Egri Dohánygyár, 1978 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1978-05-01 / 5. szám

A mi kis VIT- sztorink! Talán elöljáróban azzal kezdenénk, hogy az első pil­lanatban megcsapott bennün­ket az „Antillák szele”. Öttagú kis csapatunk le­mondva az élet apró kis örö­meiről bevetette magát a művészetekről, a népgazda­ságról, a VIT-ről és Kubáról szóló irodalom feneketlen tengerébe. Sajnos még nem tudjuk, milyen hajóra szálltunk. Elég erős lesz-e a Heyerdal papi­rusz hajója, vagy a Lenin atomjégtörő hajó. Következett a témák el­osztása. A Bábél torony épí­tésénél sem lehetett nagyobb hangzavar, mint ennél az eseménynél. Természetesen negatív előjellel: — Nekem ne add! Nekem nem kell! — Elment az eszed? Én és a művészet! Akár egy tyúkot tanítanál hastáncra! Még an­nak is több köze van hozzá. — VIT-bibliográfia? Az meg mi? Egy-két bordatörés, haj­csomók a földön és máris tudta mindenki, mi az, amit tudnia kell a városi vetélke­dőn. Már-már minden simán ment. Köszönés helyett „Ta­nultál?” a megszólítás. A vá­lasz egy arcra fagyott mo­soly. Többet nem jön arra! Levelet hozott a posta. Szilágyi Erzsébet helyett Vas József városi KISZ Bi­zottság titkára a feladó. Miután társaink fellocsol­tak bennünket, tovább olvas­hattuk a második sort. Aján­dékkészítés, VIT-album, VIT- riport. Ez kellett még neked „aranycsapat”. Még az ango­lok ellen is könnyebb volt focizni. Mi legyen az ajándék? El­kezdődött a vita. Castrobábu, jonatánalma a részt vevő or­szágok zászlóival díszítve. Dohánygyár-makett, José Marti-szobor, esetleg emlék­plakett rólunk? A józan ész és az idő rövidsége döntött. Cigaretta. Mi más? Hiszen dohánygyár vagyunk. VIT- cigaretta a tíz VIT-ről. A ti­zenegyedik a fadoboz tetején. Ez az! Lázas munka. A fadoboz háromszor szétesik. Nem baj. A celofánozó gépen két cso­mag összenyomódik. A Let­­raset betű alig tapad — kő­­korszakbeli. Dobozdíszítés, égetés — vízhólyagok a ké­zen, a háton. — Sikerült! (160 pont, óriási siker.) Az időközben szocialista brigáddá, KISZ-csoporttá, aktivisták körévé alakult csoport többi tagja nyír, szab, varr, ragaszt — szőnyeget a tv-hez, ajtót a partvishoz — csakhogy minél gyorsabban készen legyen a VIT-album. Teleki dekorál, ajándékot ké­szít, Halász ír, mint a gép­puska (természetesen írógé­pen). A gép nem bírja az ütemet. 3-szor kell szalagot cserélni, mert időközben el­öregszik. Tóth Tibi nyirkál. Felesége ebédet főz. Elérakja a rántott csirkét, Tibor apró darabokra nyirkál­ja azt is. Beragasztja a VIT-albumba. Országh Peti dagaszt, ragaszt, fogalmaz. A VIT-riporttal megbízott Mérai 98 fokos lázzal fek­szik. Lázálmában csinálja a riportot. — Tovább! Nem pihenhetünk. Majd a repülő­gépen! Az albumot még szép ruhá­ba kell öltöztetni. Van rá fél óra a leadási határidőig. Irány a Centrum dekor. Is­merős hangra lettünk figyel­mesek a Dobó téren. Majo­ros László a dekoratőrünk gyönge, érces hangon — kö­tényként a derekára kötött nylonzacskóval, amibe a pénzt szedi — árul valamit. „— Hat forint a rajtlista! Hat forint a rajtlista!” Mi ez? Ja persze, a Centrum kupa. Rallye-verseny. Lefogjuk, zsákot teszünk rá, elszala­dunk vele a műhelyig. Ismét olló, ragasztó, filc­toll, ecset, stb. Kész! Hűha! Kirohanunk, mint Kőris Ven­del, amikor megtudta, hogy szaniszligyárát államosítják. Még a kapunál is halljuk az elcsukló hangot. „— Hat forint a rajtlista! Hat forint a rajtlista!” „Már csak pár darab van! — Aki nem