Egri Népujság, 1873 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1873-01-16 / 3. szám
18 ban föld-kóstolók jártak az országban s ezek határozták meg: első, második vagy harmadik osztályu-e valamelyik föld ? az adót aztán e szerint vetették ki. Csakhogy ha egy jómódú ember oda fogott egy százas bankóval, mindjárt roszabb lett földje s igy kevesebb az adója. De meg nem is mérték s kóstolták fel az egész országot. A kormány tehát ezt a dolgot fogja most tisztázni, fölméreti kataszter szerint az országot. A magyar ember azt tartja mindig, hogy csak nagy mester az a német; mintha bizony jómagunk még nem nagyobb mesterek volnánk sok tekintetben, no kivált meg az adó dolgában. Örökös füstölésre teremtett táblabiró uralmékon kezdve, az utolsó pipás emberig, ugyan melyik nem csalja az államot, trafik helyett menekültet szíván, hacsak módját ejtheti ? Hát a bélyeget, fogyasztási adót, százalékot, szóval a fizetés minden árva nemét nem húzza-vonja-e kiki, amint csak lehet ? pedig hát ezzel az országot károsítjuk. Ha jól megfontoljuk a dolgot, nincs is okunk a panaszra, kivált a gazdálkodásban, a túlságos adó miatt. Én kívánnám azt, ha valaki, hogy egy árva fityinget se kelljen fizetnünk adóba, de amit fizetünk, arról ugyan be lehet vallanunk, hogy biz épen nem is olyan túlságos nagy ez a mi adónk. Átlag teszem azt egy hold erdő 40 krajczár, legelő 50 kr, szántóföld 65 kr adó alá esik, ami jó esztendőben, ha az Isten áldást ad, oly csekély összeg, hogy egy vasárnapi mulatságunk is többet visz a korcsmáros zsebébe. Legtöbb hamisság történik a jövedelmi adóknál, hol ha számba vesszük az országban mesterséggel és kereskedéssel foglalkozó ötszázezer ember bevallott jövedelmi adóját, ebből az sül ki , hogy ezen családos polgárok bevallott jövedelme egyenként egyre-másra csak 71 forint lenne, amiből pedig a mai világban családdal, cseléddel megélni a mesék országába tartozik. Ájtatos elmélkedésünknek tehát azon eredménye lehet, hogy megtanuljuk, miszerint, alig van nemzet e földrészen, melynek kevesebb adója lenne, mint nekünk; továbbá, nincs ország, melynek lakói oly nagy mesterek lennének az adócsökkentésben, mint épen jó magunk, pedig hát az ám az igaz, hogy csak úgy haladhat a szekér, ha a tengely és kerek összetartanak: nálunk is csak úgy menne Isten igazában az állam szekere , ha szögről végről mind előkerülne a kenőcs, vagyis az adó Aótrírum. Bukovinából a magyarokhoz. A magyar nagylelkűség, mely sok dicső babért szerzett a nemzetnek, lelkesít engem alulírottat arra, hogy az elhagyatott bukovinai magyarok ügyében szót emeljek Magyarországon lakó testvéreink előtt. Maholnap száz esztendő tűnik le az idő feneketlen tengerébe, melyet a bukovinai magyarok átéltek. A bizodalmatlan ember azt gondolná, hogy ez idő s a viszontagságok kitörölték őket az élők sorából. Nem ők élnek, számok szaporodik s még ma is ugyanazon nyelvet beszélik , melyet Atila maradékai, a székelyek Erdélyben; ugyanazok szokásaik és ruháik is. Számuk 10 ezerre rúg. Történetüket illetőleg sokat kellett fáradoznom, mig evvel tisztába jöttem. 1776-ik évben bizonyos Martonffy Móricz minorita-rendű szerzetes, a Moldvában ide stova barangoló egyes csapatokat összegyüjtő és a szomszéd Bukovinába vezető, hol hat, mások szerint kilencz faluban megtelepedtek. Most csak hat faluban laknak, a többi falvakból Moldvába költöztek át.