Egészségügyi Dolgozó, 1989 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
2 Éljük-e a „reformot" és a „megújulást", vagy csupán tartalom nélkül használjuk a szavakat? Dr. Füzi István főtitkár szóbeli kiegészítőjében az elmúlt időszak szakszervezeti munkáját, majd a tagsági vitát részletesen ismertetve és elemezve, a tennivalókról a következőket mondta: A kormány illetékes szervei ágazati szakszervezetünk közreműködésével megkezdték egy többlépcsős központi bérintézkedés előkészítését. A kormány és a szakszervezetek vezetőinek novemberi tárgyalásán megállapodás született, hogy 1989-ben 4,1 milliárd forint összegű központi bérpolitikai intézkedésre kerül sor az egészségügy, oktatás és egyes közművelődési dolgozók körében. Az egészségügy részesedése 1 milliárd 750 millió forint 1989. évi kihatással, ebből 1989. január 1-jén 490 millió forint jut a kórházak és járóbeteg-szolgálatok ügyeleti díjának növelésére, valamint a kivonuló mentőszolgálat dolgozói (orvos, mentőápoló, gépkocsivezető) műszakpótlékának egységesítésére. 1 milliárd 190 millió forint felhasználására 1989. május 1-jétől kerülne sor. A minisztériummal közösen azt tervezzük, hogy ebből egyszeri nagyobb béremelésben részesülnének a fekvőbeteg-gyógyintézetek, szociális otthonok, gyermekotthonok, csecsemőotthonok három műszakos szakdolgozói és ügyeletet ellátó szakdolgozói, mintegy 60 ezer fő, személyenként 2000 forint összeggel. A fennmaradó, mintegy 400 millió forintot az intézmények, szolgálatok összes dolgozóinak béremelésére fordítanák az intézmények, szolgálatok. Mivel a központi béremelésre május 1-jével kerülne sor, így az egyhavi béremelés összege 180 millió forint. Ennek éves kihatása 2 milliárd 160 millió forint. A gyógyszertári központok még 1988-ban lehetőséget kaptak egy 19,4 százalékos bérkorrekcióra, melynek összege 272 millió forint. Ezt az teszi indokolttá, hogy át kell térni egy új gyógyszer-forgalmazási és árrendszerre. Amikor a minisztériummal közösen erre javaslatot tettünk, az volt az indokunk, hogy ez az „áttérés” a jövőben folyamatosan jelentkezik, és így nagy terhelést jelent a gyógyszertári dolgozóknak. Azt kívánjuk, hogy a jövőben az egészségügyi dolgozók évi átlagos béremelése azonos legyen a népgazdasági átlaggal, százalékos és abszolút értékben egyaránt. Amennyiben év közben a vállalati szférában a megállapodástól eltérően magasabb béremelés történik, és azt az állam áremeléssel kompenzálja, úgy jogos követelés az ennek megfelelő mértékű béremelés az egészségügyben. Ezen követelésünk is teljesülni látszik. Ugyanis 1989. január 1-jétől az egészségügyben is a népgazdasági átlagnak megfelelő bérfejlesztést lehet végrehajtani 6 százalékos mértékben. Megoldást nyert másik javaslatunk is, melyről az ÁBMH elnöke nyilatkozott nemrég, s amelyről az 1988. december 5-i Országos Érdekegyeztető Tanács üléséről kiadott közlemény is tájékoztat: „A legnagyobb bérfeszültség a költségvetési szférában van (egészségügy, oktatás stb.). Az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadta, hogy az itt dolgozók keresetének növelésére 4,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés.” Ez az összeg a kormány és a SZOT tanácskozásán, mint ismeretes kompromisszumként alakult ki. Az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadta azt is — folytatódik a közlemény —, hogy a kereseteket a költségvetési szférában hosszú távon a vállalati szférában kialakuló bérekhez kell igazítani folymatosan és automatikusan, úgynevezett bérkövető mechanizmust kell bevezetni. ” Ezen túlmenően azt tartalmazza a kormány javaslata, hogy szükség van egy hároméves felzárkózási programra a központi bérpolitikai intézkedések területén. Azért ennyi időre, mert a kereseti hátrány felszámolásához mintegy 20-25 milliárd forint szükséges, ami rövidebb távon meghaladja a költségvetés teherbíró képességét. Jogosan tettük szóvá a jövedelemadó-rendszer teljesítményvisszatartó hatását, a munkaidőn