Egri Egyházmegyei Közlöny, 1919 (51. évfolyam, 1-14. szám)
1919-04-16 / 8. szám
58 EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY mutatja az életet és sejteti egyszersmind a lelkében tomboló gyötrelmek óriási voltát. Szemei már elhomályosodtak a sok sírástól és mégis egyre zokog, arcát búsan tenyerébe rejtvén. Könnyei záporként omlanak és mégsem képesek kioltani szive keserűségének izzó máglyalángját, mely égeti, marja belsejét s nyugodni nem hagyja. Jeremiás az, a fájdalmak férfia, ki látta népe romlását s most zokogva siratja pusztulását. Ajkairól bánatosan röppen el a népek asszonyának sóhaja„Oh ti mindnyájan, kik átalmentek az uton, figyelmezzetek és lássátok, ha van-e fájdalom, mint az én fájdalmam ? !“ Lelke keserűsége teljesen leköti. Nem lát mást, csak a romokat. Nem hall semmit, csak azt, hogy messze északról ezernyi ajkak jajszavát, ezernyi láncok szivettépő csörgését hozza az esti szellő, mely búsan belemarkol az olajfák sötéten imbolygó lombhajába, mire az zizegve fölsír és mélabúsan susogja Jeruzsálem fülébe a prófétának sokszor hallott, de mindannyiszor kikacagott szavát: Jeruzsálem, Jeruzsálem térj meg a te Uradhoz, Istenedhez! Ez alatt már késő éjre fordult. A korom sötétség mindent eltakart és csöndes harmóniába olvasztotta a kiáltó ellentéteket. De Jeremiás még mindig ott ül és meg nem szűnő zokogása bús visszhangzásban kongva jár a romok fölött. Óh ti mindnyájan jöjjetek hát és lássátok, ha van-e fájdalom, mint az ő fájdalma ! * * * Jeremiás Manasses uralkodásának vége felé született a kis Anatól falucskában, melyet körülbelül másfél órányi távolság választ el Jeruzsálemtől északra. Atyja Helciás volt, egyszerű pap, bár eredetileg főpapi család sarja. Családjuk eredete visszanyúlik egész Salamonig. Egyik ősük ugyanis Éli utóda '■ Abhatár volt, kit Salamon megfosztott főpapi méltóságától. ') Reá és utódaira nézve tehát kiszáradt rőzse lett Áron kivirágzott vesszejének papi jelvénye. Ezentúl aztán Anatólban éldegélt kis birtokán nagy egyszerűségben. Ezen papi ágnak volt zsenge hajtása, ifjú sarja Jeremiás. Gyermekéveit ő is itt töltötte Anatólban s bizonyára már ekkor megnyilatkoztak komolysággal, istenes jámborsággal telített szivének nemes érzelmei. Azonban ekkor még maga sem álmodta, hogy mily nagyra választotta ki őt az Úr. Hogy mily fontos és terhes hivatást kell majdan betöltenie. Ki is sejthette volna még akkor: élte ködlepte hajnalán, hogy mennyi fájdalom, mennyi szenvedés fogja megtépni azt a nemes szivet, mely már akkor annyira lángolt az Úr és népe iránt való szeretettől! Hogy ez a szív a fájdalmak és keserűségek tüzében fog emésztődni szüntelen, annyi boldogtalanság és keserv közepette! Ifjúsága éveiről — sajnos — igazán semmit sem tudunk. Ő maga könyvében gyermekkora fölött átsiklik minden jel, minden szó nélkül s csak prófétává való meghívásával kezdi történetét. Ekkor azonban már 18 — 20 éves ifjú lehetett. Josiás uralkodásának 13-ik évében csodálatosképen szózatot hall belsejében: „Mielőtt alkottalak téged anyád méhében, ismertelek; és mielőtt kijöttél anyád méhéből, megszenteltelek téged s prófétául rendeltelek a nemzeteknek.“ ■) S mialatt lelke elmereng a szózat értelmén, látomásban virágzó mandola ág jelenik meg lelki szeme előtt. Ebben jelképezi az Úr, hogy az Abiatár családjának elszáradt „Áronvesszejét“ e késő unokában újra kivirágoztatja ; újra kedvébe fogadja az anatóti papi nemet e legifjabb sarjában. De még mást is jelentett e látomás. A mandola ág héber neve ugyanis kettős jelentésű; jelent először mandola-ágat, de jelentheti aztán azt is, hogy „éber“, s így szójáték folytán, mint őrködő, éberen levő „vigyázó vessző“ az Úr gyorsan bekövetkező büntetésének a jelképe. Mert valamint a mandola vessző virágzásnak indul már s így mintegy éberen őrködik már, mikor a többi fák még javában alusszák téli álmukat; vagy az Úr is akkor küldi az ébresztő próféta-szózatot, midőn a nép szivéből kifogyott az Isten iránt való szeretet, kivesztek az erkölcsök, tehát midőn zord dermettség s a bűn fagyos téli álma nyűgözte le a lelkeket. Maga az Úr adja magyarázatát : „Jól láttad (hogy vigyázó vessző) mert vigyázok igémre, hogy cselekedjem azt.“ S hogy ez nem volt képzelődés, önámitás, hanem valóság, legjobban bizonyítja az a küzdés, mellyel Jeremiás el akarja magáról hárítani a prófétai tisztet. Ifjú korára, gyönge tehetetlenségére hivatkozik az Úrral szemben, jelezvén, hogy nem méltó, de még nem is képes oly magasztos s nagy fontosságú tisztség betöltésére. De még, mint Sanctius helyesen megjegyzi, más ok is aggasztotta a prófétát. Tudta ugyanis, hogy mi vár minden prófétára Ott voltak intő figyelmeztetésül a Manasses-féle próféta üldözések és kivégzések. És valóban rettenetes idők voltak azok. Izrael ekkor már közel egy századév óta sínylődött az assur rabságban s Juda fölött is szüntelen ott függött Damoklész kardja, ott lebegett a gyász sötét hollószárnya s csak Isten irgalma tartotta még, hogy le nem csapott Sión fejére. • Kir. III. 2, 26. 8 k. Riessler : 3 old.) Jer. 1, 5.