Egri Riport, 1998 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1998-10-30 / 44. szám
Han Számlák ____________________________________________/ Nézem, forgatom, és közben tűnődve mélázok a Matáv „távközlési szolgáltatások” címet viselő számláján. A bizonylat végösszege viszonylag szerény, mindössze 2541 forint. Annak hála, hogy magamat és családomat - már ami a telefont illeti - a legnagyobb önfegyelemre szoktatom. Egy-két, gyorsan elhadart tőmondatnál hosszabban nem beszélünk, azt is csak ritkán, a legszükségesebb helyzetekben. Például soha nem kérdezem meg a Felsővárosban lakó barátomtól, hogy arrafelé milyen idő járja? Nos, visszatérve a számlára, egy polgárpukkasztó rubrikán akadt meg a tekintetem. Ez pedig az „Egyéni előfizetési díj”, amely adott esetben 1375 forintra rúg, azaz a számla összegének 54 százaléka. És fizetem ezt a „büntetést” csupán azért, mert telefonom van. A készülék egyébként a saját tulajdonom, sőt valamikor - hajdanán - a bekötés díját is megfizettem. Egyszóval, akkor is fizetnem kell, ha hónapokon át nem tárcsázok fel senkit. Ezt a nem csekély összeget akkor is le kell perkálnom. Tudom jól, hogy a Matávnak fenntartási költségei vannak. De ezt miért nem azok fizetik, akik szolgáltatásait TÉNYLEGESEN igénybe veszik, azaz a gyakrabban és hosszabban telefonálók? Miért kell a „néma” készülékek tulajdonosainak is állni ezt a jogtalan, a régi, rosszemlékű egyenlősdi elvén alapuló cechet? De fennakadt ezen a „horgon” az EVAT Rt. is. Barátom, szeptemberi víz- és csatorna számláját böngésztem át... Először is a végösszeg...! 13584 forint! Félhavi jövedelmét zabálja fel ez a számla. Feleségével ketten laknak egy 57 négyzetméteres lakásban. Ugyanezen hónapban, én, aki társasházban, 68 négyzetméteren pengetem életem, ennek csaknem pontosan a felét fizettem. Borotvaélességű bicskám ekkor már nyiladozni kezdett.... Hát még, amikor a hétpontos nyilatkozatot is elolvastam..! Ebből ugyanis az derül ki, hogy a barátom a távfűtésért havi átalányban 2550 Ft-ot, plusz 455 Ft, „hődíjat” guberál le a cégnek ( gondolom én jóindulatúan, a folyosóért, pincéért és a nem létező padlásért, stb.). A fűtést még értem, utóbbit már sokkal kevésbé. Netán azért kell leadnia az obulust, mert hőgutát kap, ha a számlát kézbe veszi? De miért ő fizet, miért nem őt kártalanítják? De itt van még a „víz- és csatornadíj”, és ehhez társul a „vízelszámolási átalány”. A kettő összege több, mint 6300 forint. Ezt aztán végképp nem értem. Mert ha valaki megfizeti a víz- és csatornadíjat, miért kell még ezek után átalányt is fizetnie? E rejtélynek tűnő, de zsebrevágó kérdésekre a cég igazgatójától vártam volna feleletet. Találkozásunkra azonban, többszöri próbálkozásom ellenére rajtam kívül álló okok miatt nem kerülhetett sor... Ezek után térjünk vissza az előfizetési és átalánydíjakra. Az előbbi szinte közkeletű. Azért például újságot, folyóiratot kaphatunk. A Matávnál azonban egységnyi beszélgetésért duplájával fizettem többet, mint amennyivel „terheltem” a hálózatot. Ha az EVAT-nak megfizetem a tényleges fogyasztást, miért kell még átalánydíjat is fizetnem?...! Még isteni szerencse, hogy a MÁV, a VOLÁN, a tűzoltóság, a rendőrség, a gyepmester, a Gárdonyi Színház nem alkalmazza ezeket a trükköket. Pedig szolgáltatásaikat... egyszer... talán... én is igénybe fogom venni... de majd AKKOR megfizetem! dr. Czenkár Béla Százan mondták a Szózatot Noha lassan a rendszerváltás tizedik esztendejébe lépünk, mégis nehéz szakítani a sok évtizedes gyakorlattal: egész generációk nőttek fel végkimerülésig tartó április 4-i (a gyengébbek kedvéért „felszabadulási”, vagy megszállási?) évfordulók és november 7-i (közkeletűbb néven NOSZF) ünnepségek ideológiai fejtágítóin. Mi több, azok a pedagógusok - többnyire magyartanárok -, akik annak idején ezeket a programokat rendezték, ma is az ünnepségek felelősei, így hát nem csoda, ha a feladat tudathasadásos állapotba sodorja őket, meg minket is időről időre. Az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium ünnepségén járva üdítő fordulatot tapasztaltam, melyet most megosztok Önökkel. A szónok - dr. Renn Oszkár - személyes élményeiből merítette azt a néhány gondolatot, amelyet megosztott a diákokkal. Az 1956-os forradalom idején maga is egyetemista volt a fővárosban. Mi, jelenlévők elhittük, mert elhihettük neki, hogy a piros vászonkötéses kötetekben lefektetett elméleti ideológia gyakorlati csődjének volt eleven tagadása 1956 magyar forradalma. A fiatalok lázadása egy magára