Egyenlőség, 1894. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1894-01-12 / 2. szám
1894. január 5. EGYENLŐSÉG. rejtőzött, mely összefacsarodott embertársa jajszavára és melynek ilyenkor csak egy vágya volt: segíteni, adni, enyhíteni. És épp e nagy és fogékony szív betegedett meg és okozta halálát annak a derék, annak a jó és nemes embernek! Ez az, mit a Midras mond, hogy Mózes szívét nem egyszer kétely gyötörte és akkor isteni felhőben látta. Fájdalmasan kiálthatnánk fel sokszor: igazságos és jóságos, egyetlen isten féltekora javában, miért kellett, e drága emberednek meghalnia, mikor még annyi, annyi jót tehetett volna, mikor annyian szeretlék, annyi embernek örömére k élt? És ilyenkor fels־ hőben látjuk az istent, homályosak, kifürkészhetetlenek előttünk az ő szent utjai és megadással mondjuk: Te adtad Isten és Te vetted, áldott légy, hogy eddig engedted őt köztünk élni, működni! Egy levél fekszik előttem. Nagy családnak a feje irta, ki kérve kér־, tenném le könyét, koszorúját friss sírjára Kohner Károlnak, kinek ő boldogulását, saját és családja fenntarthatását köszöni. A levélíró egy ízben, szörnyű helyzetében, hozzá fordult segítségért. Kohner Károly lármázott, korholta, hogy miért nem tud segíteni magán, mit akar épp őtőle és több efélét. A szerencsétlen ember már menni akart, de Kohner csak tovább szidta, mit szalad mindjárt? miért olyan ügyetlen? miért nem mondja el, mit akar? — Hisz mondtam már, szólt félve a kérvényező, hogy 500 írttal megalapíthatnám most magam és családom jövőjét. Kohner Károly erre még jobban szidta szegényt. Maga élhetetlen volt és az is marad egész életében, szólt. 500 frt? mit kezdhet maga 500 (Vitai? 500 írttal nem tehet semmit, magának legalább mégegyszer annyi kell, jöjjön el holnap, majlerz. És Kohner Károly még tovább kiabált a szegény emberre, kit a kények, a zokogás majd megfullasztottak örömében. Az országosan híres czég, melynek egyik főnöke volt, két megyére is kiterjedő birtokainak személyzetei, és ezeknek különösen az a része, mely régebben állott c vr\]r?c 1 ף f •ך hn !ר •vmlv ti\ K hcj'/ZÁP *וד1י1ג f L’Ovaf f 1^/י01דור1ר Cl• J U I tv wvvw* j » C׳ iV V«■ - -• ־ w־ V C j • i.’.1 * ■ ‘׳ v/1 Károlyt — nem mondhatni, szerették, — hanem ennél többet: bálványozták. Birtokairól temetésére feljött, kisírt szemű ispánok, gazdatisztek és béresek; a parasztküldöttségek, előkelő birtokos szomszédjai, kik a fővárosba sietnek, hogy Kohner Károlynak mégegyszer adózzanak azzal, mivel őt életében oly ritka mértékben megajándékozták: feltétlen tiszteletükkel, sejtetni engedik a gyász és fájdalom nagyságát, mely azokat fogja el, kik közt életét töltötte, kik nagy lelke egész kincstárát ismerték, kikhez szent kötelékek fűztek, melyet a halál sem téphet szét. Hogy a temetésen azt a magas, vállas és mégis annyira megtört nemzetséget láttam, a megható keleti mese jutott eszembe a czedruscsoportról, melynek teteje lehajlik, gyászában egyik testvérük miatt, melyet ledöntött a vihar. A koporsót körülálló négy Kohner: Dr. Kohner Adolf, az elhunyt egyetlen fia, Kohner Zsigmond. Kohner Ágoston és Kohner Henrik, az elhunyt fivérei, ezek a megtört, óriások, oly közel esnek a gyászoló czedrusok képéhez. Különösen mélyen sújtotta a haláleset Kohner Zsigmondot, kit a koporsó mellett inkább tartottak, mint állott és a halottas kocsi után is inkább vittek, mint ment. Édes testvére halála teljesen megtörte közéletünk e tisztelve szeretett alakját. S ez nem is csoda. Érzésben és gondolkodásban legközelebb álltak egymáshoz és e két testvér útja nem vált el egymástól soha. iskoláikat együtt végezték, a külföldön is együtt jártak, egyenlő törekvések, egyenlő vágyak hevítették, egy és ugyanazon cégnek lettek főnökei, egyenlően törekedtek, egyenlően fáradtak, még lakni is egész életükön át egy és ugyanazon házban laktak és hogy gyermekeik felnőttek, új kapcsok még szorosabban fűzték egymáshoz. Kohner Károly fia szent frigyre lépett Kohner Zsigmond leányával és ezek gyermekein nagyapai szeretettel csünghetett Kohner Károly is és Kohner Zsigmond is. Nem csoda, ha megrendül a lélek ilyen kötelék szakadásánál. Az általános részvét és gyász nemcsak a f. hó 3-án lefolyt impozáns temetésen nyilatkozott, melyen ott volt a székesfővárosi társadalom annyi kitűnősége, tizenkét egylet zászlóival, a fiúárvaháznak két sorfalat képezett növendékei és mindazoknak az intézeteknek küldöttei, melyeknek Kohner Károly jótevője, illetve vezérlő tagja volt, nyilatkozott nemcsak abban a remek gyászbeszédben, melyet dr. Kohn Sámuel pesti rabbi tartott és melyben igazán hű képét adta az elhunyt szép életének ; nyilatkozott nemcsak abban a zokogásban, mely a koporsó körül hangzott és a kényes szemekben, melyek a koporsón függtek, de nyilatkozott abban is, hogy tiszteletük és szeretetük, igaz gyászuk és őszinte fájdalmuk jeléül annyian siettek koszorúkat váltani jótékony adó-JUIUJ JV/MYCC». A család kikérte magának a koszorú küldését, azért nemes adományokkal fejezték ki részvétüket a legtöbben, miáltal 5000, mind ötezer frt gyűlt össze jótékony czélokra. De voltak mindamellett, különösen intézetek és az elhunyt keresztény tisztelői, kik nem engedték magukat visszatartani attól, hogy Kohner Károly koporsójára koszorút tegyenek le és ezek száma oly nagyra nőtt, hogy a Pompes Funebres két kocsiját teljesen megtöltötték. Áldássá váljék a nemesszivü ember emléke! Sz. M.