Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-05-29 / 122. szám

Előfizetési díjak postai szállítással. Egész évre 200 K. — Fél évre 100 K.. Negyed évre 50 ft. — Egy hóra 18 K. Egy szám ára 60 fillér. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: Barsy Károly dr. Szerkesztőség: Egér, Líceum Kiadóhivatal: Liceu­m­ ayoíud * Telefon sz?m 11. nWBP'Lait.. ' A"__" .... " " T"," Mi lesz a pénzzel? Hányadszor vetődik fel már e kérdés és hányszor nyilatkoztak már a pénzemberek és a politikusok is erről a nagyon fontos témáról és az embereket még most se sikerült megnyugtatni. A megviselt idegrendszerű közönség a megnyug­tatására irányuló kísérletet legfeljebb csak jó­­akaratú vigasztalásnak minősíti, ellenben elhiszi azt, ami rossz, mert megszokta már, hogy semmi reményünk nincs jót várni. A pénzkérdés terén a reménytelenségnek ez a keserű lemondása on­nan származik, hogy egyes lelketlen táncosok, bőrziánerek épen erre építik üzleti sikereiket, azért rajta vannak, hogy a társadalomnak ez a betegsége ne enyhüljön, sőt növekedjék. Céljukat könnyen el is érik, mert hisz a leggyengébb eszközzel, a rémhír­terjesztéssel is könnyű sikert arathatnak, mert a talaj, az em­bereknek a felizgatott, lázas és csak rosszat váró fantáziája rendkívül kedvező a rémhírek befoga­dására és kicsíráztatására. Az üzérek munkája annyival is könnyebb, hogy most elsősorban a hiszékeny, az egyszerűbb gondolkozású ember félti a pénzét, mivel neki van belőle a legtöbb, aki viszont a hírek elbírálására az egyenes és tiszta érzésen kívül úgyszólván semmi vagy nagyon kevés ítélőképességgel bír. A devalvációról és az uj­­ pénz kibocsájtá­­sáról, az u. n. »Turul« megjelenéséről szóló híresztelések olyan átlátszó manőverek, hogy kevés gondolkodás után lehetetlenség észre nem venni a nyerészkedési tendenciát. A múltkoriban a márkának rohamosan le­esett az ára. A börzén tehát, hogy túladhassa­nak rajta, kitalálták azt, hogy a koronát bevon­ják és helyette »Turul« pénz lesz. A hírt sokan el is hitték és ijedten vásárolták össze jó drágán a márkát, csakhogy a koronától megszabadul­hassanak. Amint aztán a börzéről márkaveszedelem, egyszerre megszűnt elmullott a minden híresztelés az újfajta pénzről. A nagykereskedők, hogy túladhassanak a felhalmozott áruikon és hogy az esetleges áresés már ne érinthesse az ő raktáraikat, beledobják a közvéleménybe a de­valvációról, a pénz elértéktelenedéséről szóló rémhíreket és egyszerre csak bolond módra vásá­rol mindenki. Mindenki fél a pénzétől és hogy menekülhessen tőle, inkább a nagykereskedőt hizlalja és megvásárol minden szükségtelen árut a leglehetetlenebb árakon. A börzének és nagykereskedelemnek körül­belül minden hónapra esik egy-egy ilyen pszicho­lógián alapuló manipulációja és mindig be is üt nekik, mert az emberek felülnek híreiknek. gazdaközönség, a fogyasztók okuljanak már egy­­­szer és higyjék el a hivatalos fórumok nyilatko­zatait, amelyek mind a devalváció s a Turul megjelenése ellen hangzanak el és ne engedjék, hogy a láncosok és a valuta-spekulánsok a zsír­jukon, a zsírunkon hízzanak. Mert hisz a sok hí­resztelésből, ami a pénz körül felmerül, mind­össze annyi az igaz, hogy igenis kibocsátják az uj pénzt,te nem »Turul«, hanem ismét Korona alakban és ez semmiféle devalvációt nem von maga után. Ha a­ sportnak, a tervszerű testedzésnek mérhetetlen fontosságát igazoljuk, csak néhány momentumra hívjuk fel a figyelmet. Oscar