vesz, ne babrálja!” Min­den megvan tehát! (VIT- album 150 pont, VIT-riport 40 pont). A városi vetélkedőn holtversenyben a harmadi­kok lettünk. Tekintettel a megnövekedett igényekre, ketten intenzív spanyolra iratkoztak be, egy tanulja a hastáncot és a politikai dalo­kat, egy Nicolas Guillén ös­­­szes verseit és geodéziát, egy Indonéziát (ez az egy, ugyan­is négyünk lebeszélése elle­nére is meg van győződve arról, hogy Kubát ott találja meg — álneve Kolombo Cristo). Felváltva gyakoroljuk a cápavadászatot egy 10 literes akváriumban. (Egyszerre nem férünk bele). Van, aki már a trópusi verejtékezést gyakorolja. Hát ez a mi VIT-sztorink és még reméljük nincs vége. Reszkessetek rendezők! — Jövünk, mi, a dohánygyári­ak! Teleki Sándor műszerész Labdarúgó-VB­ júniusban Az Anglia—Magyarország válogatott találkozó után egy héttel a sportág vil­ágközvé­leménye Argentínára figyel. A soron következő labdarúgó világbajnokság igazi sport­csemegék sorozatát szállítja majd egész június hónapban. A Mundial élő izgalmát a ja­nuári csoportbeosztás sorso­lása jelentette, amelyet már a VB színhelyén Buenos Airesben tartottak. A finá­léba 16 nemzet válogatottja került, 14 nehéz selejtező mérkőzések után. Míg Ar­gentína a rendező ország jo­gán, az NSZK pedig a világ­­bajnoki cím védője jogán se­­lejtező nélkül jutott a 16-os döntőbe. Emlékeztetőül a csoportbeosztások: 1. csoport: Argentína, Ma­gyarország, Franciaország, Olaszország. II. csoport: Lengyelország, NSZK, Tuné­zia, Mexikó. III. csoport: Ausztria, Spanyolország, Bra­zília, Svédország. IV. csoport: Hollandia, Skócia, Irán, Pe­ru. Mint a Mundiálok ed­digi történetében volt, úgy Argentínában is lesz VB ki­jenc nemzet. Ázsia képvise­lőjeként Irán, Afrika képvise­lőjeként Tunézia először harcolta ki a részvétel jogát. Érdekességként említhető, hogy a VB színhelyén az ősz évszaka köszönti a csapato­kat. Esőre, átlagosan plusz 14—16 fokos hőmérsékletre kell számítani. Sőt ennél hű­vösebbre is. Néhány nevezetes dátum a VB programjából. A meg­nyitó ünnepségre június 1-én kerül sor Buenos Airesben — magyar idő szerint 18.30 órakor. Ezt, valamint a nyi­tómérkőzést — az NSZK— Lengyelország találkozót — láthatjuk itthon is a tv kép­ernyőjén. A csoportmérkő­zések június 11-ig zajlanak, majd a csoportonként to­vábbjutó első két helyezett újabb két négyes csoportot alkotva mérkőzik tovább. A harmadik helyért június 24- én játszik a négyes döntő két vesztes csapata, a világbaj­noki döntőt a két legtovább­jutott nemzeti tizenegy júni­­us 25-én vívja. (Ezt is látjuk majd a tv-n keresztül, s a közvetítési tervek szerint a VB mind a 38 összecsapásá­ból kapunk ízelítőt. A dön­tőt egyébként 18.50-től kö­vethetjük nyomon.) A magyar válogatott cso­portprogramja — a tv-köz­­vetítés időpontjával: június 2. Buenos Aires, 23.00 Argentína—Magyarország, június 6. Mar del Plata, 17.35 Magya­r­ország—O­laszország június 10. Mar del Plata, 17.35 Franciaország—Magyar­­ország. A magyar válogatott VB részvételének híre 12 év után járta ismét be a világ­sajtót. Baróti Lajos volt az 1966-os angliai VB idején is a szövetségi kapitány. A vi­lágbajnokságok történetébe lapozva két emlékezetes ma­gyar szereplésre lehetünk büszkék: 1938 és 1954-ben válogatottunk VB ezüsttel térhetett haza. Csoportbeli ellenfeleink közül Argentína 1930-ban szerzett VB ezüstöt, Franciaország 1958-ban VB bronzérmes válogatottat ün­nepelhetett. A legtöbb dicső­séget