Egri Népujság, 1920 (27. évfolyam, 1-300. szám)

1920-10-28 / 248. szám

BlórúH­iéri pitsk postai szállítássá) Egész és félévi előfizetést nem fogadunk el !Vegyed évre 7~- ej fogjj nor* 25 Egyes szám *­ra 1 korona. POLITIKAI NIIPILA Felelős szerkesztő : Barsg Károly és­­ Szerkesztőség. Egar, Liceum. Kiadóhivatal: l­iceu­m­ nyomd­a. Telefon­szám 5 1. Tiltakozás a békeszerződés ratifikálása ellen. A Területvédő Liga Eger város és vidéki körének elnöksége a következő fel­irattal fordult a Nemzetgyűlés elnökéhez: Nagyméltóságu Elnök Ur! Kegyelmes Uram! Eger városának és Heves várme­gyének törhetetlen hazafiassága lako­ssága immár két ízben (az 1920. január 24. iki és május 13. iki népgyűléseken) tiltakozott a területrabló, gyalázatos és igazságtalan békeszerződés ellen. Ez a tiltakozás a kö­vetkezmények feltárása és megfontolása után jött létre, s a tömegek lelkében élő elszánt akaratot mutatja. Szent István ko­ronájának területét ez az elszánt akarat fogja visszaszerezni és megvédeni. Most, amikor hataloméhes kapzsi ellenségeink az úgynevezett béke ratifikációját köve­telik, szabadjon Nagyméltóságod útján a Nemzetgyűlésnek tudomására hoznunk, hogy Eger város és Heves vármegye kö­zönségének sem véleménye, sem elszánt­sága, sem az őseink vérével­ szerzett és ezer­éves kulturmunkásaival fenntartott haza szent földjéhez való ragaszkodása nem változott. Esdve kérjük a Nemzetgyűlést, hogy ezeréves Corpus Jurisunk lapjaitól tartsa távol azt a szégyenfoltot, amit a békeszerződés ratifikálása jelentene. Hő dőlő mély tisztelettel Dr. Molnár Kálmán a Területvédő Liga Eger város és vidéki körének elnöke. Ugyanily tartalmú levelet intézett az elnökség Dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselőhöz azon kérelemmel, hogy sza­vazatát a békeszerződés ratifikálása ellen adja le. CV.nZm­i t. 481 1920. Eger, 1920. Október 28. Csütörtök.­ ­ Többtermelés. A gyönyörű Mátrában járva elszo­rul a gondolkozni tudó ember lelke, mi­kor látja azt, hogy a mozgó és beágya­zott kövek mellett, a jó talajban, értékte­len gyombokrok állnak. Az erdőnek ne­vezett területen, 10 ezer holdjain alig le­het látni egy-két szálfát. Sarjról nőtt, vis­­­szavágatott cserjék tanúskodnak a mos­toha bánásmód mellett és arról, hogy itt kevés költséggel szép diófaerdőket, gyen­gébb helyeken tölgy, bükkerdőket lehetne létesíteni. Attól pedig ne féljen senki, hogy ezekből túltermés lesz. Nem tudnánk annyit termeszteni, mennyit a világpiac drága aranypénzen meg ne venne. Miért nem ültetjük hát­ azokat a diófaerdőket? Ellenséges államokból behozandó drága gépek kellenek ehhez? . . . Nem. Saját di­ónkból, csekély hozzáértéssel magunk nevelhetünk fát; annak gödröt ásni, azt elültetni kedves, élvezetes munka. A gon­dozás és termelési költség elenyésző cse­kély az elérhető biztos haszonnal szemben. Egy kát. hold földre 30 dió­fát kell ültetni; egy kinőtt diófának egy évi átlag­termése ne legyen több 40 kilónál (10 évi átlagot és nem termő éveket is számítok), a mai ára­k mellett egy hold diófáskert nyers haszna ca. 42.000 korona ! Rettenetes összeg, pedig a számítás nem túlzott. Húsz méte­res hármas hálózatban 1 kat. holdra 30 fa fér, egy fa képes bőtermés esetén 2 mázsa diót is adni, tehát 40 kiló átlagter­més nem sok; a diónak ára ma kicsiny­ben 44 korona kilónkint, nagyban 35—40 kor., én 35 koronával számítottam. A szá­mítást azzal fejezem be, hogy ha a Mát­rában csak 5000 hold ilyen diófás terület volna, annak évenkénti nyers bevétele 210 millió korona lenne. Ebből vonjunk le betelepítés kamatainak veszteségére, keze­lés, kapálás, pótlás, lopás és minden el­képzelhető kiadásra 100 millió koronát; maradna tiszta haszonnak egy évre akkor is 110 millió korona. De még ez nem min­den, mert a diófa, mikor kivonul és kivá­gódik, ca. 75.000 köbméter kincseket érő műfát ad, s még többet érő vastag termő­földet. Ime,egy rövid számítás, mely igazolja a többtermelés fontosságát és megmutatja, hogy a figyelmen kívül hagyott, külső, hegyes területen is a mai néhány koro­na helyett száz­milliókat lehet termelni egy kis jóakarattal. A szántóföldek terméshozama is igen kevés, békés években is igen kevés volt. A búza egy katasztrális holdon, országos átlagban, nem termett 6 méter mázsát, a többi miveleti növények ehhez igazodtak. Itt a hiba rendesen az időjárásban volt. (?) Vagy »szárazság uralkodott«, vagy »nem volt az esőnek se vége se hossza« , pedig nem épen így áll a dolog. Mi gazdák is szoktunk hibásak lenni, csak ritkán ismer­jük be. Egy rendes vetésforgót — kivéve a mintagazdaságokat — alig látunk. Nyúz­zuk a földet rendszertelenül. A termé­nyekkel kivett termőerőt nem pótoljuk kellőképen. Rosszul kezelt, keveset érő trágyát adunk a földnek, azt is ritkán és keveset. Fogadást mernék tenni arra, hogy egész Heves megyében nincs 20 becsületes trágyatelep, pedig ennek egy gazdaság­ból sem szabadna hiányoznia. A műtrágya, mely a termést 1—2 mázsával (k. holdan­­kint) fokozná, szintén ismeretlen fogalom a legtöbb gazda előtt. Mitől várjunk hát jó termést? Talán az intenzív talajműve­léstül? Az sincs. A földeket sekélyen szántjuk, az a három-négy ujjnyi porhanyó föld nem védi meg a növényt a kiszára­dás ellen, mert nincs elég nedvesség fel­raktározva benne; viszont a hosszabb esőzés is hamarabb kirothasztja a vetést sekély szántásban. A miveleti növény gyökere nem tud kifejlődni, hamar meg­akad a szántatlan altalajban; minden életműködése bénítva van a növénynek, ha a föld kellőképen megmunkálva nincs. Hogy teremjen akkor araszos kalászt? Hogy hozzon akkor a kalászos 15 mázsás termést ?! Egy kát. hold föld 4—5 mázsás búza­termése a termelési költséget fedezi csu­pán, tehát a teljes hasznot veszhette el, az a gazda, ki nem gazdálkodott jól. He­ves vármegyében búzából és rozsból ca. 100.000 k. hold vetés szokott lenni. A ter­mésátlag ez évben 4­5 mázsa. Ha számí­tásba vesszük azt, hogy a vármegye ked­vező termelési viszonyai mellett a 10 má­zsás termésátlag nem is olyan nagy­ számítás azt fogja mutatni, hogy 4—5 ezer a vagonnal termesztünk kevesebbet, mint amennyit a mi területünkön a német gaz­dák termelnének. A veszteség pénzértéke, csak hatósági árat véve alapul (nem 2000 koronákal), 400—500 millió korona. Ez csak búzából és rozsból. Az arány a többi miveleti növényeknél is hasonló. —kő. Heves megyei méhészekhez. Mint ahogy m­­ezőgazd vágy i­s min­den ága, úgy a méhészet is romokban he­ver. Hogy mi idézte elő ezeket a kedve­zőtlen gazdasági állapotokat, úgy gondo­lom, hogy arra szükségtelen rámutatnom, azt mindenki tudja s annak oka: zo­moru szívvel gondol vissza. Minden téren epi­tómun­ka indul meg, tömörülnek az egyes gazdasági csoportok, hogy egyesülve hatalmasabb erőt képvi­selhessenek. Ilyen irányú szervezkedésre van nekünk méhészeknek is szükségünk, ha azt akarjuk, hogy méhészetünk talpra álljon, hogy mondhassuk majd ismét: «Magyarország mézzel folyó Kánaán». Az «Akarat» szövetkezet, melynek eddig már több mint 45000 tagja van, egy olyan méhészeti szervezetet hozott létre, amely hivatva lesz az építő munkát ke­resztül vinni. Ez a szervezet az «Akarat» Méhészeti Szövetkezete, melynek Heves­megyében már számos tagja van, de szét­szórtan, összekötő kapocs nélkül s igy a rendszeres munka nem indulhat meg. Hogy ezeket a szétszórtan levő apró erő­ket összehozzuk s hogy azután igy a mé­hészek között felmerülő kívánságokat meg­valósíthassuk. Egerben egy bizottságot alakítottunk, Hollós Nándor törv. bíró vezetésével, am­íg az «Akarat» Méhészeti Szövetkezet központi igazgatóságával egyetértően elhatározta, hogy megszer­vezi a Heves megyei Méhész Kört, mint a Szövetkezet fiókját. A méhészkör célja a következő lenne: 1. Rajoktató és anyanevelő telepek felálli­tása, hogy a méhészkedni kivánó tagokat jutányosan, később részletfizetésre ellássa méhes családokkal; 2. A méhbiztositásnak Heves megye területén való megszerve­zése ; 3. A méhlegelők javitása ; 4. Méhé­szeti anyagraktár felállítása; 5. A méh­­etetés kérdésének cukor helyett mézzel való megoldása; 6. Vármegyei mézértéke­­sítő központ létrehozása; 7. A méhészeti kultúra fejlesztése. A felsoroltak megvalósítása persze máról-holnapra nem lehet, oda tőke, még­pedig tekintélyes tőke kell, amit csakis szövetkezeti alapon lehet összehozni. Ma­gunknak kell ezt megcsinálni, erre az államnak most pénze nincs. És ha mi most össze nem fogunk, hanem továbbra is azzal a nemtörődömséggel, mint eddig, várjuk azt, hogy minden magától jöjjön rendbe, akkor méhészetünk elveszett. Föl tehát méhész­társak, félre a kö­zönnyel, lépjen be mindenki a megalakí­tandó méhészkörbe, — hisz egy-egy mé­hészre nem jelent több megterheltetést, mint egy két ötven koronás üzletrésznek bejegyzését, mely összeg továbbra is az övé marad, neki kamatozik és majd száz­szorosan visszatérül. Tekintve, hogy a méhészet a mező­­gazdaság egyik legjövedelmezőbb mellék­ága s mellékfoglalkozásként sok esetben nagyobb haszonnal űzhető, mint a rendes foglalkozás, nem mulaszthatom el felhívni a tisztviselők és egyéb foglalkozású pol­gároknak szíves figyelmét arra, sem hogy ha tagjai lesznek a méhészkörnek, lehe­

Next