Egyenlőség, 1892 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1892-05-20 / 21. szám
Május 20. Pályázat. _ A paksi status-quo ízr. hitközségben (Tolna m.) a sochet-ubodek vekore és paszkenerállás f. évi junius 15-ig betöltendő. Ezen állással, melynek kötelezettségeihez esetleg a hitközségi jegyzőség magyar nyelven való vezetése is járul, 500 írt évi fizetés, természetbeni lakás, a helybeli szent egylettől misnájisz tanulásért 20 frt és egyéb szokásos mellékjövedelmek vannak egybekötve. Pályázók, kiknek jó élő imádkozóknak kell lenniök és legalább 3 elismert rabbitól hattarah és egyéb képességi bizonylatokkal —kebolosz — kell birniok, az ezeket feltüntető okmányokat, valamint életkort és családi viszonyokat kiíraitató kérvényeiket alulirt hitközségi elnökhöz küldjék be. Próbaelőadásra csakis a meghívottak bocsáttatnak, az útiköltségek azonban csak a megválasztottnak téríttetnek meg. Pakson, 1892. május 18-án. A paksi izr. status-quo hitközség nevében : Kehr Jakab, hitk. elnök! Pályázat. A bajai izr. hitközség nyilvános négyosztályu iskoláján elhalálozás folytán az 1892-93 tanév kezdetével egy 700 frtnyi évi fizetéssel, mely kérpótlék állag 800 frtig emelkedik, egybekötött polgári iskolai tanítói állás betöltése végett ezennel pályázat nyittatik. Pályázók, akik polgári iskolai tanítók, akik a mennyiségtani és természettudományi csoportból képesítvék, szíveskedjenek sajátkezűleg itt, tanítói képzettséget, kort, családi viszonyokat, eddigi működést, és egészségi állapotot kitüntető eredeti, vagy hiteles másolatú bizonyítványokkal felszerelt kérvényüket alulirt iskolaszéki elnökhöz 1. évi junius 15־ ig bemenlve beküldeni. — Próbaelőadás tartására, meghivás folytán valómegjelenés köttetik ki; az útiköltségek a megvá״ lasztottnak térülletnek meg. A választás két próbaévre, a véglegesítés két év lefolyta és a közmegelégedés kivívása után történik. Baja, 1892. május hó 9־ én. A bajai izr. hák iskolaszék elnöke: Hr*• 111*11 ck Mánia s. k. E GY E NL ŐSÉG Pályázat. A losonczi szr. statusquo hitközségben főkántori és II. kántori állásokra ezennel pályázat hirdettetik. A főkántor díjazása: évi 700 frt fizetés, 150 frt lakbér, esetleg természetbeni lakás, egyharmad ! 1!^ nU illeték’ (mintegy 200 frt) és a szokásos mellékjövedelem. A II. kántor díjazása: évi 450 frt fizetés, 120 frt lakbér, esetleg természetbeni lakás, egyharmad השיהט illeték és a szokásos mellékjövedelem. Pályázóktól megkívántatik, hogy zenei képzettséggel, jó hanggal, templomi énekkar szervezése s vezetésére képességgel bírjanak, s טחוש קדובו א״וקו legyenek. A fő kántori állásra olyanok is pályázhatnak, kik nem metszők ; 11a esetleg ilyen választatik, ez הטיחש illeték helyett évi 200 írttal nagyobb fizetést kap. Pályázati kérvények, melyekhez képzettég, eddigi működés, kifogástalan vallás-erkölcsös előélet, kor- és családi• viszonyokat feltüntető bizonyítványok csatolandók, folyó• évi junius hó 10-éig alulirt elnökhöz küldendők be.. Próbaelőadásra csak a meghívottak bocsáttatnak s az úti költségek csak a megválasztottnak téríttetnek meg, kik is állásukat 1. évi September hó 1-én tartoznak elfoglalni. A választás egyelőre egy próbaévre történik. Losonczon, 1892. évi május hó 12-én.tart.! Mtemlicht Villyos hitk. jegyző, hitk. elnök. 13 Úri úti bundák ..... 1.50־ től 2.50-ig » úti csizmák.................... —.50 —.80» » lábzsák és kosár . . ..40* 1. —$ » téli kabát....................1.—» 1.30ע » nadrág és mellény . . — _—מ— 60» ׳ Teljes szalon-öltöny . ■ . L50» Diszmente ...... 1.50, Ablakfüggönyök és ajtódisztt-2.50 4. —» menyek.............................& 3.50» •Sipkák.................................... -.20 - .30» . Női bundák . .................... L-» 2 50ג‡ » posztókabát és köpenyek - -.601 50ff » bársony vagy posztóruhák.~ -2.50» Karmantyúk......................... Szalonszőnyegek: közönséges --.20» —.60ג» négyszögméter .... -.20» - 30 szmirnai négyszögméterként —.—.42ג• Levelezőlapon történt megkeresés olyan a tárgyakat háztól magamhoz szállittatom. Javításokat és átalakításokat azonnal, vagy a nyári hónapok alatt kérem eszközöltetni, mivel azok fele munkával és legnagyobb figyelemmel teljesülhetnek, az érte járó összeg csak a tárgy elvitelekor fizetendő. A H.611.yetgék kezelése gépkezdet nélkül történik. Katzer József szücs-mester udvari szállitója ő cs. és leír. fensége József föherczegnek isiichi nífísi nifai lísam!»«. ׳ (alapittatcok) Budapest, Ó-utcza 44 sz (1856.) ISegóvári dijak árszabásai, az egész idényre a táz elleni biztositás beszámilásával