Egészségügyi Dolgozó, 1989 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

2 Éljük-e a „reformot" és a „megújulást", vagy csu­pán tartalom nélkül használjuk a szavakat? Dr. Füzi István főtitkár szóbeli kiegészítőjében az elmúlt időszak szakszervezeti munkáját, majd a tagsági vitát részletesen ismertet­ve és elemezve, a tennivalókról a következőket mondta: A kormány illetékes szervei ágazati szakszervezetünk közre­működésével megkezdték egy többlépcsős központi bérintézke­dés előkészítését. A kormány és a szakszervezetek vezetőinek no­vemberi tárgyalásán megállapo­dás született, hogy 1989-ben 4,1 milliárd forint összegű központi bérpolitikai intézkedésre kerül sor az egészségügy, oktatás és egyes közművelődési dolgozók körében. Az egészségügy részesedése 1 milliárd 750 millió forint 1989. évi kihatással, ebből 1989. január 1-jén 490 millió forint jut a kór­házak és járóbeteg-szolgálatok ügyeleti díjának növelésére, va­lamint a kivonuló mentőszolgá­lat dolgozói (orvos, mentőápoló, gépkocsivezető) műszakpótléká­nak egységesítésére. 1 milliárd 190 millió forint felhasználására 1989. május 1-jétől kerülne sor. A minisztériummal közösen azt tervezzük, hogy ebből egyszeri nagyobb béremelésben részesül­nének a fekvőbeteg-gyógyintéze­tek, szociális otthonok, gyermek­­otthonok, csecsemőotthonok há­rom műszakos szakdolgozói és ügyeletet ellátó szakdolgozói, mintegy 60 ezer fő, személyen­ként 2000 forint összeggel. A fennmaradó, mintegy 400 millió forintot az intézmények, szolgá­latok összes dolgozóinak béreme­lésére fordítanák az intézmé­nyek, szolgálatok. Mivel a köz­ponti béremelésre május 1-jével kerülne sor, így az egyhavi bér­emelés összege 180 millió forint. Ennek éves kihatása 2 milliárd 160 millió forint. A gyógyszertári központok még 1988-ban lehetőséget kaptak egy 19,4 százalékos bérkorrekció­ra, melynek összege 272 millió fo­rint. Ezt az teszi indokolttá, hogy át kell térni egy új gyógyszer-for­galmazási és árrendszerre. Ami­kor a minisztériummal közösen erre javaslatot tettünk, az volt az indokunk, hogy ez az „áttérés” a jövőben folyamatosan jelentke­zik, és így nagy terhelést jelent a gyógyszertári dolgozóknak. Azt kívánjuk, hogy a jövőben az egészségügyi dolgozók évi át­lagos béremelése azonos legyen a népgazdasági átlaggal, százalé­kos és abszolút értékben egy­aránt. Amennyiben év közben a vállalati szférában a megállapo­dástól eltérően magasabb bér­emelés történik, és azt az állam áremeléssel kompenzálja, úgy jo­gos követelés az ennek megfelelő mértékű béremelés az egészség­ügyben. Ezen követelésünk is tel­jesülni látszik. Ugyanis 1989. ja­nuár 1-jétől az egészségügyben is a népgazdasági átlagnak megfele­lő bérfejlesztést lehet végrehajta­ni 6 százalékos mértékben. Megoldást nyert másik javasla­tunk is, melyről az ÁBMH elnöke nyilatkozott nemrég, s amelyről az 1988. december 5-i Országos Érdekegyeztető Tanács üléséről kiadott közlemény is tájékoztat: „A legnagyobb bérfeszültség a költségvetési szférában van (egészségügy, oktatás stb.). Az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadta, hogy az itt dolgozók ke­resetének növelésére 4,1 milliárd forintot biztosít a költségvetés.” Ez az összeg a kormány és a SZOT tanácskozásán, mint isme­retes kompromisszumként ala­kult ki. Az Országos Érdekegyez­tető Tanács elfogadta azt is —­ folytatódik a közlemény —, hogy a kereseteket a költségvetési szfé­rában hosszú távon a vállalati szférában kialakuló bérekhez kell igazítani folymatosan és automa­tikusan, úgynevezett bérkövető mechanizmust kell bevezetni. ” Ezen túlmenően azt tartalmazza a kormány javaslata, hogy szükség van egy hároméves felzárkózási programra a központi bérpolitikai intézkedések területén. Azért ennyi időre, mert a kereseti hát­rány felszámolásához mintegy 20-25 milliárd forint szükséges, ami rövidebb távon meghaladja a költségvetés teherbíró képessé­gét. Jogosan tettük szóvá a jövede­lemadó-rendszer teljesítmény­visszatartó hatását, a munkaidőn túl végzett munka (ügyelet, mű­szakpótlék) megbecsülésének hiányát. Az intézményekben olyan ügyeleti díjakat kell meg­állapítani — a progresszív adó­kulcsoknak megfelelően —, hogy azok megőrizzék értéküket! Erre kötelezni kell az intézményeket, mert sajnos 90 százalékban nem így hajtották végre! Sok kritika éri a jövedelemadó jelenlegi elszámolási rendszerét. Az egészségügyi dolgozók szinte mindegyikének havonta változó bértömegből, különböző adó­kulcsnak megfelelően vonják le az adót, így többletlevonás kelet­kezik, amely a dolgozók által szinte követhetetlen, ugyanakkor munkabérük egy részét közel egy évig kamatmentesen használja az állam, amíg vissza nem téríti. Ezután arra tért ki a főtitkár, hogy az egészségügyi dolgozók életkörülményeit alakító bérezési helyzet mellett a szociális jutta­tások intézményrendszere, a la­káshoz jutás támogatási lehető­ségei, a munkakörülmények javí­tása, a munkahelyek megfelelő szociális helyiségekkel ellátottsá­ga, valamint a negyvenórás munkahét bevezetésének sürgeté­se szerepelt legtöbbször a tagsági vitában. Többen kifogásolták, hogy a kormány a stabilizációs progra­mot követően rövid távú, konkrét szociálpolitikai intézkedéseket, úgynevezett szociálpolitikai há­lót nem határozott meg, valamint nem jelölte meg azokat a célokat és feladatokat, amelyeket hosz­szabb távon kíván megvalósítani. Az egészségügyi ellátáson belül a szociális gondoskodás alapvető kérdés­­rendszerének kialakítá­sa, továbbfejlesztése már nem tűr halasztást. Álláspontunk sze­rint az egészségügyi ágazat szá­mára elfogadhatatlan az ismételt évközi költségvetési elvonás, mert ezáltal a költségvetés a szin­ten tartásra sem elegendő. A költ­ségvetés reálértékének megőrzé­se alapvető feladat. Csak ennek függvényében biztosíthatók a munkahelyi szociális juttatások az elért színvonalon. Az egészség­­ügyi dolgozók megfelelő bérezése mellett elengedhetetlen követel­ménynek tartjuk, hogy a béren kívüli juttatások elősegítsék a munkaerő megnyerését, megtar­tását, mindezt pedig nem a vala­mikori távoli jövőben. Ezután néhány gondolatot ve­tett fel dr. Füzi István a szakszer­vezet anyagi helyzetével kapcso­latban. A szakszervezeti mozga­lom megújulása megköveteli a költségvetési reform megvalósí­tását, amelyet már meg is kezd­tünk. Ennek lényege az, hogy minden szinten biztosítani kell az érdekvédelmi, érdek-képviseleti tevékenység gyakorlásához szük­séges anyagi eszközöket, ezek