Browning, a cambridgei egyetem­­ tanárának megállapítása szerint »nincs kétség benne, hogy a kettős figyelem a test és lélek egészségére a görög népet az emberiség legszebb­­ és egyúttal legtehetségesebb fajává tette.A görög nevelésnek ez a módszere naggyá, hatal­­­massá, halhatatlanná tette a görög nemzetet, a jellem mintaképévé, erőssé, bátorrá, igazi férfivá, ideális nővé edzette az egyént. A nevelésnek ezt a módszerét kell átültet­nünk magyar talajra, ha azt akarjuk, hogy nem­zetünk nagy, s a nemzet fiai a nagy ország méltó, világszerte bámult és tisztelt tagjai legyenek. Az 1871/72-iki német-francia háborút, mely két hatalmas nemzet erőmérkőzése volt, általános vélemény szerint a német iskolamesterek nyerték meg. Megnyerték pedig azzal az öntudatos testi és szellemi neveléssel, mely már az iskolában a fegyelmezés minden eszközével a jellem edzését tűzte ki feladatául. A nagy háború folyamán pe­dig a német katona egyedüli méltó ellenfeléül csak az angolt ismerte el. Köztudomású pedig, hogy az angolok Európa legműveltebb sport­nemzete. S ha kevéssé edzett idegeink nem er­nyedtek volna el idő ellőtt, nem következett volna be a gyászos összeomlás, s ha akaratunk acélo­sabb lett volna, nem sülyedtünk volna az erkölcsi és anyagi romlásba. De ne keseregjünk a múlt gyászán, hanem a felhozott példák lelkesítsenek komoly munkára. Nem viseli hazája sorsát igazán szírén az, aki a sporttal szemben a közömbösség álláspontjára helyez­kedik. A közömbösség minden nagy eszme legádá­zabb ellensége. Nagyon helyesen jegyzi meg Herceg Ferenc, hogy »a gyűlölettel meg lehet verekedni, de a jóakaró közömbösség ellen nem ko­vácsoltak még fegyvert«. Ha sok eszme nemzet­mentő hivatásában csalódtunk is, a sportmozgal­mak eredménye nem lehet kétséges. Mert ha egy nemzetnek fegyelmezett lelkű és acélos izmu fiai vannak, az bátran nézhet szembe minden vésszel, s az egészséges testben lakozó egészséges lélek derűs mosolyában az egyén boldogságának, s a nemzet nagyságának kontúrjai rajzolódnak meg. A nagy, a szép magyar jövendő erős aka­rásával alakul meg vasárnap délelőtt városunkban a MOVE Sportosztálya. Aki ezen erős akarat valóssággá érlelésében csak egy parányi mérték­ben is részt akar venni, az ott lesz az alapkő lerakásánál. W. E. JIIHKK. Eger, 1920. május 28. A budapesti áll. Erzsébet Nőiskola Tanárképző főiskolája Egerben. Megírtuk már, hogy az Erzsébet nőiskola tanárképző főiskolájá­nak tanárai és hallgatói tanulmányatuk során ellátogatnak Egerbe. Az érkezés ideje ma este 9 óra. Az állomáson Trak Géza h. polgármester fogja üdvözölni a kedves vendégeket. Vasárnap délelőtt megtekintik a várost, illetőleg annak nevezetességeit, s tisztelegnek városunk büszke­ségénél : Gárdonyi Gézánál. Délután 5 órakor a Városháza nagytermében Dr. Kogutovicz Károly, Dr. Háger Antal és Dr. Tolnay Vilmos egyetemi tanárok Eger és vidékét érintő geológiai, etno­gráfiai és históriai kérdésekről tartanak előadást, melyre a közönséget ez után hívja meg a fogadó bizottság. Este 8 órakor a Koronában ismerke­dési vacsora lesz, melyre az előjegyzések Szé­­csényi Antal segédtanfelügyelőnél eszközölhetők, az érseki rezidenciában levő hivatalos helyiségé­ben. Eger város közönsége a magas nívójú elő­adáson és a barátságos vacsorán bizonyára töme­gesen fog részt venni. Jegyfüzetet kérünk az uszodától. Az Egri Városfejlesztő Részvénytársaság tanúságtételét adta szociális érzékének akkor, amikor