Egri Egyházmegyei Közlöny, 1921 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1921-01-01 / 1. szám
2 EGRI EGYHÁZMEGYEI KÖZLÖNY A lélek, mikor ereje ébred, csöndes. Lélekből kell imádkozni és lélekből kell lemondani. Ez a krisztusi tett; a benső tettek kereszténysége; az a franciskánus ideál, melynek oly erőteljesen ad kifejezést szt. Ferenc leánya: Folignoi Angela. Az élet könyve — olvassuk leveleiben — mindenki számára nyitva áll, de tartalmát nem a bolognai és párisi doktorok értik, mert Krisztus sem volt magister és filozóf; amit ő a világra hozott, az az erő volt; nem beszédével, de életével hatott. „Legyetek világító példák — írja lelki gyermekeinek — prédikáljatok, de ne szóval, hanem bűnbánó élettel. Ne legyetek az írás olvasói, hanem cselekvői és Krisztus keresztjének követői.“ (L. Jörgenssen „In excesis.“) Krisztus keresztjének követői . . . kemény tövises utakon . . . egy ellenséges világgal dacolva . . . egyedül . . . a kisértések között, a bánat és köny ruháiban . . . töviskoszorús homlok, elgyötört tagok . . . ez volna hát az „élet könyve“ ? Nyilhatik erő, béke, öröm az éFtfájdalom getsemáni kertjében? Lehet-e életprogramul az, mit Krisztus mond: „Aki életét elveszti érettem, megtalálja azt!“ így gondolkodik a nagy átlag és elfordul a keresztté, neki szomorú ez a Krisztus, neki kemény ez a lelki élet . . . Sőt azok között is, kik nyomdokain járnak, hányan hullatnak titkon könnyeket a múltért és vissza-vissza néznek. Ezek kompromittálják a keresztet és lejáratják az Evangéliumot. Mert Krisztus béke, erő, harmónia, tehát életöröm. Csak nem szabad a félúton megállani ; nem szabad a külsőnél megrekedni; nem szabad félig adni. A félig alvók s félig ébredők, a meghátrálók és megalkuvók számára nincs feltámadás ! A szomorú lélek sohasem krisztusi, ő nem adta oda egészen szivét s ő reá vonatkoznak a költő szavai: „Fél gondolatok, aggódó tétovázás, nem tesz szabaddá.“ Krisztus világa derű, napsugár, mert minden lemondás, melyet szeretetből hozunk, öröm és erő ; a lelki ember előtt pedig Krisztus a király, a Minden. A kereszt kifelé szomorúság — befelé öröm, kifelé szenvedés — befelé béke, lelki szabadság! Aki szomorkodva követi az Urat, az nem ismeri őt. Szt. Ferenc akkor dalolt a legszebben, mikor eljegyezte magát a teljes szegénységgel és testvérének szólította a halált. Ilyenkor lépünk legközelebb az Úrhoz! Mikor az ő keresztjét önként viseljük, akkor lesz a lélek „gladio amoris vulneratus.“ A lelki élet, ez az „elfordulás“ a test és vér kinyilatkoztatásaitól nem akar világgyűlölet lenni oly értelemben, hogy az életnek örülni, annak tiszta örömeit élvezni nem lehet; a lelki élet nem akar elzárkózottságot jelenteni; az nem különcködés, az nem karthauzi vagy stilita élet ; az nem egyesek, nem szerzetesek, papok, apácák vagy az életben csalódottak és öreg anyókák kiváltsága ; Krisztus az egész világ megváltója s az Evangelium az élet összes viszonyait felöleli s alaphangulata nem a szomorúság, nem a zord asketizmus, hanem az erő, az irom, a fokozott életkedv; az Evangelium az élet követelményeit elismeri s nem elvenni, hanem adni; nem megterhelni, hanem terhet könnyíteni, nem szétválasztani, hanem összhangot teremteni akar. A lelki élet tehát nem támaszt lehetetlen igényeket, nem követeli, hogy kámzsában járjunk, hogy szerzetbe vonuljunk, hogy a világtól elkülönüljünk; a lelki embert nem víziók, elragadtatások, komoly arcvonások jellemzik ; a kereszt, követése nem pusztaságba vagy erdők rengetegjébe vezet, hanem ki a zajgó, küzdelmes, világossággal és sötétséggel, jóval-rosszal, tagadással és kétellyel telt életbe, a munka, a kultúra forgatagába s azt sürgeti: bárki vagy, bárhol vagy, bármi a foglalkozásod, állj azon a ponton, hova az Úr állított s teljesítsd kötelességedet, úgy, hogy az lelked javára és Isten dicsőségére szolgáljon. Ha kötelességedet Isten akarata szerint teljesíted — az egész vonalon — mindenkivel, tehát Istennel szemben is — akkor benned van az Ő országa — akkor te lelki ember vagy, Krisztus keresztjének követője, akkor te e világban, de nem e világért élsz, hanem Istenért. Isten nem lágy érzéseknek, ünnepi hangulatoknak, hanem az erő Istene. A lelki élet sem érzésekben, hanem az akarat emelkedettségében nyilatkozik meg. A lelki életet így rajzolja meg Grétry: „Van Krisztussal való közösségünknek kétséget kizáró bizonyossága, mely minden csalódástól ment. Nem víziók, kinyilatkoztatások és extázisok vezetnek Hozzá, hanem a kötelesség egyre növekvő átérzése és ereje, a mennyei dolgokhoz való szigorú ragaszkodás, tevékeny Istenszeretet, az igazság szeretete ; ezekben nincs csalódás, mert ezek krisztusi terhek.1) Ily értelemben lelki életet él a katona, a hivatalnok, a tanár, ha hivatásbeli kötelességeit lelkiismeretesen teljesíti s szürke napi foglalkozásaiba beleviszi a türelem, szelídség, igazság lelkét ; az a munkás, ki fárasztó munkájában nem zúgolódik, hanem Istentől kér erőt, s nem látszatra dolgozik, hanem alaposat, tökéleteset akar nyújtani; a családanya, ki gyermekeinek és urának lelki és testi gondját viseli; lelki életet él minden rendű és rangú ember, ki hivatásbeli kötelességét nemcsak a napi kenyérért végzi, hanem Isten ‘1 «Il y a une expérience positive de communion au Christ, qui est sans illusion. Il ne s’ git point de visions, de revelations, ni d ’ extases qui ne sont rien dans la question ; mais conscience croissante du devoir, force croissante dans le devoir et gout austère des choses du ciel, foi vigonreuse, amour actit de Dien, gout de justice et de vérité : là ne peut entrer illusion ; eelni qui a cela porte en lui Jésus Christ.» (Pages chrisies du E. P. Grâtry.)