Olaszország mindenko­ri labdarúgói aratták. Az azurriknak 1934, 1938-ban VB győztes gárdájuk volt, 1970-ben pedig csak a dön­tőben szenvedtek vereséget, s ezzel ezüstéremhez jutot­tak. Újításokról Az 1978. I. n. év során 23 újítást nyújtottak be, 19 újí­tás valósult meg. A gazdasági eredmény 154,8 ezer Ft, a kifizetett újí­tási díj 21,2 ezer Ft volt. Az újítási tevékenység 1978. I. n. évi időszakát ala­pul véve megállapíthatjuk, hogy az újítók javaslataikkal szívesen fordulnak a válla­lat újítási előadójához. A be­­adott újítások száma megfe­lel a korábbi évek hasonló időszakában benyújtott újí­tások számával. A számsze­rű adatokból kiderül, hogy az előző évről áthúzódó újí­tások megvalósítása lényege­sen nagyobb arányú mint a bázis időszakban. Elkészült a vállalati újítási verseny felhívás, a feladat­terv mely az újítási hirde­tőtáblán nyert elhelyezést. Az elmúlt év kiértékelése (egyéni, szoc. brigád, szak­véleményezők versenye) meg­történt. A díjakat a vállalati ünnepségen kapták meg a nyertesek. Légrádi László újítási és beruh. ea. HuMOR — Pincér, ez friss! a rák nem — Dehogynem, uram, most érkezett a tengerről. — Úgy látszik, gyalog jött! ★ — Nem zavarta a sok ke­resztkérdés? — kérdi az ügy­véd védencétől. — Egyáltalán nem. Már tíz éve vagyok nős, minden kérdéshez hozzászoktam! ★ Két barátnő beszélget: — Egy éve nem láttalak! Elváltál a férjedtől? — Nem. — Pedig tavaly, amikor utoljára találkoztunk, igen­csak fogadkoztál. — Tudod, rájöttem, nem tudok nélküle élni. — Értelek... Az élet na­gyon megdrágult! ★ Egy ügyvédtől hallottuk válóperes tárgyaláson: — A közös vagyon a kö­vetkezőkből áll: a) abból, amit a férj megkeresett, és b) abból, amit az asszony nem költött el. ★ — Merre laksz kislány? — Az erdőn túl — Elkísérhetlek? — Egyedül is hazatalálok. — De az erdőben farkasok vannak. — Inkább találkozom há­rom farkassal mintsem egy medve kísérjen. — Egy titkot szeretnék ve­led közölni öregem — ragad­ta meg kabátom ujját Kem­­pelen Kelemen amatőr ré­gész. — Titkot? — kérdeztem kissé meglepődve, mert Kem­­pelen Kelement nem úgy is­mertem, mint aki különböző titkok birtokosa lehet. — Talán nem is titok, — egyezett bele az amatőr ré­gész. Annál is több: szenzá­ció. De nem túlzok, ha azt mondom, hogy világszenzá­ció. Hitetlenkedve csóváltam a fejem, mire Kempelenben feltámadt a sértett régész­­önérzet. — Csak kacagj Bajazzó! — rivallt rám, holott meg se nyikkantam. Csak kacagjatok — váltott át személytelen többesbe —, majd egyszer talán megtudjátok, ki volt az a Kempelen... — Én tudom — mondtam szelíden, s köszönésre nyújt­va a kezem, el akartam oson­ni. — Várj! — ragadta meg újra a kabátom ujját. Neked kivételesen elárulom. Per­sze, ha hallgatsz róla, mint a sír. Megígéred? — Persze — egyeztem bele, csak, hogy szabaduljak már tőle. — Barátom, emeld meg kalapod e szellemóriás előtt — mutatott magára, pedig láthatta, hogy még svájci­sapka sincs a fejemen, nem­hogy kalap, öregem — vál­tott suttogóra a hangja: meg­találtam Attila sírját. Úgy nézhettem rá, mint egy őrültre, mert rögtön nyugtatni kezdett. — Tudom, hogy fantaszti­kusnak tartod, de hidd el, hogy igaz. Először én se akartam hinni, még a saját szememnek sem, de bizonyí­tékok tömege igazolja, hogy még­is így van. — És hol? — kérdeztem, hogy csak kérdezzek vala­mit ... — Hát ez a legfantasztiku­sabb az egészben — magya­rázta Kempelen —, képzeld el, nem máshol, mint a hob­bikertemben. — Na