Egészségügyi Dolgozó, 1975 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-06 / 1. szám
Kántor Andor: Tél ARMING ÉVEN ÁT Amikor elbúcsúztunk az óesztendőtől és köszöntöttük az újat, egyúttal hazánk felszabadulásának 30. évébe léptünk. Egy egész emberöltő telt el azóta, hogy az Orvosok Lapja első évfolyamának első száma ezeket a sorokat hozta: „Újra éled az ország, lassan ocsúdnak az emberek abból az erkölcsi ájultságból és anyagi nyomorúságból, amelybe a fasizmus döntötte őket. Újra kezdődik a rendszeres munka. Az orvosoké is.’’ Hadd mondjam el a fiataloknak, amit az idősek sohasem felejtenek el: milyen volt a kezdet, az útnak indulás, milyen tragikusan nehéz, majdhogy az emberi erőt meghaladó feladatokra kellett vállalkoznia egy egész országnak ahhoz, hogy fennmaradjon, hogy új, gazdagabb életet építsen fel. A valamivel több, mint tízezer orvosból — ennyien voltak az 1940-es esztendők elején — 2500 katonai szolgálatra vonult be, 2000 orvost deportáltak és 900-at munkaszolgálatra vittek. Közülük sokan sajnos soha nem tértek vissza, ötszázan — különböző okok miatt — elhagyták az országot. A harci események következtében a kórházi ágyaknak mintegy fele — alig 23 ezer — volt csak használható. Az 1200 gyógyszertér közül alig 800 működött, a gyógyszerellátás hiányos, a készletek és az utánpótlás elégtelen volt. Járványos méreteket öltött a kiütéses tífusz néhány nagy vidéki városban. Budapesten 1945 nyarán a fenyegető hastífuszjárványt a tavasszal megkezdett és kötelező védőoltásokkal sikerült csak megakadályozni. De sikerült! TV Nagy eredmények és nagy tévedések kísérték a szocialista egészségügy megteremtésének útját, amíg eljutottunk az új egészségügyi törvényig, a népbiztosításig. Ott, ahol azelőtt hasonlóról álmodni sem mertek, kórházak, rendelők épültek vidéken. Két generációnyi orvos, egészségügyi dolgozó kapott diplomát, s új gyógyító és társadalmi szemléletet. Széles körű tudásuk, áldozatos tevékenységük eredménye is, hogy a gümőkór ma már hazánkban nem népbetegség, és évtizedekkel kitolódott az emberi életkor. Szakszervezeti mozgalmunk együtt született a felszabadulással. A jóakaratú, a népért tenni akaró orvosok tömörültek a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetébe, melynek elnöke, Weil Emil a munkásmozgalom kiemelkedő harcosa volt. A Bangha Béla utcában, az orvosok szakszervezetével egyidőben és egy helyiségben alakult meg az Egészségnél Alkalmazottak Szabad Szakszervezete is. A két szervezet a kezdettől szorosan együttműködött Hivatalosan 1948-ban egyesült, valójában a szervezeti egység már a közös üzemi bizottságokban megvolt. Trammiinc év alatt a hat kongresszus mozgalmunknak hat állomása volt. Végiglapozva jegyzőkönyveit nyomon követhető, hogy igyekeztünk betölteni kettős érdekvédelmi feladatunkat: felléptünk a lakosság, a szervezett munkások egészségvédelméért, a magasabb szintű gyógyításért, ugyanakkor szorgalmaztuk — mint enek elengedhetetlen feltételét — az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. E kettős felelősség a felszabadulás pillanatától meghatározója munkánknak. Amikor a szakszervezet mozgósított a járvány, elhárítására, a helyreállított intézmények működtetésére, a tömborvosi rendszer bevezetésére, egyúttal igyekezett tagságáról is gondoskodni. A szakszervezet kivívta, hogy az orvosok a fizikai munkásokkal azonos élelmiszer-pótjegyet kapjanak, segítette elhelyezkedésüket, eljárt lakásügyekben. Az egészségügyi alkalmazottak programjában a béremelésen kívül az ápolónők az asszisztensek képzése, iskolai tantervének kidolgozása szerepelt. Hibát akkor követünk el, ha egyik ,vagy másik feladat időlegesen háttérbe szorul. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben következetesebbek voltunk a helyes arányok kialakításában. Általában elfogadtattuk érveinket, melyek szerint minden lépés, intézkedés, amely az orvosok és más egészségügyi dolgozók érdekében születik, egyúttal a betegellátás érdekeit is szolgálja. Mert vajon nem az egészségügy súlyos munkaerőgondján enyhített az 1971-es általános béremelés, illetve az azt megelőző évben az ágy melletti pótlék bevezetése? ! Megint nem csak egyszerűen újabb bérkövetelés volt, amikor 1972-ben megállapítottuk, hogy az általános bérrendezés után támadt feszültséget és a még fennálló bérelmaradást rendezni kell. Szóvá tettük, hogy a szakigazgatásban dolgozó megyei, járási főorvosok vagy a tudományos kutatóorvosok helyzetén is változtatni kell. Hasonlóan felléptünk a gyógyszertári dolgozók jobb életfeltételeiért. Javaslatunkra emelték fel az éjszakai műszakban dolgozó ápolónők eddig 10—20 százalékos pótlékát 30—50 százalékra. Pozitív hatását itt-ott már az ellátásban érezzük: többen vállalkoznak erre a nem könnyű feladatra. Sokat segítenek az ápolásban, a gondozásban, a kórházaik higiénéjének fenntartásában a nyugdíjasok, akiknek teljes nyugdíjuk érintetlenül hagyásával aktívabb tevékenységre nyílt lehetőségük, amely nemcsak pótolja nyugdíjukat, de sokat segít az ellátás színvonalának megtartásában is. Most például, az influenzajárvány alatt az engedélyezett éves óraszámon felül vállalhatnak munkát a kórházakban. Többen az esztendőben két jelentős intézkedés valósul meg. A középkáderképzés reformja, illetve a főiskolai oktatás beindulása és a nagyon várt csökkentett munkaidő bevezetése. Mindkét új intézkedés változatlanul kettős célt szolgál. Az orvostudomány fejlődése igényelte az egészségügyi szakdolgozók magasabb képzettségét, ami egyben növeli társadalmi megbecsülésüket is. A munkaidő-csökkentés bevezetése — reméljük, vonzóbbá teszi az egészségügyi pályát — megállítja az ápolónők elvándorlását és ha körültekintő a felkészülés és a végrehajtás, nem a túlórákat, hanem a dolgozók szabad idejét gyarapítja majd. És még valami, ami évekre feladatokat ad számunkra: az egészségügy integrációja elsőrendű érdeke az egészségügyi ellátás további fejlődésének, s ha úgy tetszik, eminens érdeke az egészségügyi dolgozóknak is. Ezzel szűnhet meg a hátrányos megkülönböztetés a járóbeteg-ellátás területén és a kórházban dolgozó orvosok között. Mód nyílik a rendszeres és tartalmas továbbképzésre, a szoros — a betegek érdekeit szem előtt tartó — kapcsolatokra. Az elmúlt három évtizedben megváltozott a szakszervezet munkájának tartalma, változtak eszközei is. A felszabadulás után a történelmi helyzet adta a feladatokat. Egészségügyi Minisztérium nem volt, az orvosszakszervezet irányító szerepet töltött be az egészségpolitikában, az orvostudományi életben. A Magyar Tudományos Akadémia újjászerveződése, a minisztérium létrejötte lehetővé tette, hogy szakszervezetünk végre sajátos mozgalmi feladataihoz jusson. Az utóbbi években megváltozott és megnövekedett hatásköre újabb lehetőségeket adott és ad munkájához. Ezek az új lehetőségek köteleznek, de kötelez az évforduló és alapos számvetésre késztet a szakszervezeti mozgalom minden szintjén az ez évben sorra kerülő választás, szakszervezetünk VII. kongresszusa. Számot kell vetnünk eredményeinkkel és további tennivalóinkkal. Ha valamikor, most még fokozottabban segíteni kell a mozgalomnak a gondos, ésszerű gazdálkodást, a takarékosság lehetséges és legcélravezetőbb formáit. Mindezzel együtt biztosítanunk kell az egészségügyi dolgozók törvénybe iktatott, jogainak teljes érvényesülését. Terveket kell kidolgoznunk a további öt évre, hogy a szakszervezeti tisztségre megválasztottak ezrei helytállhassanak, megfeleljenek a beléjük helyezett bizalomnak. Ezúton is megköszönöm áldozatos, eredményes munkájukat és szakszervezetünk valamennyi tagjával együtt most őszinte szívvel kívánok nekik boldog új esztendőt, eredményes munkát és jó egészséget. Dr. Darabos Pál Világ proletárjait egyesüljetek! Ki Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének !„_■ XIX. EVF. ARA: 1 FI “P14 1. SZÁM 1975. I. c. Új esztendő az egészségügyben Dr. Schultheisz Emil miniszter nyilatkozata Szép hagyomány, hogy az új esztendő küszöbén visszatekintünk a megtett útra, és előre nézünk a várható feladatokra. Felkértük dr. Schultheisz Emil minisztert, tájékoztassa olvasóinkat 1975 legfőbb tárjairól, teendőiről. — A negyedik ötéves terv a kórházi hálózat bővítését, az ellátásszínvonal emelését, az intézmények technikai felszerelésének növelését jelezte. Miniszter elvtárs véleménye szerint mit értünk el? — Tényekkel válaszolok. A negyedik ötéves tervidőszakban felépült a pécsi és a debreceni orvostudományi egyetem elméleti tömbje. Ajkán 560 ágyas, Kiskunhalason 607-es, Nagykanizsán 450 ágyas kórház, Budapesten új szemészeti klinika. A meglévő kórházak mellett 18 pavilon épült, 14 szakorvosi rendelőintézet, 4 szociális otthon, 3 mentőállomás létesült. A jelentősebb beruházások közül 1975-ben, előreláthatóan befejeződik az Országos Kardiológiai Intézet, a nagyatádi 500 ágyas és a kisvárdai 352 ágyas kórház, valamint a miskolci 386 ágyas gyermekkórházi részleg építése. Karcagon 150, Zalaegerszegen 160, Szegeden 150 ággyal bővül a kórház befogadóiképessége. Az orvosi gép- és műszerellátottság feszültségeinek enyhítésére 50 milió forint póthitelt használnnk fel 1974-ben. A népesedéspolitikai határozat adta feladatok megvalósítására tervkereteket csoportosítottak át, illetve külön keretet biztosítottak elsősorban az újszülött, a szülészeti részlegek fejlesztésére, gép-, műszerellátottságuk javítására, bölcsődefejlesztésre. Az MSZMP Központi Bizottságának decemberi ülése megerősítette, hogy minden erőt a negyedik ötéves terv befejezésére kell összpontosítani. De 1975 nemcsak a negyedik befejezése, hanem az ötödik ötéves terv előkészítésének időszaka is. Milyen többletfeladatokat ad ez? — Részletesen és véglegesen kidolgozzuk az egészségügy ötödik ötéves tervét. Az év második felében a tervjavaslat a Minisztertanács elé kerül, majd az év vége felé az országgyűlés elé, jóváhagyásra. Ezután készülnek maju e, a végleges helyi tervek. Ezzel a munkával függenek össze a rövidesen megjelenő szakmai irányelvek, amelyek tartalmazzák a minisztérium szakterületeinek és feladatainak az ötöd... ötéves tervidőszakra vonatkozó programját. — Milyen követelményekkel jár a Központi Bizottságnak a takarékosságra való felhívása? — A negyedik ötéves terv eredményei az egészségügyi és szociális ellátás területén jelentősek lesznek, az általános költségemelkedés, a tervezés hiányosságai azonban lemaradásokat is okozhatnak. A takarékosság ránk is vonatkozik. De a kívánalom alapvetően különbözik a sok évtizedes ilyen gyakorlattól. 1975-ben az egészségügy beruházási kerete nem csökken, sőt a költségvetés 9,2 százalékkal nő. A várható áremelkedés bennünket sem kímél, póthitelre pedig az intézmények nem számíthatnak, ezért az adott összegeket messzemenően átgondoltan, felelősen kell felhasználni. Nem kívánjuk a takarékosságot az ellátás, a gyógyítás rovására érvényesíteni. Megköveteljük azonban az ésszerű gazdálkodást . Miniszter elvtárs véleménye szerint vannak-e belső tartalékok? — Tudom, hogy erre az általános, igenlő válasz nem lesz elég meggyőző. Konkrétan: szinte intézményenként változik a belső erőforrás mértéke. A jó vezető tudja, hogy vannak úgynevezett üresjáratok, felesleges kiadások, finanszírozások. Ezeknek megszüntetése növeli a lehetőségeket. Jobban, okosabban kell gazdálkodni, nem egyszerűen a pénzt elvonni, ez könnyű lenne, gondosan elemezni kell az egyes funkciókat, és ebből kövekeztetni a tanulságokra. Itt van szükség a sokat emlegetett tudatos munkaszervezésre, az egyes munkafolyamatok újra végiggondolására. Az ésszerű takarékosság megkívánja azt is, hogy a negyedik ötéves terv folyamatban levő, megkezdett és befejezhető beruházásait 1975-ben feltétlen befejezzék. Eléggé elterjedt, hogy a beruházók vagy az építtetők igen aktívak, ha új létesítményért harcolnak. Az enge(Folytatás a 3. oldalon) Kinek az érdeke? A központi vezetőség vitája az integrációs programtervezetről 3. oldal DR. VEKERDI LÁSZLÓ A második Semmelweis és kora 4. oldal DR. NÁRDI ISTVÁN Négyszemközt 1. oldal Újabb hozzászólások a Meditációhoz 7. oldal DR. MAGYAR IMRE Negyven év 5. oldal KISS EMIL Válasz a felhívásra 9. oldal MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT, SIKERES MUNKÁT, JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK!