Egészségügyi munka, 1955 (2. évfolyam, 3-12. szám)
1955-03-01 / 3. szám
nem gondolt arra, hogy a dizentéria enyhe hasmenés formájában is jelentkezhet, és főleg nem gondolt arra, hogy az ilyen munkakörben dolgozók megbetegedését különös gonddal kell kezelni, mert nagy veszélyt jelenthetnek a köz számára. Az egyik ápolónőképző iskolában ugyancsak dizentéria-járvány robbant ki, melynek során a növendékek harmadrésze megbetegedett. A fertőzés forrása az a növendék volt, aki hasmenéses betegségét eltitkolta, s a napos feladatait ellátva, növendéktársai étkezéséhez a kenyeret szeletelte, az ételt adagolta. Ebből a növendékből is hiányzott a „Járványügyi szemléletű, máskülönben komolyabban vette volna enyhének látszó betegségét és nem került volna sor tömeges megbetegedésekre. A betegek gondos ápolása a mielőbbi gyógyulás egyik alapfeltétele, azonban látszólag jó ápolási munka közben is követhetünk el olyan hibákat, amelyek a többi beteget erősen veszélyeztetik. Sajnos, elég gyakran látjuk, hogy a légúti és enterális fertőző betegeket is ellátó ápolónők maszk nélkül mennek egyik betegszobából a másikba és így nem egyszer társfertőzések előidézőivé válnak. Nem fordítanak elég figyelmet a gondos kézmosásra és kézfertőtlenítésre, a betegek ágyneműjének, használati tárgyainak fertőtlenítésére. Ismerik ugyan a fertőző betegségek alapvető sajátságait, azonban az ismereteket nem hasznosítják mindennapi munkájukban, mert hiányzik belőlük a „járványügyi szemlélet“. Ha az elmondott néhány példából próbálnánk most már feleletet adni a kérdésre, mi is hát a járványügyi szemlélet, azt kellene mondanunk, hogy az elméleti járványtani ismeretek állandó gyakorlati alkalmazása. Ahhoz tehát, hogy valóban helyesen tudjunk cselekedni, elsősorban elméleti tudásunkat kell állandóan növelni és azt a gyakorlatban hasznosítani. A „járványügyi szemlélet“ magában foglalja azt is, hogy ne elszigetelten, hanem összefüggéseiben és távlataiban nézzük az egyes jelenségeket és annak megfelelően cselekedjünk. Amikor pl. dizentéria megbetegedés fordul elő egy bölcsődében, nem elégedhetünk meg a beteg elkülönítésével és gyógyításával, hanem fel kell kutatnunk a fertőzés forrását, meg kell ismernünk a terjedés útját, hogy ezek ártalmatlanná tételével elejét vegyük újabb megbetegedéseknek. A járványügyi szemlélet alapján végzendő feladatok azonban nem mindig egyszerűek. Néha igen nagy lakosságcsoportra vagy nagy területre is kiterjednek, így pl. egyes fertőző betegségek előfordulásakor sor kerülhet a lakosság szabad közlekedésének korlátozására, fertőzött állatállomány kiirtására stb. Ahhoz, hogy az ilyen, de ennél kisebb horderejű kérdések is sikerrel megoldhatók legyenek, az érintett lakosság jóindulatú együttműködésére van szükség. Erre pedig csak akkor számíthatunk, ha a lakosság is rendelkezik bizonyos „járványügyi szemlélet“-tel, ha megérti az intézkedések célját. Ebben is nagy feladat hárul az egészségügyi középkáderekre: a felvilágosító munka. Bevezetőben azt mondottuk, hogy a fertőző betegségek elleni küzdelmünk célja a betegségek megelőzése és felszámolása. Ebből következik, hogy a járványügyi szemléletnek nemcsak akkor kell munkánkban érvényesülnie, amikor közvetlen járványveszély fenyeget, vagy amikor már valamilyen fertőző betegség előfordult, hanem állandóan. Ennek kell megnyilvánulnia nagy és (látszólag) kis cselekedetekben egyaránt. A helyes járványügyi szemlélet alapján védőoltunk évenként többszázezer embert diftéria, szamárköhögés, tetanusz és hastífusz ellen; végezzük az élelmiszerekkel foglalkozók bacilusgazda kutató vizsgálatait stb. E szemlélet alapján dolgozik a védőnő, amikor az udvar és a lakás tisztaságára neveli az embereket; az ápolónő, amikor maszkot hord a csecsemőosztályon; a gondozónő, amikor fertőtlenítő folyadékban áztatja a bölcsődések pelenkáit stb. Ha ez az elméleti tudáson alapuló gondolkodás gyökeret ver bennünk s gyakorlati munkánkban állandóan alkalmazzuk is, akkor további jelentős sikereket fogunk elérni fertőző betegségek elleni munkánkban. 50