ne hülyéskedj! — Én? — csapott a mellé­re, mint egy mártír. Én hü­lyéskednék, aki megtaláltam ezt a szenzációs leletet? Hát lehet-e nagyobb kitüntetés ennél egy amatőr régész szá­mára? Amikor ezrek és ez­rek kutatnak évtizedek óta eredménytelenül, s Kempe­len pedig a saját hobbikert­jének turkálása közben fel­fedezi ezt a világszenzációt? — És mégis, hogy bukkan­tál rá? Ismét lehalkította a hang­ját. — Hát, tudod, régen bön­gésztem a szakirodalmat. En­nek alapján kétséget kizáró­an kimutattam, hogy csakis az én kertemben lehet a sír. Tudod, Andris bácsitól örö­költem ezt a kis területet, a Tiszától néhány kilométer­re. Először persze magam sem akartam hinni, de az ásatások meggyőztek róla, hogy teljesen helyes volt a föltevésem. — S megtaláltad a sírt? — kérdeztem kétkedve. Ki is ástad a koporsót? — Hát tudtam, hogy csakis ilyen hülye kérdésed lehet — mondta szemrehányóan. Egy hozzá nem értő csakis ilyen badarságot kérdezhet. Neki a koporsó a lényeg ... — De miért? Van koporsó, vagy nincs koporsó? Illetve koporsók, hiszen a monda szerint hármas koporsóba van eltemetve... — Badarság — legyintett Kempelen. Nem a koporsó a lényeg, hanem az, hogy az írásos bizonyítékok kétséget kizáróan mutatják, hogy a sír a hobbikertemben van. Nem is lehet máshol. A tár­gyi dokumentum, mármint a koporsók, ez esetben melléke­sek. — Hogyhogy mellékesek? — lázadtam fel. Hiszen azok bizonyítják... — Na, hogy megnyugodj — legyintett Kempelen — a koporsó is megvan. Tegnap­előtt éjszaka nekiláttam az ásatásnak, s egy nagy vasda­rabra bukkantam. Csakis a koporsó lehet. — Hát nem ástad ki telje­sen? — csodálkoztam ... — Méghogy kiástam volna? — lepődött meg Kempelen. Dehogy ástam. Sőt! Még tég­ladarabokat is hurcoltam rá. — De miért? Hát nem je­lented be a felfedezést? Kempelen elgondolkozott. — Először tudod, gondol­tam rá. De aztán úgy döntöt­tem, hogy mégsem. Szúrósan nézett rám. — Ez a bosszúm. Csak hadd keresgessék tovább a bolondok. Én meg nevetek a markomba, hogy már megta­láltam. — Nem értelek öregem... — mondtam. — Hát azt hiszed, hogy el­hinnék? — csattant föl Kem­pelen. — Nem hisznek ezek senkinek sem. Még nekem sem, aki megtalálta a világ­­szenzációt. — De... — Semmi de. Én meg csak kacagok rajtuk, s azzal bün­tetem őket, hogy csak keres­géljenek tovább hiába. (k. I.) Megtaláltam Attila sírját Kihajolni veszélyes zói nagy egyetértésben élnek egymás mellett. Kerek, az ál­­lomás vezetője valóságos pa­radicsomot teremtett maga körül Tóbival, a forgalmis­tával, Ferkével, aki a hűtő­ipar és a vasút közös alkal­mazottja, és Klárival, aki ki­­adja a jegyeket. Egyik nap megbolydul az állomás élete, egy potyautas lép be a „re­zervátumba”. Őt követi egy „nem jelzett” tartályvonat Pest felől... S hiába állít­ja az állomás vezetője, hogy ha nem jelezték, nincs vo­nat. A további — vígjátéki és szatírába illő — bonyodal­mak megállíthatatlanul kö­vetik egymást. ★ A Fiatalember önként je­lentkezett a gyorsvonat ka­­­­lauzánál, hogy nincs jegye és pénze sincs. Le is szállí­tották, Almamelléken, ahol érthetetlen okok miatt meg­állította a jelző az expresszt. A jegyzőkönyv úgy kezd ki­kerekedni, hogy abban már „bűntárs”, „felbujtó”, „tol­vaj”, „előre megfontolt elkö­vetés” szerepel. Nem is lehet azt már aznap befejezni. A Fiatalember bezáratik... ★ Az új magyar film zenés történet egy állomásról vagy másról, napjainkról vagy teg­napjainkról. Rendezte: Zsombolyai