a közal­kalmazottak uszoda-bérletének árát a rendes ár­nál 25 %-kal kisebb összegben állapította meg. Van azonban a közönségnek még egy méltányos óhaja, melynek megvalósulása elsősorban a tiszt­viselők érdeke ugyan, de nem méltánytalan kiván­ság az mások részéről sem. Igen sokan jártak már úgy, hogy kiváltották egy havi bérletüket s aztán mondjuk, pár nap múlva el kellett utaz­­niok, megbetegedtek, a rossz időjárás nem en­gedte meg az uszodába járást, elköltöztek a vá­rosból vagy egyéb olyan körülmények jöttek közbe, melyek nem engedték kihasználni a meg­váltott bérletjegyet. Különösen gyakori ez az eset a köztisztviselőknél, akiknél — mint tudjuk — gyakori a vidékre való kiküldés, új hivatali beosztás, megszaporodott munkakör, melyek eset­leg teljesen lehetetlenné tehetik az uszodába já­­rást. Több oldalról megnyilvánult óhajnak teszünk tehát eleget, amikor azzal a kérelemmel járulunk a szép reményekre jogosító városfejlesztőhöz, hogy bocsásson ki 30 szelvényes uszoda jegyfüzetet. Ennek ára az 1 hónapos bérletével legyen egyező (természetesen a köztisztviselőknél a már megál­lapított kedvezménnyel !) Hisszük, hogy a Város­­fejlesztő r­-t. nem zárkózik el e méltányos kére­lem teljesítésétől.­­• A hölgyközönségből sokan nem látták még az új uszodát, kérjük a vezető­séget, adjon alkalmat a hölgyeknek az uj uszoda díjtalan megtekintésére. Move gyűlés. A Move hevesvármegyei fő­osztályának elnöke Mátyás Sándor alezredes a a czeglédi m. kir. gy. ezredhez lett áthelyezve. Az uj elnök megválasztásáig Kovács József őr­nagy, alelnök vezeti a főosztály ügyeit. A tikán teendők vezetésére Winkler Szilárd százados ké­retett fel. Ma d. u. 4 órakor a Move helyiségé­ben választmányi gyűlés lesz. Az elnökség tagjai, az egyes ügyosztályok, csoportok és bi­zottságok tagjai felkéretnek, hogy teljes számban jelenjenek meg. Tárgy : Az elnökség beszámolója és átadása. ----- Az egri Koszorús Dalkör a magyar dal kultuszáért. A Koszorús Dalkör a nyári vakáció alatt kirándulásokat tervez a vidékre, matinékat, hangversenyeket rendez, hogy ezzel a magyar dal kultuszát előbbre vigye. E nemes cél elő­mozdítására Űrnapján, június 3-án délután az Érsekkertben mulatságot tart, ahol ételekről és italokról a rendezőség gondoskodik. Ugyanaznap este a Koronában reunió lesz, összekötve tánccal és kabaréval, amelyen a helybeli műkedvelők vesznek részt. A befolyó jövedelmet a Dalkör zongora­alapja javára és a fent említett cél elé­résére fordítják. Órát az uszodába! A férfiuszodában még mindig nincs óra, pedig ez nélkülözhetetlen a fürdőzők szempotjából, kik nem vihetik a vízbe zsebórájukat. Képkiállítás­­i igényei Pintér László és Vértessy Gyula festőművészek tárlata, valóban a a kultúrát terjeszti. A kiállított festmények egytől­­egyik gyakorlott művészekre vallanak és meg­érdemlik a közönség meleg pártfogását. Reméljük, hogy a tehetősebb egri polgárok nem szalasztják el a kedvező alkalmat és az értékes festmények közül városunkban tartanak egynéhányat. A Move Sport osztálya vasárnap délelőtt 11 órakor tartja a Kath. Körben alakuló gyűlé­sét. Aki hazáját nagynak, hatalmasnak akarja látni, annak ott kell lennie. Nemzetmentés. — Sportegylet Egerben. — Ma már mindazok, kik a magyar nemzet vezetésére hivatottak, teljes tudatában vannak a sport nemzetmentő jelentőségének, s országszerte lázas mozgalom indult meg a magyar sporttélet megalapozására és felvirágoztatására. Hogy a

Next