túl végzett munka (ügyelet, műszakpótlék) megbecsülésének hiányát. Az intézményekben olyan ügyeleti díjakat kell megállapítani — a progresszív adókulcsoknak megfelelően —, hogy azok megőrizzék értéküket! Erre kötelezni kell az intézményeket, mert sajnos 90 százalékban nem így hajtották végre! Sok kritika éri a jövedelemadó jelenlegi elszámolási rendszerét. Az egészségügyi dolgozók szinte mindegyikének havonta változó bértömegből, különböző adókulcsnak megfelelően vonják le az adót, így többletlevonás keletkezik, amely a dolgozók által szinte követhetetlen, ugyanakkor munkabérük egy részét közel egy évig kamatmentesen használja az állam, amíg vissza nem téríti. Ezután arra tért ki a főtitkár, hogy az egészségügyi dolgozók életkörülményeit alakító bérezési helyzet mellett a szociális juttatások intézményrendszere, a lakáshoz jutás támogatási lehetőségei, a munkakörülmények javítása, a munkahelyek megfelelő szociális helyiségekkel ellátottsága, valamint a negyvenórás munkahét bevezetésének sürgetése szerepelt legtöbbször a tagsági vitában. Többen kifogásolták, hogy a kormány a stabilizációs programot követően rövid távú, konkrét szociálpolitikai intézkedéseket, úgynevezett szociálpolitikai hálót nem határozott meg, valamint nem jelölte meg azokat a célokat és feladatokat, amelyeket hoszszabb távon kíván megvalósítani. Az egészségügyi ellátáson belül a szociális gondoskodás alapvető kérdésrendszerének kialakítása, továbbfejlesztése már nem tűr halasztást. Álláspontunk szerint az egészségügyi ágazat számára elfogadhatatlan az ismételt évközi költségvetési elvonás, mert ezáltal a költségvetés a szinten tartásra sem elegendő. A költségvetés reálértékének megőrzése alapvető feladat. Csak ennek függvényében biztosíthatók a munkahelyi szociális juttatások az elért színvonalon. Az egészségügyi dolgozók megfelelő bérezése mellett elengedhetetlen követelménynek tartjuk, hogy a béren kívüli juttatások elősegítsék a munkaerő megnyerését, megtartását, mindezt pedig nem a valamikori távoli jövőben. Ezután néhány gondolatot vetett fel dr. Füzi István a szakszervezet anyagi helyzetével kapcsolatban. A szakszervezeti mozgalom megújulása megköveteli a költségvetési reform megvalósítását, amelyet már meg is kezdtünk. Ennek lényege az, hogy minden szinten biztosítani kell az érdekvédelmi, érdek-képviseleti tevékenység gyakorlásához szükséges anyagi eszközöket, ezek felhasználásában pedig érvényesüljön a nyilvánosság. A jelenlegi gazdasági rendszerben az alapszervezetek a tagdíjbevétel 45 százalékával rendelkeznek. Ugyanakkor központi támogatásból további 20 százalékot kapnak. Igényként jelentkezett részükről, hogy a tagdíj minél nagyobb részével kívánnak önállóan gazdálkodni. Ez viszont a központi (SZOT, ágazati) támogatás csökkenésével fog járni. Felül kell vizsgálni a járulékok mértékét, csökkenteni kell a befizetéseket. Az alaprészesedést 60 százalékban javasoljuk megállapítani. A tagdíjból való részesedés arányait rögzíteni kell a kidolgozásra kerülő alapszabályban is. Befejezésül a főtitkár azt hangoztatta, hogy a „megújulás”, „fordulat”, „reform” szavak gyakran elhangzanak az utóbbi időben. El kell gondolkodnunk: vajon éljük a „reformot” és a „megújulást”, vagy csupán tartalom nélkül használjuk e szavakat? Szóbeli kiegészítés EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ 1989. JANUÁR A VÁLTÁS A MIKROFONNÁL - HATPERCENKÉNT Tiltakozunk a szakszervezeti jogok korlátozása ellen! Összefoglaló a vitáról Az írásos beszámoló, s annak szóbeli kiegészítése után az értekezlet elnöke vitát hirdetett. Indítványához egy „miheztartást’’, a felszólalások hatperces időhatárát is elfogadtatta a résztvevőkkel, akik tapspróbával jelezték egyetértésüket. Gaál Gabriella tatabányai bölcsődevezető felszólalásában megemlítette, hogy a bölcsődei hálózat jelenleg a visszafejlesztés stádiumát éli. Tatabányán például három intézmény szűnt meg az alacsony kihasználtság miatt. Szerencsére