fel­­használásában pedig érvényesül­jön a nyilvánosság. A jelenlegi gazdasági rendszer­ben az alapszervezetek a tagdíj­­bevétel 45 százalékával rendel­keznek. Ugyanakkor központi tá­mogatásból további 20 százalé­kot kapnak. Igényként jelentke­zett részükről, hogy a tagdíj mi­nél nagyobb részével kívánnak önállóan gazdálkodni. Ez viszont a központi (SZOT, ágazati) tá­mogatás csökkenésével fog járni. Felül kell vizsgálni a járulékok mértékét, csökkenteni kell a befi­zetéseket. Az alaprészesedést 60 százalékban javasoljuk megálla­pítani. A tagdíjból való részese­dés arányait rögzíteni kell a kidol­gozásra kerülő alapszabályban is. Befejezésül a főtitkár azt han­goztatta, hogy a „megújulás”, „fordulat”, „reform” szavak gyakran elhangzanak az utóbbi időben. El kell gondolkodnunk: vajon éljük a „reformot” és a „megújulást”, vagy csupán tarta­lom nélkül használjuk e szava­kat? Szóbeli kiegészítés EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ 1989. JANUÁR A VÁLTÁS A MIKROFONNÁL - HATPERCENKÉNT Tiltakozunk a szakszervezeti jogok korlátozása ellen! Összefoglaló a vitáról Az írásos beszámoló, s annak szóbeli kiegészítése után az értekezlet elnöke vitát hirdetett. Indítványához egy „mihez­tartást’’, a felszólalások hatperces időha­tárát is elfogadtatta a résztvevőkkel, akik tapspróbával jelezték egyetértésüket. Gaál Gabriella tatabányai böl­csődevezető felszólalásában meg­említette, hogy a bölcsődei háló­zat jelenleg a visszafejlesztés stá­diumát éli. Tatabányán például három intézmény szűnt meg az alacsony kihasználtság miatt. Szerencsére ezek mindegyikét si­került az egészségügy céljaira hasznosítani, rehabilitációs gyer­mekotthonként, gerontológiai, il­letve családsegítő központként. A bölcsődék sorozatos bezárása miatt a gondozónők már retteg­nek, ha egy tanácsi vezető rutin­szerű látogatásra jön valamelyik intézménybe, mert elterjed a hír: mi leszünk a következő megszű­nő bölcsőde, a főnök kijött meg­nézni, mi lehet majd belőle? Egy­re sürgetőbb tennivaló a gondo­zónők célirányos átképzésének megoldása ... A továbbiakban szóvá tette: Nem tudom össze­egyeztetni, hogy ötezer forint munkanélküli-segélyt fogunk fi­zetni, akkor, amikor a szakkép­zett, érettségizett gondozónőket négyezer forintért alkalmazzuk. Végezetül kérte az értekezletet, foglaljon állást abban, hogy azo­kon a helyeken, ahol nem igé­nyelnek hozzá anyagi támoga­tást, január elsejétől bevezethes­sék a negyvenórás munkahetet. * Dr. Farsang Csaba, a MO­­TESZ főtitkára elöljáróban kifej­tette, hogy a felsőbb szakszerve­zeti szervek munkájáról — az eredményekről és a kudarcokról egyaránt — a jövőben részlete­sebb tájékoztatást kell adni. A szervezeti megújulás fő irányai­val általában egyetértve, szüksé­ges teendőnek tartotta a szakszer­vezeti munkaterület sokirányúsá­gának átgondolását a profiltisztí­tás jegyében, majd utalt arra, hogy véleménye szerint a tudo­mányos tevékenységgel kapcso­latos munka nem szakszervezeti feladat. Részletesen beszélt a MOTESZ küldöttközgyűlésén jó­váhagyott új alapszabályról, amely egyebek között a szövetség feladatává tette a tudományos szakmai érdekképviseletet és ér­dekvédelmet. Ezután elmondta, hogy orvosi körökben