Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884
Tartalomjegyzék
úszkál, s mindenkinek szeme elé tolakodik ; ellenben a mi súlyos, mert tartalmas, lemerül a mélybe, s a fenéken szépen meghúzódik. Ezért van annyi szó, de köztök kevés hivatott; annyi bölcselkedő, de köztök kevés bölcs; annyi művész, de köztök kevés ihletett; sőt az is biztosra vehető, hogy ezért van oly sok olvasó is, de köztök csak igen kevés gondolkozó. Örülnünk kell, hogy nálunk is egyre szélesebb körben kezdik érezni a műveltség szükséges voltát, s azért egyre szélesebb körben terjed az olvasás és a művelődés egyéb eszközeinek fölkarolása, de örömünk épen nem lehet teljes, ha számba veszszük, miféle olvasmányok s a művelődés miféle egyéb eszközei tolakodnak fel sokszor táplálni a magyar szellemet. Mert nem szabad felednünk, hogy a nagy közönség legeslegnagyobb része csak olvas, néz és hall, s amit olvas, néz és hall, ha szája íze szerint van, elhiszi, megrögzött nézetévé teszi, s amennyire teheti, a maga kisebb-nagyobb körében alkalmazza is. Azért ha az egyénnek abbeli törekvésétől, hogy magát testi-lelki erejének megfeszítésével mennél nagyobb körben szükségessé iparkodik tenni, a jogosultság bizonyos tekintetben el nem vitatható, sőt, amennyiben ez a szellemi érintkezésnek mellőzhetetlen feltétele, egyenesen szükségesnek nyilvánítandó, akik az ifjúságra nevelő hatással vannak, azoknak szoros erkölcsi kötelességük megismerkedtetni a rájuk bízottakat azon alapelvekkel, melyek szerint az egyén említett törekvése jogosult. Mert aki nem tudja, vagy nem akarja fölérteni, hogy sok minden lehet, ami nem szabad, és sok minden szabad, ami nem használ, az, minél nagyobb hatása van embertársaira, annál veszedelmesebb a közre. Tehát az ilyenek hatásköréből, legyenek azok tudósok, írók, vagy művészek, elvonni az ifjúságot, melynek ilyen vagy amolyan fejlődésétől függ a nemzet jövendője, minden nevelőnek kötelessége, kötelessége főkép manapság, mikor a család — tisztelet a kivételnek — alig nyújt segédkezet a nevelésnek, sőt nem ritkán egyenesen útjában áll, lévén maga is tehetetlen rabja a realismusnak, melyre nézve nincs más, csak jelen , mely egyeseket úgy mint nemzeteket azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy az anyagi haladás országútján rohantokban a lábak alól fölgomolygó porfelleg egészen elveszi szemük világát, s a kézzel foghatókért való küzdelmükben ügyet sem vetnek arra, hogy a láthatatlan világ javai felé is kellene tekinteniük. Nemcsak kenyérrel él az ember; távolabbi cél is van előtte, az örök, erkölcsi eszmény, mely a szigorú, szívet-lelket éhen-szomjan hagyó jelenben egyedül képes megrendíteni a magasabb világba hivő remény hangját, azon világba, hol a léleknek égi eredeténél fogva el van téve a maga része. Kik a keresztény vallással, mely az emberiség figyelmét, az ég