Egyenlőség, 1883 (2. évfolyam, 1-67. szám)
1883-04-08 / 14. szám
állam irányában az egész felekezet felelősségét hordozzák. Nagyon valószínűnek ■'«tartom, hogy a kormány nemsokára a megoltefffe ezt !^'%^^!^adni, a zsidóságnak szervez illen helyzete inasa&aknak úgy tűnik fáj, mintha:si‘priviljium volha,!, és ^‘•-’1 kormány nagyon érzi szűksét/fogy ?A közélet egészségtelen •nedveiből mint ,egy rtíz mérges kefés támadt zsidókérdésnek véget vessen. Jó volna ezt orthodox atyánkfiainak meggondolniok. Lehetetlennek tartom, hogy a jelenleg uralkodó engesztelékenyebb felfogás mellett, ha úgy a neologok, mint az orthodoxok vezérférfiai érintkezésbe lépnek, egy országos felekezeti szervezet alapelvei fölött teljesen megnyugtató megállapodásra ne jussanak. Ha az orthodoxok ettől ma is vonakodnának, bizony megeshetik, hogy azután de nobis, sine nobis történik az intézkedés, mit semmi okunk sincs kívánni. ]Nem bocsátkozom tovább a tárgy fejtegetésébe. A magyar zsidóság belszervezeti kérdéseit megítélni se illetékességem, se képességem. Én az ügyet csak általános szempontból, az országos érdek követelményeiből kívántam megvilágítani. Ez okon szükségesnek tartom, hogy akik az országos zsidó-magyar szövetkezetet kezdeményezik, szorosan írják körül a ezért és pontosan állapítsák meg a szükséges feladatot, hogy a mozgalom illetéktelen térre ne tévedjen és téves fogalmaknak helyet ne adjon. A szövetkezet nem lehet egyéb, mint közművelődési egyesület, olyan, mint az Alliance universelle szr. az összes zsidóságnak, vagy mint a Szt. István társulat a katholikusoknak. Mint ilyen nem csak nem áll összeütközésben az egyházfelekezeti szervezéssel, de mert növelni fogja a szolidaritás érzését, üdvösen készítheti elő a tál a ן t a felekezeti autonómia erős fájának. Az így körülhatárolt közművelődési czél megérdemli a legjobbak fáradságát, és olyan dicső, hogy szívből kell pártolnia minden igaz zsidó-magyar hazafinak. Mezei Ernő: WMDfQTAml 9, Egyenjogusitásnál־ írnk és máshol. X. Múlt czikkeiben a francziaországi állapotoknak inkább közel vagy távolabbi múltját ecseteltem, kivéve a zsidó egyházkormányzatra vonatkozó adatokat. A most következőkben nagyobbára a jelenkor e nembeli példáit fogom fölsorolni, s e példák a nyilvános és társadalmi élet minden terén oly roppant számmal vannak letéve körülbelül tizenöt év óta gyűjtött jegyzeteimben, hogy szinte félek attól a gondolattól, hogy csak a legjellemzőbbeket, a legfontosabbakat is hogy szoríthatom majd bele■ ebbe az egy czikkbe, s ha e czikkek folyamában már többször kellett küzdenem az embarras de richesse kellemes kellemetlenségével, most kell ezt leginkább tennem, midőn úgyszólván előre látom már, hogy a leggondosabb válogatás daczára is sok elég érdekes, sőt fontos adatnak említetlenül kell majd maradnia, ha csak a végtelenig nem akarnám kinyújtani e czikkek sorozatát. Francziaország ama négy zsidó vallási miniszteréről, kik e földi pályafutásukat már befejezték, röviden már megemlékeztem. Hátra van még, hogy az ötödiknek, Francziaország jelenlegi közmunkaügyi miniszterének, Raynalnak is néhány sort szenteljek. Raynal Dávid, férfikorának úgyszólván kezdetén, a negyvenes évek elején levő franczia képviselő, egy buzgó zsidó hitű bordeauxi szefárd (spanyol eredetű) család tagja, s hadd jegyezzem meg itt, hogy a sok badarság között, melyeket naponkint lehet, az újságokban olvasni, nem a legkevésbbé badar volt az a hir, mely német forrásból került hozzánk, úgy hogy, természetesen bona fide, még ezekbe a lapokba is kiírták, hogy t. i. Raynar miniszter fiatalabb korá Acsá/Ugák Jiajzatelepítése. Az öröm érzése rezg végig a hazán, hogy megvalósult rég tá|plált 45<־'há], mely a ...csángó' map&M4ft%t vi^alM^^ta 3is anyaországba, s a lefolyt,i héktől kezdve kifcezer Iplekiel többet számít a státóztikus, a