országszer­te vitatéma az orvosi kamara megalakítása. A MOTESZ elnök­sége is foglalkozott e kérdéssel, a hivatalos álláspont kialakítása a következő vezetőségi ülésen ese­dékes, erre a tanácskozásra meg­hívják az orvosi kamara szervező­­bizottságának képviselőit is. Ugyanakkor számos, mindmáig megválaszolatlan kérdés is van e témakörben. A tisztánlátás érde­kében le kell szögeznünk a követ­kezőket: az orvosi kamara még nem alakult meg, a szervezés fo­lyamatban van. Jogi státuszát tekintve ugyanolyan egyesület lesz, mint a MOTESZ többi hat­vanegy egyesülete, az eltérés mindössze annyi, hogy nem a MOTESZ keretében jön létre. Amennyiben az orvosi kamara megalakult, annak helyzetét és jogait törvényben kell szabályoz­ni. Ez az Országgyűlés feladata a kötelező tagság miatt. Mondandó­ját a következő gondolattal zárta: hangsúlyozni kívánom, hogy a MOTESZ a tevékenységét a szak­­szervezettel karöltve, egymás munkáját kiegészítve, erősítve szeretné végezni. Nem kívánunk szakszervezeti jogokat gyakorol­ni, s különösen kiemelkedőnek tartom, hogy az egyéni munkavi­szonnyal összefüggő érdekvéde­lem a szakszervezet feladata. * Dr. Havasi Sándor, a nyíregy­házi Jósa András Kórház főigaz­gató-helyettes főorvosa a múltat idéző megállapítással indította hozzászólását: a második világ­háború előtt az egészségügy ka­pacitása arányban állt a fizető­képes kereslettel, ám a felszaba­dulást követően meghirdetett, majd törvénybe is iktatott ingye­nesség végtelenné tette az igé­nyeket. Talán az is oka a lakosság jelenlegi kedvezőtlen egészségi állapotának, hogy az állampolgá­rok kevésbé vigyáznak egészsé­gükre, mivel annak nincs pénz­ben kifejezett értéke, az egészség­­ügyi szolgálat igénybevehetősége viszont korlátlan. Ezért tartunk ma ott, hogy az extenzív fejleszté­sek ellenére intézményeinkben változatlanul elviselhetetlen a zsúfoltság és a betegek elégedet­lenek. Különösen érzékelhető ez Szabolcs-Szatmárban, ahol az el­látási mutatók országos viszony­latban a legrosszabbak. Befejező gondolata: őszintén be kell valla­nunk, hogy tagságunk egy része elégedetlen a szakszervezet eddi­gi érdekvédelmi munkájával. A többség azonban bízik, támo­gatja az elképzeléseket, s meg­győződésem, hogy a tervezett bérreform sikeres végrehajtása visszaadja majd a kétkedők bizal­mát is.­­ Pintér Márta, a gyöngyösi Bu­gát Pál Kórház szakszervezeti bi­zottságának titkára a tagság tájé­koztatásával és tájékozottságával kapcsolatban hosszan beszélt az információ továbbadásának mód­szereiről, valamint korlátairól, s megjegyezte: sok múlik a bizal­miakon, de sok magukon a dol­gozókon is. Akarata ellenére sen­kit nem lehet tájékoztatni! Az ok­tóberi bérfejlesztéssel foglalkozva nehezményezte, hogy a területen dolgozó tisztségviselők feladatává tették a központi irányelv magya­rázatát, noha előzőleg a vélemé­nyüket nem kérdezték meg. Már­pedig a feszültséget és a felelős­séget annak kell vállalnia, aki döntött. Ezt követően kijelentet­te: a többlépcsős bérkorrekcióval nem értünk egyet, azt legfeljebb másfél éven belül és két részlet­ben tudjuk elképzelni, mindenfé­le munkaköri megkötés, ajánlás nélkül, a mindenkori bérautoma­tizmuson kívül húsz-húsz száza­lékos emelés