ezek mindegyikét sikerült az egészségügy céljaira hasznosítani, rehabilitációs gyermekotthonként, gerontológiai, illetve családsegítő központként. A bölcsődék sorozatos bezárása miatt a gondozónők már rettegnek, ha egy tanácsi vezető rutinszerű látogatásra jön valamelyik intézménybe, mert elterjed a hír: mi leszünk a következő megszűnő bölcsőde, a főnök kijött megnézni, mi lehet majd belőle? Egyre sürgetőbb tennivaló a gondozónők célirányos átképzésének megoldása ... A továbbiakban szóvá tette: Nem tudom összeegyeztetni, hogy ötezer forint munkanélküli-segélyt fogunk fizetni, akkor, amikor a szakképzett, érettségizett gondozónőket négyezer forintért alkalmazzuk. Végezetül kérte az értekezletet, foglaljon állást abban, hogy azokon a helyeken, ahol nem igényelnek hozzá anyagi támogatást, január elsejétől bevezethessék a negyvenórás munkahetet. * Dr. Farsang Csaba, a MOTESZ főtitkára elöljáróban kifejtette, hogy a felsőbb szakszervezeti szervek munkájáról — az eredményekről és a kudarcokról egyaránt — a jövőben részletesebb tájékoztatást kell adni. A szervezeti megújulás fő irányaival általában egyetértve, szükséges teendőnek tartotta a szakszervezeti munkaterület sokirányúságának átgondolását a profiltisztítás jegyében, majd utalt arra, hogy véleménye szerint a tudományos tevékenységgel kapcsolatos munka nem szakszervezeti feladat. Részletesen beszélt a MOTESZ küldöttközgyűlésén jóváhagyott új alapszabályról, amely egyebek között a szövetség feladatává tette a tudományos szakmai érdekképviseletet és érdekvédelmet. Ezután elmondta, hogy orvosi körökben országszerte vitatéma az orvosi kamara megalakítása. A MOTESZ elnöksége is foglalkozott e kérdéssel, a hivatalos álláspont kialakítása a következő vezetőségi ülésen esedékes, erre a tanácskozásra meghívják az orvosi kamara szervezőbizottságának képviselőit is. Ugyanakkor számos, mindmáig megválaszolatlan kérdés is van e témakörben. A tisztánlátás érdekében le kell szögeznünk a következőket: az orvosi kamara még nem alakult meg, a szervezés folyamatban van. Jogi státuszát tekintve ugyanolyan egyesület lesz, mint a MOTESZ többi hatvanegy egyesülete, az eltérés mindössze annyi, hogy nem a MOTESZ keretében jön létre. Amennyiben az orvosi kamara megalakult, annak helyzetét és jogait törvényben kell szabályozni. Ez az Országgyűlés feladata a kötelező tagság miatt. Mondandóját a következő gondolattal zárta: hangsúlyozni kívánom, hogy a MOTESZ a tevékenységét a szakszervezettel karöltve, egymás munkáját kiegészítve, erősítve szeretné végezni. Nem kívánunk szakszervezeti jogokat gyakorolni, s különösen kiemelkedőnek tartom, hogy az egyéni munkaviszonnyal összefüggő érdekvédelem a szakszervezet feladata. * Dr. Havasi Sándor, a nyíregyházi Jósa András Kórház főigazgató-helyettes főorvosa a múltat idéző megállapítással indította hozzászólását: a második világháború előtt az egészségügy kapacitása arányban állt a fizetőképes kereslettel, ám a felszabadulást követően meghirdetett, majd törvénybe is iktatott ingyenesség végtelenné tette az igényeket. Talán az is oka a lakosság jelenlegi kedvezőtlen egészségi állapotának, hogy az állampolgárok kevésbé vigyáznak egészségükre, mivel annak nincs pénzben kifejezett értéke, az egészségügyi szolgálat igénybevehetősége viszont korlátlan. Ezért tartunk ma ott, hogy az extenzív fejlesztések ellenére intézményeinkben változatlanul elviselhetetlen a zsúfoltság és a betegek elégedetlenek. Különösen érzékelhető ez Szabolcs-Szatmárban, ahol az ellátási mutatók országos viszonylatban a legrosszabbak. Befejező gondolata: őszintén be kell vallanunk, hogy tagságunk egy része elégedetlen a szakszervezet eddigi érdekvédelmi munkájával. A többség azonban bízik, támogatja az elképzeléseket, s meggyőződésem, hogy a tervezett bérreform sikeres végrehajtása visszaadja majd a kétkedők bizalmát is. Pintér Márta, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház szakszervezeti bizottságának