Já­nos. Fényképezte: Ragályi Elemér. Zenéjét szerezte: Presser Gábor. Szereplők: Tomanek Nán­dor, Bodrogi Gyula, Szikori János, Kiss Mari, Bencze Fe­renc és Koltai Róbert. Valahol, Magyarország egyik eldugott csücskében van egy kis állomás. A vo­natok pontosan érkeznek, in­dulnak, s az állomás dolga­ DOHÁNYGYÁR Hírek A DVT Igazgatótanácsa áprilisi — Egerben rendezett — ülésén döntést hozott a DH-munkarendszer tröszti bevezetését célzó előkészítő munkákról. Megvitatták a tröszti belső érdekeltségsza­bályozás elmúlt évi tapasz­talatait és határozatot hoztak az 1978. évi módosításra, amelynek értelmében tovább növekszik a vállalati munka hatékonyságától függő nye­reségrészesedés aránya a tröszti nyereségből. Megtárgyalta, s jóváhagy­ta az Igazgatótanács továbbá a MÉM felügyeleti komplex vizsgálat megállapításaira tett intézkedéseket s ezek időarányos végrehajtását . Követésre méltó kezdemé­nyezése volt az Irinyi János komplex szocialista brigád­nak az áprilisban rendezett klubdélután. A brigád név­adójának, Irinyi János éle­tének, küzdelmeinek, sikerei­nek lehettünk tanúi a róla készített és ott levetített do­kumentumfilm megtekinté­sével. Filmvetítés után kö­tetlen beszélgetés formájában folytatódott az ismerkedés a nagy feltalálóval. A rendező brigád jól felkészült, a részt­vevőknek tartalmas rendez­vényben volt részük. ★ A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Terv- és Üzemgazdászok Klubja, valamint a Mechanizmus Munkabizottság közös ren­dezvényében Budapesten ke­rült sor arra az ankétra, ahol „A vállalatok belső ösztön­zési politikája, követelmé­nyei, lehetőségei és problé­mái” címmel Dr. Lökkös Já­nos az Országos Tervhivatal Pénzügyi Főosztályának he­lyettes vezetője tartott vita­indító előadást. Vállalatunk­tól az ankéton részt vett és a vitában felszólalt Bárdos Miklósné dr. Az ankéton tájékoztatást kaptak továbbá a közgazda­­sági szakemberek a VI. öt­éves tervi jövedelemszabá­lyozási tervelképzelésekről is, ami a vállalati bérpolitika kialakításához feltétlenül jó támpontul szolgál. ★ Az év első négy hónapjá­nak termelési eredményeit ismertetve Kaszás Imre ter­melési osztályvezető kedvező helyzetről adhatott számot. Április végéig 25 milliós túL-­gyártást értünk el cigarettá­ból, folytatódott a filtergyár­tási emelt program teljesíté­se, a dohányanyag-megtaka­­rítás elérte a 150 mázsát, a munkavédelmi és munkafe­gyelmi helyzet megfelelő volt. ★ A vállalati Corvina Ifjúsá­gi Klubban jól sikerült ma­jálist rendeztek. A saját szer­vezésű és rendezésű discón Sebe József cigarettacsoma­golási műszerész volt a disc jockey. A jó hangulat híre gyorsan telt házat teremtett. A fiatalok vidám hangulat­ban köszöntötték az idei má­just. ★ Az ÜNNEPI KÖNYVHÉT alkalmából 1978. május 30-án 14 óra 30 perckor az Egri Dohánygyár kis kultúrtermé­­ben Szabó László, több kri­minalisztikai könyv írója, a televízió „Kék fény” műso­rának népszerű műsorveze­tője lesz vendégünk! EGRI DOHÁNYGYÁR az Egri Dohánygyár lapja. Felelős szerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Telefon: 24-44. Felelős kiadó: DR. NOSZTTCZIUS FERENC. Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési díj egy évre 12 forint. Szerkesztőség: 3398. Egri Dohánygyár, telefon: 11-48. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. 3300 Eger, Beloiannisz u. 3. Készítette: t­ Révai Ny., Egri Gyáregysége Eger, Vincellériskola u. 3. Felelős vezető: Vilcsek János.

Next