formájában. Szak­­szervezetünk gazdálkodásához is fűzött megjegyzést: első látásra örömmel töltött el bennünket, hogy az alapszervezetek részese­dését hatvan százalékra kívánják felemelni, de ha ebből a részese­désből kell fedeznünk minden fel­merült költséget, többek között az üdülőtámogatásokat is, akkor a részesedés nyolcvan százaléknál kevesebb nem lehet. * Dr. Szendrényi János, a buda­pesti Weil Emil Kórház-Rendelő­­intézet főigazgató főorvosa sür­gette a gazdasági kamara része­ként működő egészségügyi ka­mara létrehozását. Bejelentette, hogy ennek érdekében megala­kult a szervezőbizottság. A gaz­dasági kamara elnöke a fogadó­­készségét már jelezte, tehát nem csak a levegőbe beszélünk. Ha a szervezők úgy döntenek, hogy e kérdésben kérjünk véleményt az egészségügyi és szociális intéze­tek, vállalatok vezetőitől, továbbá a kórházszövetség igazgatói klub­jától és a fővárosi gazdasági igaz­gatók klubjától, akkor ezt meg­tesszük. A társszervekkel is szí­vesen együttműködünk az előké­szület során. Ezek után ismétel­ten megkeresnénk a gazdasági kamara elnökét és a Miniszterta­nács elnökhelyettesét — aki egy­ben az országos érdekegyeztető tanács elnöke —, majd minderről természetesen hivatalosan tájé­koztatnánk a minisztériumot és szakszervezetünk vezetőségét. Egyelőre az elgondolásnál tar­tunk. Ha az egészségügyi kama­ra létrejönne, ez az érdekvéde­lem kiszélesítését jelentené, az úgynevezett „harmadik érdeket”, s nem a szakszervezet és a mi­nisztérium ellenében működne. * Dr. Rideg Lászlóné, a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmé­nyek intézetvezetője, miután elis­merte, hogy az írásos beszámoló valós képet ad az egészségügy­ben dolgozók jelenlegi helyzeté­ről, feladatul szabta: stratégiai el­képzeléseket kell kidolgozni ar­ról, hogy a szakszervezet milyen formában akarja biztosítani szá­munkra a megfelelő bérezést, a megfelelő munkahelyeket és a munkához való jogot. Erre vonat­kozóan csak a bérezésre találha­tunk stratégiának mondható el­képzelést, a másik kettőre nem. Ráadásul a bérezés ilyen formá­jával sem értünk egyet. Hibáztat­ta a szakszervezetet, amiért elfo­gadta a veszélyességi pótlékok megszüntetését azokon a területe­ken, ahol már korában is munka­erőgondok mutatkoztak, vagyis elősegítette a hiányszakmák ki­alakulását. Kérdése: tagságunk rövid időn belül választ vár arra, hogy a mostani béremeléssel se­gítettünk-e megszüntetni a hi­ányszakmákat, vagy csak fokoz­tuk a problémákat az egészség­ügyön belül? Helytelenítette, hogy a pécsi Egyesített Egészség­­ügyi Intézmények — mint fekvő­beteg intézeti háttér nélkül műkö­dő rendelőintézet — dolgozói a béremelésből teljesen kimarad­tak, jóllehet röntgent üzemeltet­nek, és laboratóriumi szakrende­léseket tartanak. Megjegyzése: úgy gondoljuk, az integráció hiá­nya a dolgozóinkat nem zárhat­ja ki a béremelés lehetőségéből. Hozzászólásában részletesen ki­tért a községi körzeti alapellátás­ban dolgozók méltatlan helyzeté­re — főleg az alacsony bérátla­gukra —, majd egyebek között szóvá tette: a nyugdíj előtt állók sérelmezik, hogy a meghatáro­zott rétegre szóló béremelés hát­rányt jelent számukra, ha éppen (Folytatás a 3. oldalon.) Jegyzetelő hallgatóság

Next