midőn Jragya^rszág •Trägessegét teszi kombinációja tárgyává. Nág^s^J^ég*volt ezekre a derék 'magyarolás! Évről-évre növekszik a kivándorlók száma, kik túl a tengeren keresnek uj hazat s ez a népmozgalom, mely még egy évtizeddel ezelőtt csak szórványos, alárendelt jelentőségű tünet gyanánt jelentkezett nálunk, most elsőrendű fontosságú kérdéssé vált Magyarországra nézve. Akik kivándorolnak, legyenek bármilyen szegények, veszteséget okoznak az országnak, nagy tőkéket visznek ki innét élő és holt, anyagi és szellemi tőkét, s ezt nagyon megsrüli az ország, mely tudvalevőleg tőke hiányában erőit nem fejtheti ki kellő mértékben, s nem lehet eléggé produktív az emberanyag hiányossága folytán. Azért méltán nagyon fontos politikai érdek, hogy a távozó elemek kipótoltassanak,ha már egyszer vissza nem tarthatók, s kétszeri előny, ha oly elemek lépnek helyükbe, melyek velünk éreznek, s nem teszik még nehezebbé az asszimilálódás, nemzeti létünk e nagy problémájának amúgy is annyira megnehezített munkáját. Magyarországnak emberanyagra van szüksége, mely alkalmas államiságát megszilárdítani, mely a benne szunnyadozó erők kifejtése által fokozhatja előhaladását és jólétét s mely- mindenek fölött hazatias érzése és áldozatkészsége által a magyar állameszmének nyújt biztos támpontot s lehetségessé teszi egy igazán nemzeti államélet fölvirágzását. S hangsúlyozzuk e tényt e helyen, mert épen a zsidóság az, melynek hazafiasságát szeretik legelsősorban kétségbe vonni még azok is, akik különben készek elismerni, hogy jelentékeny szolgálatokat tehetnek az országnak, mert nagy többségökben megvan az intelligencia, a szorgalom és munkakedv, s mert szeretik a vagyonosság kizárólagos képviselői gyanánt föltüntetni őket, habár ez állítás nagyon is kockáztatott, lévén az a vagyonosság fölötte aránytalanul elban olyan commis-voyageur-féle, később pedig »borügynök« lett volna. Hát mindebből egy szó sem igaz, s nem azért cáfoljuk meg e hírt, mintha szégyennek tartanák, ha valaki kereskedő, ügynök stb. volt, valamikor, s aztán eszével és becsületességével fölvitte miniszterségig (a nagy Lincolnt elnök sem röstelte soha, hogy ifjúkorában — tímárlegény, sem Johnson elnök, hogy valamikor — szabómester volt!) hanem azért, mert a közmunkaügyi minisztériumhoz mégis csak szakképzettség kivántató minden valamire való államban, ilyen szakképzettség pedig borügynökben vasúti, hajózási stb. ügyekre nézve mégis nem igen fejlődhetett. Nem is volt Raynál sem az soha- Egészen ellenkezőleg. Raynal Dávid — hogy visszatérjünk élete folyására — a bordeaux-i college befejezte után feljött Párisba, hol az »école des ponts et chaussées«. Páris e világhírű, mérnöki szakegyetemének tanfolyamait ritka sikerrel elvégezve, mérnöki oklevelet nyert s nemsokára a legismertebb mérnöki szaktekintélyek közé emelkedett, ami Francziaországban ugyancsak sokat mond. A politikai életben is élénk részt vett s szülővárosa, Bordeaux, a fiatal mérnököt, néhány évvel ezelőtt a parlamentbe küldötte. Itt jeles szónoklati képessége, de különösen vasúti s közlekedési szakkérdésekben tartott beszédei által annyira kitűnt, hogy az egész parlament figyelmét magára vonta, úgy hogy a lendületien köztársasági érzelmű délfrancziát a nemzet egyik legtekintélyesebb pártja, az »UnionRepublicaine«,fiatalsága daczára, megtette pártelnökének. Gambettával is akkor lépett Raynal szorosabb baráti viszonyba, habár már azelőttről ismerték egymást. 1881-ben megalakulvan Gambetta kabinetje, hitsorsosunk, Rayinal átvette az a hozzá nagyon illő közmunkaügyi minisztériumot, melyet a nagy cahorsi diktátor bukása után pár hóval rá szintén letett. Azonban, rövid első minisztersége alatt is annyi jelét adta közlekedési szakkérdésekben való szervezési tehetségének, hogy׳ a nemsokára rá kiküldött s a franczia vasúti