Egészségügyi munka, 1976 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
egészségügy helyzetére, az egészségügyi kulturáltságra, az egészségügyi ellátás és egészségügyi felvilágosító munka színvonalára. Mindezeken túl mutatja a tanácsadást végző orvosok és a mellettük dolgozó védőnők szakmai igényességét, esetenként túlzásait is. A veszélyeztetettségi okok egy része objektív (bizonyos állapotok és betegségek), de ezek elbírálása már szubjektív, mert az orvos esetenként dönti el, hogy az adott betegség miatt fokozott gondozásra szorul-e valamely gondozott. Különösen szubjektív a környezeti tényezők elbírálása. Ez függ az adott terület vagy város földrajzi fekvésétől, építészeti adottságától, lakáshelyzetétől, a közművesítés mértékétől, az általános szociális helyzettől, az igényektől és az egészségügyi dolgozók szemléletétől. A szubjektív tényezők lehetőség szerinti kiiktatása érdekében az Egészségügyi Minisztérium meghatározta azokat a szempontokat, amelyek alapján a terheseket és a csecsemőket veszélyeztetettnek kell tekinteni. Eszerint a veszélyeztető ágenseket két fő csoportra kell osztani: egészségi és környezeti ártalmakra. Az elmúlt öt év alatt a veszélyeztetett terhesek aránya 46—49% körül mozgott. A veszélyeztető tényezők döntő többsége egészségi. A szociális okok miatt veszélyeztetettek városban elenyésző számban vannak, valamivel többen községekben, de ezek zöménél szerepel valamilyen egészségi veszélyeztető ok is. Nagyon időszerű a kérdés: vajon terhes nők közel felét valóban fenyegeti valamely meghatározott veszély? — és ha igen, akkor a védőnői gárda milyen mértékben tudja ezt befolyásolni? Az első kérdéshez csak az anyagyermekvédelmi szervezői munka közben szerzett tapasztalataim alapján fűzök egy gondolatot. A terhesek magas veszélyeztetettségi arányában szerepet játszhat az, hogy azon jogszabály érvényesülése, amely szerint a dolgozó terhes nőt — ha szükséges — orvosi javaslat alapján könnyebb munkahelyre kell beosztani — a gyakorlatban akadozik. A terhestanácsadást végző orvosnak nincs ideje, lehetősége, hogy a különböző üzemek „könnyebb munkahelyeit” megismerje, így azokat nem tudja megítélni, így biztonságosabbnak tartja, ha nem dolgozik a megerőltetést jelentő munkakörben a terhes. A terhesek többsége nem szívesen cseréli fel megszokott munkakörnyezetét (a jól dolgozók pl. szégyennek érzik) és kedvezőbbnek tartják, ha veszélyeztetettként táppénzes áldományba veszik őket, ha már eredeti munkájukat nem tudják végezni. Ezt az orvos és a terhes oldaláról azonos kívánságot a gazdasági vezetők — meg nem fogalmazott, de a gyakorlatban erősen érvényesülő — véleménye alátámasztja, amely szerint az üzem számára kedvezőbb, ha az eredeti munkakörökben nem foglalkoztatható terhesek nem dolgoznak. A kérdés második részére már részletesebben válaszolok. A nagyszámú veszélyeztetett terhes fokozott védőnői gondozása nincs megoldva. Az Egészségügyi Minisztérium 1962-ben megszabta a védőnők legszükségesebb, minimális teendőit a veszélyeztetett terhesek gondozása során. Ezek között szerepel az, hogy ha az orvos a terhest veszélyeztetettnek nyilvánítja, ezt a körülményt a védőnővel részletesen megbeszéli és a megbeszéléstől számított 1 héten belül a védőnő köteles a terhest otthonában vagy munkahelyén meglátogatni, a továbbiakban pedig az orvos által meghatározott időközönként látogatni. Ez utóbbi kívánalom a védőnők látogatásában nem tükröződik. Ha összevetjük a terhesek számát a veszélyeztetettek számával és a terheslátogatások számát a veszélyeztetett terheseknél történt védőnői látogatások számával, azt látjuk, hogy míg a terheseknek közel fele veszélyeztetett, a látogatásoknak csak alig 10%-a történt veszélyeztetett terhesnél. Ennek a jelenségnek az okát több tényezőben kereshetjük. Ezek között 368