titkára a tagság tájékoztatásával és tájékozottságával kapcsolatban hosszan beszélt az információ továbbadásának módszereiről, valamint korlátairól, s megjegyezte: sok múlik a bizalmiakon, de sok magukon a dolgozókon is. Akarata ellenére senkit nem lehet tájékoztatni! Az októberi bérfejlesztéssel foglalkozva nehezményezte, hogy a területen dolgozó tisztségviselők feladatává tették a központi irányelv magyarázatát, noha előzőleg a véleményüket nem kérdezték meg. Márpedig a feszültséget és a felelősséget annak kell vállalnia, aki döntött. Ezt követően kijelentette: a többlépcsős bérkorrekcióval nem értünk egyet, azt legfeljebb másfél éven belül és két részletben tudjuk elképzelni, mindenféle munkaköri megkötés, ajánlás nélkül, a mindenkori bérautomatizmuson kívül húsz-húsz százalékos emelés formájában. Szakszervezetünk gazdálkodásához is fűzött megjegyzést: első látásra örömmel töltött el bennünket, hogy az alapszervezetek részesedését hatvan százalékra kívánják felemelni, de ha ebből a részesedésből kell fedeznünk minden felmerült költséget, többek között az üdülőtámogatásokat is, akkor a részesedés nyolcvan százaléknál kevesebb nem lehet. * Dr. Szendrényi János, a budapesti Weil Emil Kórház-Rendelőintézet főigazgató főorvosa sürgette a gazdasági kamara részeként működő egészségügyi kamara létrehozását. Bejelentette, hogy ennek érdekében megalakult a szervezőbizottság. A gazdasági kamara elnöke a fogadókészségét már jelezte, tehát nem csak a levegőbe beszélünk. Ha a szervezők úgy döntenek, hogy e kérdésben kérjünk véleményt az egészségügyi és szociális intézetek, vállalatok vezetőitől, továbbá a kórházszövetség igazgatói klubjától és a fővárosi gazdasági igazgatók klubjától, akkor ezt megtesszük. A társszervekkel is szívesen együttműködünk az előkészület során. Ezek után ismételten megkeresnénk a gazdasági kamara elnökét és a Minisztertanács elnökhelyettesét — aki egyben az országos érdekegyeztető tanács elnöke —, majd minderről természetesen hivatalosan tájékoztatnánk a minisztériumot és szakszervezetünk vezetőségét. Egyelőre az elgondolásnál tartunk. Ha az egészségügyi kamara létrejönne, ez az érdekvédelem kiszélesítését jelentené, az úgynevezett „harmadik érdeket”, s nem a szakszervezet és a minisztérium ellenében működne. * Dr. Rideg Lászlóné, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények intézetvezetője, miután elismerte, hogy az írásos beszámoló valós képet ad az egészségügyben dolgozók jelenlegi helyzetéről, feladatul szabta: stratégiai elképzeléseket kell kidolgozni arról, hogy a szakszervezet milyen formában akarja biztosítani számunkra a megfelelő bérezést, a megfelelő munkahelyeket és a munkához való jogot. Erre vonatkozóan csak a bérezésre találhatunk stratégiának mondható elképzelést, a másik kettőre nem. Ráadásul a bérezés ilyen formájával sem értünk egyet. Hibáztatta a szakszervezetet, amiért elfogadta a veszélyességi pótlékok megszüntetését azokon a területeken, ahol már korában is munkaerőgondok mutatkoztak, vagyis elősegítette a hiányszakmák kialakulását. Kérdése: tagságunk rövid időn belül választ vár arra, hogy a mostani béremeléssel segítettünk-e megszüntetni a hiányszakmákat, vagy csak fokoztuk a problémákat az egészségügyön belül? Helytelenítette, hogy a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények — mint fekvőbeteg intézeti háttér nélkül működő rendelőintézet — dolgozói a béremelésből teljesen kimaradtak, jóllehet röntgent üzemeltetnek, és laboratóriumi szakrendeléseket tartanak. Megjegyzése: úgy gondoljuk, az integráció hiánya a dolgozóinkat nem zárhatja ki a béremelés lehetőségéből. Hozzászólásában részletesen kitért a községi körzeti alapellátásban dolgozók méltatlan helyzetére — főleg az alacsony bérátlagukra —, majd egyebek között szóvá tette: a nyugdíj előtt állók sérelmezik, hogy a meghatározott rétegre szóló béremelés hátrányt jelent számukra, ha éppen (Folytatás a 3. oldalon.) Jegyzetelő hallgatóság