hagyott országban. Az egri események felelevenítése egy (Snekszer Károlyné által szerkesztett) dokumentum műsorban újra csak a forradalom életközeliségét húzta alá. S mindezek után - három vagy négy osztálynyi? - legalább száz diák mondta el fennhangon, pontos prozódiával és akkurátus szövegtudással Vörösmarty Mihálytól a Szózatot. Istenem, milyen egyszerű (rendezői vagy tanári?) fogás. Megrendítő és lelkesítő volt. Aki hallja, adja át... __________________________________________________________________ J. I. 4. oldal 1998. október 30. Köhög, tüsszent, folyik az orra" Jöjjön el a SÓBARLANGBA, ne várja meg míg megbetegszik! Légúti megbetegedések, asztma, allergia hatásos kezelése a barlang klímájában, bőrbetegségek, izületi gyulladás ellen is. Ha nincs ideje egy órát eltölteni a Sóbarlangban, rendezzen be KLÍMASZOBÁT a nálunk vásárolt sóoldattall EGER, CÉHMESTEREK UDVARA 12. Tel.: (36)312-622 - nyitva: H-P: 8-18-ig, Szó.: 8-13-ig BÉRLETVÁSÁRLÁS ESETÉN 10-ET FIZET 13-AT KAP! " Egerben, frekventált helyen épülő társasházban lakások, irodák, üzlethelyiségek megvásárolhatók: - egyedi kialakítás, részletfizetési lehetőség. H-Quality Stúdió Eger, Dobó tér 10. Tel.: (36)412-017 r ILDIKÓ LÁTSZERÉSZ Eger, Bartók B. tér 1. Tel.: (36)320-681 Nyitva: Hétfőtől - Péntekig: 9-17 óráig SZTK vények beváltása** ■ vékonyított lencsék - nagy keretválaszték Tudja már? BÚTORSZÖVET a Kertész u. 84-ből Nyitva: H-P: 9-17-is, Szó.: 9-13-ig Tel./fax: 36/411-254 A Verpelét és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága várja ügyfeleit kirendeltségein. Minden üzletágban felvilágosítást a helyszínen kap. Eger, Dr. Hibay Károly u. 17/A. * Tel: (36)310-166 * Verpelét, Szabadság tér 8/A. Tel.: (36)359-181 * Fax: (36)359-354 NŐI NB I. BAJNOKI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS FC EGER - VERDA 5000 csapatai között 1998. november 1-jén (vasárnap) 12 órakor a stadionban. FÉRFI NB II. BAJNOKI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS FC EGER-GYULAFC csapatai között 1998. november 1-jén (vasárnap) 13 órakora stadionban. K ÖZÉRDEKŰ K ÖZLEMÉNY Az AGRIA VOLÁN Rt. értesíti a Tisztelt Utazóközönséget - figyelemmel a gyertyaégetésre, a városi temetők könnyebb megközelítését, elérését biztosítandó -, hogy 1998. október 31-én (szombaton) és 1998. november 1-jén (vasárnap) a meghirdetett járatokon kívül 13.00 órától a 4-es, 7-es és 13-as jelzésű helyi járatok is közlekednek MUNKANAPRA érvényes menetrendnek megfelelően. fjj Csak nőkről, nemcsak nőknek A kendőzés tudománya - 1. rész - Ha a primitív, természeti népek emberábrázolásait nézzük, ha megszemlélünk egy egyiptomi női szobrot, vagy napjaink híres M 1 filmcsillagjainak fényképét látjuk, tekintetünk megáll az arcon. Érdekes, hogy először mindydig embertársaink szemét, majd száját nézzük, illetve vesszük észre. Amikor az arc két kiemelt pontját hangsúlyozzuk, igyekszünk kiemelni előnyös tulajdonságainkat, vagy éppen palástolni a hátrányunkat. Beszéljünk mindezekről a a szakemberrel! Az ügyes nő megtanulja elkészíteni a sminkjét, és vonzóbbá, szebbé varázsolja magát. Mitől lesz egy smink előnyös? Először is el kell döntenünk, hogy milyen alkalomra készül, munkába, vendégségbe, vagy éppen színházba. Megszokott „kendőzőszereinket” a különböző alkalmakra eltérő módon kell használnunk. Nappalra, munkába világosabb sminket készítsünk, míg estére (színházba, társas összejövetelre) élénkebb színekkel szépítsük magunkat! Van azonban néhány alapszabály, és ezeket mindig be kell tartanunk. Kerüljük a túlzásokat! A smink ne legyen szembetűnő, kirívó, mert viselője nevetségessé válhat! A haj, a szem és a ruha színe harmonizáljon a sminkkel. A világos színek kiemelkednek, nagyítanak, felhívják magukra a figyelmet, a sötét színek tompítanak, takarnak, kicsinyítenek. A felfelé irányuló vonalak fiatalítanak, a vízszintesek közömbösek, a lefelé futók öregítenek. Milyen eszközök, anyagok szükségesek mindehhez? Jól megvilágított tükör, nagyító kézi tükör, papírzsebkendő, szemöldökkefe, púderecset, rúzsecset. A szükséges anyagok: kétféle árnyalatú alapozó, púder, arcpír, szájrúzs, kontúrceruza, kétféle árnyalatú szemhéjfesték, szemöldökceruza, szempillaspirál. Ha ügyesek vagyunk, garantált a siker. Itt is igaz - mint általában -, hogy az olcsóbb a „drágább”? így igaz. A márkás, jó minőségű készítményekből kevesebb kell, jóval tartósabbak, szebben és biztonságosabban dolgozhatunk velük. És hogy milyenek a jó „kendőzőszerek”? A következő részből megtudhatjuk. Kis Anita