Egyenlőség, 1893. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1893-01-07 / 1. szám
Január 7 Czibálni—czipálni. Szalmár’ érdemes püspüke, Meszlényi Gyula ur? megirigyelte Shakespeare bolondjait, kik tudvalevőleg nagyon szeretik a szófhzamokat. A humorizáló püspökugyanis azt mondta egy lap nála járt tudósítójának, hogy a zsidókat előbb meg kellett volna czibálni és nem elébb emanczipálni. Czibálni-czipálni Ügyes rim, ügyes szójáték, különösen, ha tekintetbe veszszük, hogy elaggott szellemű ember, püspök mondta, holott a püspökök általában nem szoktak életelő- elmés emberek lenni. Egyébiránt is igen kedélyes hangulatban, talán jó ebéd, pezsgő, cognac után lehetett a püspök úr, hisz a beszéd további során is humoros alakok, mint Kraxelhuber Tóbiás és Tallérosi Zebulon tánczoltak szemei előtt. Csak örvendhetünk, hogy egy püspököt egész háziasan, egész kedélyesen, egész fesztelenül láthatunk magunk előtt. Semmi hókus-pókus, semmi czeremónia, semmi szent nagyképűség! A püspök úr amolyan jó pajtás módjára, talán éppen kézszorítás közben mondta el véleményét s ilyenkor nem lehet csodálkozni, ha az elmén kis támolygás, kedélyes szédülés vesz erőt. Csak az interviváló riporternek kellett volna diskrétebb szókat adni a püspök úr szájába. Mert az mégis csak nem járja, hogy egy riporter kiaknázza az érdemes főpap ebéd utáni gyönge állapotát s mindjárt mindent kiirjon az újságba! A püspök is csak ember s az ő száján is kijöhet véletlen olyan izetlen élet, a milyent a központi kávéház fül dEGYENLŐSÉG Nincsen vallási reformtörvényünk, mely ellen a katholikus klérus ünnepélyes óvást be ne jelentett volna. Így járt el 1608-ban, 1647־ ben, 1791-ben, midőn a protestánsok jogait törvénybe iktatták. Az államférfiakban azonban volt már akkor is annyi felvilágosultság, hogy állami törvények alkotásánál nem vették figyelembe a dogmatikus egyoldalú felfogást. Mi bíztunk abban, hogy a klérus bevettségünknél azt a magatartást fogja követni, melyet 1848-ban az unitáriusok bevettségénél követett, úgy látszik, csalódtunk. De reméljük, hogy a klérus csak elvi ellenzésének nyilvánítására szorítkozik és nem indít heves harczot az áttérési szabadság ellen. Ha a reményünkben is csalódnánk, kiirthatatlanul él bennünk a hit, hogy a történelmi fejlődés logikája győzelemre jut és a klérus ellenzése éppen olyan sikertelen lesz, mint volt a múltban. Dr. Vázsonyi Vilmos, késében szellemeskedni akaró jogászok szoktak mondogatni. Hogy feltevésünk a püspök úr ebéd utáni hangulatát illetőleg nem okvetlenül alaptalan, kitűnik abból, amit később mondott. A támolygó észjárást bizonyítja Meszlényi úr e nyilatkozata: »A zsidók Magyarországon ma is csak vendégeknek tekinthetők. Hiszen a zsidók ma is két pártra oszlanak« .... Hát azért tekinthetők a zsidók vendégeknek, mert ma is két pártra oszlanak ? ! Ez észjárás oly érthetetlen minden nem püspöki elme előtt, hogy valóban fel kell vetni a kérdést, mily állapotban mondhatta Meszlényi úr e nyilatkozatot, vagy mily állapotban lehetett a reporter, mikor ezeket leírta ? Valószínűleg oly állapotban, amilyenben egy mámoros német poéta így dalolt: Oh Sonne, oh Sonne, du glückliche Nase, Du Nase des Weltgeist’s. Ily állapotban hallják az emberek a szférák zenéjét és ily állapotban borulnak idegenek egymás karjaiba! Ily állapotban dalolhatta Petőfi: »Hányadik már a pohár ? az Ötödik. Teremtőcscse, becsülettel Működik.« Komolyan akartunk Meszlényi úr nyilatkozatával foglalkozni, komolyan akartuk neki megmondani, hogy egy felekezet főpapjától nem szép, ha más felekezetről gyűlölködő hangon nyilatkozik, komolyan akartuk figyelmeztetni arra, hogy feladata, amiért fizetést húz, az emberszeretet igéjét terjeszteni, komolyan kívántuk figyelmét Jézus tanaira felhívni; de látva a szituáczió humorát, látva az ebéd utáni szieszta fesztelenségét, csak hasonló kaliberű szójátékkal végezhetünk, mint amilyen a »czibálni-czipálni« volt. Azt kérdezzük nem jobb-e egy jó früsök, mint ily beszédü püspök, s nem különb-e egy pohár neszmélyi mint egy megintervivált Meszlényi? Palágyi Lajos: Az Ahlwardt-választás egy író világításában. A német íróvilág egyik legszellemesebb alakja, Calé Alfred a 61-ik évfolyamát járó »Das Magazin für Litteratur« czimű berlini előkelő hetilapban az Ahlwardt választás alkalmából »kultúra és antiszemitismus« czimen ritka érdekességei czikket tesz közzé melyből mutatóba adjuk a következőket: I. »Friedberg-Arnswalde csinos vidék és Németország legnépszerűbb emberét úgy hívják, hogy Ahlwardt