Egri Ujság, 1916. január-április (23. évfolyam, 1-120. szám)

1916-01-05 / 5. szám

1916. január 5 E­0­R­i U­­­S­A 0 Tekintetes Szerkesztőség! Nagyon kérem alulírott, hogy ne haragudjanak, de azt már meg se lehet kiállni, azaz kijárni, azt a feneketlen sarat, ami a Diófa­kút­ utcában már hetek óta elzárja a közlekedést. Nem elég az a tömérdek eső, ami már úgyis járhatatlaná tette itt az utat, hanem még az is egyik fő oka ennek a nagy sár­nak, hogy itt most vízvezetéket csinálnak a diófakúttól a kaszár­nyáig, s ennél a munkánál is sokszor kifolyik az utcára a víz, amely már olyan nagy, hogy elöntve az egész utcát még a há­zak udvaraira is befut. Az a kes­keny kis sár­szailag, amin eddig jártunk, a sok munkás és katona csizmáitól és bakkancsaitól an­­­nyira meg van dagasztva, hogy már sajnos ott sem járhatunk, ha csak öngyilkos szándékkal nem akarunk elmerülni benne. Nagyon kérjük a Tek, Szer­kesztőséget, hogy ezen pár sor panaszomnak be­adni szíveskedjék, lapjában helyt hátha eszibe jutna a városnak, hogy egy pár nagy követ itt lerakasson sorba, „macskafejek“-nek. Szívességüket előre is hálásan köszöni . Eger, 1916, január 3. (aláírás) A magunk részéről azt tartanánk a legjobbnak, hogy addig is, mig az illető köröknek eszébe jut, hogy ezen környéknek utcáit „márvány­kővel rakassa, rakassa ki simára", csak olyan legény járjon arra, aki elénekelheti, hogy „megérdemli az a lány, kiért sáros, térdig sáros a csizmám" vagy pedig ilyen esős időben ezt a táblát állítsák fel az utca elején. Tilos az átjárás képtelen minden támadásra. Romá­nia pedig izoláltatván az orosz se­regektől a déloroszországi döntő csata folytán, kénytelen lesz szint vallani s lemondva az oroszok győ­zelmének reményéről, azonnal csat­lakoznék a központi hatalmakhoz. íme a jövő képe igy bontakozik a látni tudó és látni akaró előtt. Ha a román kormány már most döntene, a háború sorsa már most eldőlne kevesebb harccal s több nyerességgel Romániára. Ez esetben a román hadaknak azonnal Bessza­­rábiába kell menniök, Odesszáig és a Bugig, benyomulni hogy itt a német hadak jobbszárnyához csatla­kozzék. Románia akcióba lépése megrövidítené a háborút, előidézné Ukrajna felszabadulását. Egyszóval Romániától függ most, hogy elhúzódjék még ez a háború és az ő javára-e vagy sem ? 3 A központi hatalmak haditervei. A „m­­oldova” cikke a háború kialakulásáról. Budapest, december 29. A Bukarestben megjelenő „Mol­­dova" a következő szenzációs cik­ket közli: A központi hatalmak most hajtják végre nyári haditerveiket valam­en­­­nyi fronton. A balkáni hadjárat a vége felé jár, de még nincs vége; ki kell még verni a montenegróiakat hazájukból és a szerbeket Albániából, az en­­tente hadait Macedóniából és Galli­­poliból. Ezután fog jönni az osztrák-ma­gyar, német fényes felvonulás a Riga és Dünaburg ellen, hogy megala­pozzák végleg a Duna vonali fron­tot. Ezt fogja követni a pinski tavak kitisztítása a muszka csapatoktól s a német osztrák magyar frontnak a Minskig és a Dnyeperig való kito­lása. Ezek még nem lesznek dön­tők ugyan, mert nem fogják végét vetni a háborúnak, de bevezetői a rájuk következő feltétlenül döntő eseményeknek. Ezeket a mocsaras, lápos területre való tekintetből a német-osztrák-magyar csapatok még a tél