Egészségügyi munka, 1956 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1956-01-01 / 1. szám
tet, akkor annak ez irányú problémáival ez a fekvőbeteg intézet igazán eredményes munkát sem végezhet. Hogy értsük ezt? Meg kell állapítanunk, hogy gondozóintézeteink az utóbbi évek folyamán komoly fejlődést mutatnak, s mindinkább a szó nemes értelmében vett gondozókká válnak. Mind többet törődnek a beteggel, annak környezetével, szociális helyzetével. Nagyarányú preventív, felkutató munkát is végeznek. Meg kell ugyanakkor mondanunk, hogy a preventív szemlélet, az igazi gondozás elve nem minden gondozót, illetve annak nem minden tagját hatja át úgy, ahogy kellene. Pedig ezen a téren teljes munkát kell végeznünk. A gondozás komplex munka, ebben a gondozó valamennyi dolgozójának maradéktalanul részt kell vennie. Ha a takarítónő elhanyagolja a helyiségek tisztán tartását s így nem biztosítja a megfelelő környezetet, vagy ha az asszisztensnő idegesen, túl röviden foglalkozik egy-egy amúgy is meghasonlott betegével, ha a védőnő csupán rutinmunkát lát a beteg sablonos elintézésében és ha az orvos nem veszi tekintetbe a gondozás adatait, akkor már komoly a baj és igazi gondozásról, bármennyire szépek is esetleg más irányú adataik ilyen helyen nem beszélhetünk. Csakis a gondozóintézet valamennyi dolgozójának harmonikus együttműködése biztosíthatja az igazi jó munkát. Gyakori az az állásfoglalás is a többi dolgozó részéről, hogy a gondozás csupán a védőnő vagy a családlátogató asszisztensnő feladata. Természetesen ez is, a fentiekben vázolt okok miatt, teljesen helytelen nézet. A betegnek, környezetének állandóan éreznie kell a gondozó valamenynyi dolgozója részéről való gondoskodást, együttérzést, igazi segítőkészséget. Kétségtelen azonban, hogy általánosságban, gondozóink részéről már ezen a téren komoly javulást észlelhetünk. Érthető okoknál fogva jóval kevésbé érvényesül ma még ez a szemlélet a gyógyintézetek dolgozóinál. Ápolónőink gyakran hősies módon igyekeznek a rájuk bízott betegeket legjobb tudásuk szerint ápolni Munkájukban azonban a preventív gondolat, a gondozási szemlélet általában nem érvényesül. Holott ezen a téren, ha még sokkal szorosabb lesz a kapcsolat a védőnő, asszisztensnő, ápolónő között a gondozó-kórházi egységben, ha meg sokkal jobban megismerik egymás feladatait, munkáját, ha még sokkal jobban összefog a két szektor a jobb munka érdekében, igen komoly javulásról lehet és kell majd beszámolnunk. A beteg, akár járó, akár fekvő betegről van szó, a hivatása magaslatán álló aszszisztensnőhöz, védőnőhöz de különösen a hosszú ideig tartó fekvőbeteg intézeti kezelés alatt ápolónőjéhez általában sokkal bizalmasabb tud lenni, mint orvosához. Sok-sok olyan problémáját tárja fel, amelyeket az ápolónő, ha a kezelőorvossal közli, az sokkal eredményesebb munkát tud végezni. Kicsiny dolgoknak tűnhetnek fel ezek, mégis komolyan befolyásolják a körlefolyást. Egy-egy családjától érkezett nem megfelelő hangú levél, otthoni gondok, táppénzügy, lakásprobléma, családi viszályok, féltékenységi problémák, egyéb irányú panaszok mind olyan tényezők, melyek — ha azokat elhanyagoljuk — az idült lefolyású tbc gyógy- 1* 3