú szüleinek utolsó gyermeke. Legidősebb leánytestvére már régen férjhez ment, midőn született. Többi számos testvérei még előbb elhaltak. Ő volt öreg szüleinek egyetlen reménye, vigasza. Mindig körükben tartották a rendki- t.