első hónapjaiban fogják elvé­gezni, mert Rigát és Dünaburgot a körülvevő tavak folytán csak télen lehet biztosan és kis kockázattal bevenni. Ezzel párhuzamosan a német­osztrák magyar hadak másutt is erő­sen fognak lesújtani ellenfeleikre. A jelen háború Anglia és Német­ország tengeri uralmáért folyik egy­részt, másrészt Oroszország és Né­metország Európa keleti országaira gyakorlandó befolyásért, minden más európai állam csak függeléke a háborúnak. Ennélfogva Németországnak arra kell törekednie, hogy e két hatalmat, Angliát és Oroszországot kell halálra sebeznie. Más szóval a németek téli hadjá­rata Anglia és Oroszország ellen fog irányulni. Úgy látszik, Németország most Angliára készül csapást mérni és pedig Egyiptomban. Ez egyéves terve Németországnak és most 900.000 ember várja Szíriában a parancsot, hogy Egyiptom felé men­jen, a török előőrsök meg állítólag a szuezi csatornánál vannak. Mihelyt a kellő muníció megérkezik, azon­nal megkezdődnek a hadműveletek. Ha ez a támadás sikerül, Anglia, a jelen hadjárat becsületbeli kezese, elsőnek fogja megszegni a londoni egyezményt s külön­békét igyekszik kötni nyomban a németekkel s erre azonnal következik a háború befe­jezése. Ha ez nem sikerülne Német­országnak, akkor a flandriai frontot fog kelleni áttörni és az angolokat otthon fogja megtámadni. Miután Angliával végzett, másfelé fog nézni és pedig a legnagyobb valószínűség szerint Bukovinába. Az orosz front délkeleti frontjára kell vetnie magát. E támadásnak szinte kiszámíthatatlan következményei vol­­nának. A déli beszarábiai orosz csapatok északra húzódnának, az északi orosz offenzíva feltétlenül megbénul és ami főlő, Romániában azonnal általános Pálfordulás állana be az egész külpolitikában s a megnémult russzofilektől mentes ország habozás nélkül együntetűen mondaná ki az oroszok elleni há­borút. A Galíciából és Bukovinából ki­vonult orosz csapatok visszahúzód­nának a Dnyeszter mögé s az orosz front orosz földön állana. HÍRES. Eger, január 4. — Hadnagy lett a hősi halála után. Meleg részvéttel emlékezett meg az Egri Ujság a múlt év októ­ber havában hősi halált halt Tömös­­váry Kálmánnak, a 60 ik gyalog­ezred elestéről, fiatal vitéz zászlósának az Halálával mély gyászba borította édesatyját: Tömösváry József árvaszéki ülnököt és családját, vala­mint nagyszámú jóbarátait, ismerő­seit. A 60-ik gyalogezrednek Eger­ben levő hadkiegészítő parancsnok­sága ma arról értesítette az elesett hős családját, hogy Őfelsége Tömös­­váry Kálmánt hadnagyé nevezte ki. — Újévi üdvözletek megváltása címén ma a következő adományokat küldték szerkesztőségünkbe, a vak katonák javára: A Tisztviselők Fo­gyasztási Szövetkezete 30 K, Binét Zsigmond 10 K és Hoksza Mariska 2 koronát adott. Ezen adományokat is a rendeltetési helyére jutatjuk. — Ki akar hivatásos tiszt lenni ? A honvédelmi ministerium most pá­lyázatot hirdetett a hivatásos katona­tisztek kiképzése céljából a m. kir. Ludovica­ Akadémiában, valamint a cs. és kir. katonai akadémiákban létesítendő akadémiai tanfolyamokba való felvételre. Ezekre a tanfolya­mokra az 1914. és 1915. években besorozott, 1897. és 1898-ban szüle­tett és a fegyveres erő bármely ré­széhez tartozó fiatalemberek pályáz­hatnak a következő feltételek mellett: Magyar állampolgárság, igazolandó a pályázó honossági bizonyítványá­val. Az 1915 október vége előtt egy évi önkéntes gyanánt történt beso­­roztatás, igazolandó a póttest által kiállítandó honvédanyakönyvi (kato­nai törzskönyvi) lap másolatával. Az 1897 vagy 1898. születési év, iga­zolandó keresztlevéllel vagy szüle­tési bizonyítvánnyal. Kitartást ígérő testi alkalmatosság, igazoltatik Ludovika akadémiában megtartandó a katonaorvosi vizsgálat utján. Az érettségi vizsgának valamely reális­kolában vagy gimnáziumban történt letétele, igazolandó az érettségi bi­zonyítvánnyal. Kötelezettség öt évi tényleges katonatiszti szolgálat el­vállalására, igazolandó a pályázó által sajátkezűleg írt kötelezővel és a pályázó­­ törvényes képviselőjének (atyja, gyám) ezen kötelezettség el­vállalására vonatkozó írásbeli hozzá­járulásával. Az aláírások úgy a kö­telezőn, mint a hozzájárulási nyilat­kozaton a polgári bíróság, közjegyző vagy katonai hatóság útján hitele­­sítendők. A harctéren levő seregnél teljesített teljesen megfelelő csapat­szolgálat, igazolandó a csapat (ma­gasabb) parancsnokság írásbeli vé­­­­leményével. A katonatiszti szolgálatra­­ különösen kívánatos rátermettség, s igazolandó az illető póttest parancs­nokságának és a csapat (magasabb)­­ parancsnokságának írásbeli vélemé­nyével. A tanfolyamra való felvétel­re pályázók kellően felszerelt folya­modványaikat 1916 január 31 ig az­­ illető póttestnél nyújtják be, amely­­ azokat legkésőbbb február hó 15-ig­­ a honvédelmi minisztériumhoz ter­jeszti. Hasonló feltételek mellett tör­­­­ténik a felvétel a cs. és kir. akadé­­­­­miák akadémiai tanfolyamaira. Olvasóinkhoz, s január elsején 23 ik évfolyamába lépett az­­ Egri Újság. Ez alatt a hosszú idő alatt, főleg pedig mióta mint napi­lap jelenik meg, bőven volt­­ alkalma bebizonyítani, hogy legfőbb­­ törekvése, hogy megbízható pontos , és gyors hírszolgálattal a közönséget , úgy az országos, mint a helyi cse­lekményekről tájékoztassa. A világhá­ború kitörése óta pedig, teljesen a fővárosi lapok mintájára, az éjjeli­­ órákban készül az Egri Újság. Ez teszi lehetővé, hogy minden más sajtó­orgánumot megelőzve, az Egri­­ Újságból értesül először a közönség s a harcterek nagy eseményeiről s a­­ kül- és belpolitika érdekesebb moz­­­­zanatairól. Nem riadtunk vissza sem­­­­miféle áldozattól. Szerkesztőségünk­­ tagjai a legbuzgóbb kitartással vég­­­­zik a szakadatlan éjjeli munkát. Fő­városi tudósítónk táviratban és táv­­­­beszélőn közli velünk a legérdeke­sebb eseményeket, amelyről a tőzs­dék kirakataiban kifüggesztett jelen­téseinkkel is a leggyorsabban tájékoz­tatjuk a közönséget. Ezeket a fokozottabb áldozatokat még növelte a legutóbbi időkben a­­ munkaerő és az anyag árának tete­mes megdrágulása, minek következ­tében az utóbbi hónapokban csak­nem kivétel nélkül emelte az előfi­zetési és kolportázs árait valamennyi vidéki lap. Az Egri Újság maradt a régi áraknál, de természetesen csak úgy tud feladatának továbbra is megfe­lelni, ha a közönség is fokozottabb mértékben támogatja. Kérjük tehát előfizetőinket, szíveskedjenek előfize­tésüket ez évben is megújítani olvasóink és előfizetőink gárdáját s ismerőseik körében is növelni. Az Egri Újság előfizetési árai a lap fején olvashatók.

Next