Egri Egyházmegyei Közlöny, 1897 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1897-01-16 / 2. szám

15 hivatalosak. Amely adakozó tag legalább 20 frankot (10 frtot) fizet, szintén megkapja az emlékkönyvet, ha kéri. Nők adakozó tagok lehetnek. Magyarországot az előző három kongresszuson meglehetős számú fizető tag, de csak egy-egy szemé­lyesen megjelenő s az elsőn egy, a másodikon négy, a harmadikon három felolvasó képviselte. Szerfölött kívánatos, hogy hazánkból a freiburgi kongresszuson úgy fizető tagok, mint felolvasók az eddiginél sokkal nagyobb számban jelentkezzenek , hogy azon szemé­lyesen is számosan megjelenjenek és pedig a követke­ző okokból: 1. Ez az Isten dicsőségére s a katholi­­kus egyház felmagasztalására szolgáló nagy mű immár az egész katholikus világot meghódította s kivált a művelt országok katholikusainál évről-évre nagyobb pártolásban részesül. 2. A kongresszus ez alkalommal helyre és nyelvre nézve egyaránt közeledik hozzánk. 3. Itt az ideje, hogy a kongresszus elfogadására is készüljünk, azaz a profán tudományokból elég nagy számú, főkép világi, katholikus szellemű szaktudóst mutassunk fel arra, hogy a katholikus tudósok kong­resszusa a közel­jövőben országunkban is tarthassa üléseit. E célból oda kell mennünk, látnunk kell a működő kongresszust s részt kell vennünk annak munkálataiban. Akik dolgozatot akarnak benyújtani, minél előbb, de legkésőbb 1897. május 15-ig küldjék azt be ily címre. Mgr. dr. Kirsch, a kongresszus főtitkára (Gene­ral-Secret­är des Kongresses), egyetemi tanár, Freiburg, Reichengasse 23. vagy a magyarországi bizottság ügyvivő elnökéhez. A dolgozat francia, latin, magyar vagy német nyelven lehet írva ; felolvasást tartani és az eszmecserékben résztvenni francia, latin és német nyelven lehet: aki magyar nyelven írt és beküldi dolgozatát, a központi bizottság francia vagy német nyelvre lefordíttatja, a szerző választása szerint. A rendes és pártoló tagok jelentkezzenek hala­dék nélkül. Jelentkezhetnek pedig a magyarországi előkészítő bizottság alulírott tagjai bármelyikénél, hol mindjárt a tagsági díj is lefizethető. A bizottsági tagok bármelyikéhez érkezett tagsági díjakat a „Ma­gyar Állam“-ban dr. Kiss János nyugtatványozza. Adja a jó Isten, hogy Magyarország katholikusai e fontos ügy sikeressé tételére ezúttal is minél na­gyobb számban közreműködjenek. Budapest, 1896. október 21. A katholikus tudósok Freiburgban tartandó IV. nemzetközi kongresszusát előkészítő magyarországi bizottság tagjai. Tiszteletbeli tagok : Dr. Steiner Fülöp, megyés püspök, Székesfehérvár. Zichy Nándor gr., aranygyap­jas vitéz, Budapest, I., Werbőczy­ utcza 23. Rendes tagok : Dr. Acsay Antal, kegyesr. főisk. tanár, Budapest, IV., Városház tér 4. Dr. Anhaupel György, theologiai tanár, Esztergom. Dr. Baróti Lajos, főreáliskolai tanár, Budapest, I., Fortuna­ utca 7. Dr. Bognár István, tud.­egyetemi rektor, Buda­pest, IX., Ferenc-körút 30. Dr. Breznay Béla, egyetemi tanár, Budapest, IV., Bajza-utca 14. Dr. Csapodi István, egyetemi m. tanár, Budapest, Szentkirályi-utca 17. Dr. Csillag Gyula, egyetemi tanár, Budapest, Jó­­zsef-körút 47. Csippék Ferenc, a Tiszántúl szerkesztője, Nagy­várad. Dr. Csősz Imre, kegyesrendi tanár, Vác. Dedek Crescens Lajos, tud.-egyetemi könyvtáros, Budapest, tud.-egyetemi könyvtár. Dr. Franciscy Lajos, theologiai tanár, Nyitra. Dr. Fischer-Colbrie Ágost, a Sz.-Ágostonról ne­vezett felső papnevelő igazgatója, Bécs, Augustiner- Strasse 7. Gerely József, hitoktató, Budapest, Andrásy-ut 73. Dr. Giesswein Sándor, püspöki titkár, Győr. Dr. Gyürky Ödön, a Budapesti Kath. Kör titkára. Dr. Herczegh Mihály, egyetemi tanár, Budapest, Üllői-út 22. Hummer Nándor, a Szent-István-Társulat titkára, Budapest, Királyi-Pál-utca 13. Kaposi József, hittanár, Budapest, Újvilág-utca 17. Dr. Kisfaludy Á. Béla, egyetemi tanár, a Szent- István-Társulat alelnöke, Budapest, Királyi Pál-utca 13. Dr. Kiss Ernő, kegyesrendi tanár, Nagy-Kanizsa. Kováts Sándor, theologiai tanár, Temesvár. Kozáry Gyula, segédlelkész, Pécs. Dr. Margalits Ede, egyetemi tanár, Budapest, Huszár-utca 10. Dr. Mihályi­ Ákos, cisztercita-rendi theologiai ta­nár, Budapest, Zerge-utca 6. Dr. Németh Antal, királyi főigazgató, Győr. Dr. Reiner János, egyetemi magántanár, Budapest, Teréz-körút 40. szám. Dr. Stuckner János, theologiai tanár, Szepeshely. Dr. Szentes Anzelm, apáti titkár, Zirc. Zelliger Alajos, karkáplán, Nagy-Szombat. Ügyvivő elnök: Dr. Kiss János, a Szent-István- Társulat igazgatója, Budapest, Királyi­ Pál­ utca 13. Irodalom. — Képes minisztrácziós könyvecske címmel egy valóban hézagpótló müvecske fekszik előttünk, mely e

Next