Egyenlőség, 1897. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
27. szám. Budapest, 1997. július 4. XVI. évfolyam. EGYENLŐSÉG Budapest, V., József tér 10. Zsidó felekezeti és társadalmi hetilap, SZERKESZTI: Előfizetési feltételek: Egész évre házhoz küldve.. 8 fr Fél évre............................... 4 . Negyedévre .......................... 2 » Egyes szám ára 16 kr. MEGJELENIK MIN IDEN VASÁRNAP, hová minden küldemény intézendő. Tartalom: Ha majd ránk kerül a sor. Irta: Szabolcsi Miksa. — Zsidó eszme — magyar eszme. Irta: Dr. S 011ész Ad 0lf. — Asszimiliáczió. Irta: Seress László. — Negyvenkét évig iskolaszéki elnök. — Viktória királynő jubileumához. — A dönmék. írta: Strauss Adolf. — *Ifjúság.« — Nekünk közérdek. — Gyöngyszemek a talmudból. — Mese a szegénységről. (Vers.) Irta: Roboz Andor. — Képek a zsidók történetéből (Maimonides.) •— Hírek. — Egy vallás, két vallás. Eredeti regény. Irta: Haber Samu. — Közgazdaság. — Pályázatok. — Hirdetések. Naptár: Vasárnap (1897. Julius 4.) 5657. Tamuz hó 4 ike. Hétfő 5-ike. Kedd 6-ika. Szerda 7-ike. Csütörtök 8-ikét. Péntek 9-ike. Szombat 10-ike. Hetiszidra: Chukasz. (Mózes IV. könyve 19. fejezete kezdetétől a 22. fejezet 2. verséig.) Haftora: »V’Jiflac Hagiladi hojo gibor hhájil...« (Birák 11. fejezete kezdetétől a 34. versig.) SZABOLCSI MIKSA: Ha majd ránk kerül a sor. Van egy ősrégi imánk, abból az időből való, mikor a visszaemlékezés szálai elnyúltak még egészen Izrael államáig, a hajdani függetlenségig és dicsőségig. A hazát vesztett, idegen nemzetek között rabszolgaságban sanyargó nép följajdul ebben az imában, szólván: »Összefacsarodik szivem, ó Uram, midőn látom, mint virágzik minden város ! De nem a városok boldogulása bánt engemet, hanem az, hogy ilyenkor romhalmazt látok magam előtt, mely hajdanában szintén város volt, nagy és hatalmas, a világ dísze, népek irigységének a tárgya: Istennek a városa, Jeruzsálem. De én azért nem veszítem el bizalmamat, Atyám, Uram, ki fiadat, szolgádat örökéből kiűzted. Szemem rajtad függ itt is a szolgaságban. Tudom, ide is elkísért jóságod, sohasem szűnő gondoskodásod, Isten, világ bírája, népek és nemzetek mindenható, irgalmas Ura.» Az imát égi szózat zárja be, pirongatva, vigasztalva. »Vétkeztél, Izrael, — szól az Úr szava — szétszóródásodat magad okoztad. Magadba tekints, javítsd meg utadat, térj meg hozzám és én visszatérek hozzád, mint hajdan, midőn elsőszülött fiam voltál s én szerető atyád, teremtőd, vezetőd, gyermekkorod óta.« Városok virágzása nem fakasztja többé panaszunkat. Városok és falvak nekünk is virágzanak, virágzásukat mi is elősegítettük. Hisz nem szolgaságban és nem mint idegenek élünk ebben az országban. Hazánk ez és mi gyermekei vagyünk, és nem érhet nagyobb orom, mintha mi is minél többel járulhatunk hozzá fölvirágoztatásához. Nincs nagyobb vágyunk, minthogy minél mélyebb gyökeret verjünk e hazában, e 6■sent földön, Magyarországon. És nem lehet nagyobb örömünk, mint látni, tapasztalni, h fogy igazán és örökre idetartozónak, igazán és örökre testvérnek ösmer el a magyar. Magyarnak mint őmaga, egy testnek önmagával, melyet egy eszme hevít: magyarok nagysága, magyarok dicsősége. És mégis! Az idézett ima panasza mégis illik ránk Ha nem is úgy, mint azt Bábel vizei mellett hazájukat sirató ősök zengték, de illik ránk másért, illik ránk átvitt értelemben. Összefacsarodik szívem, ha látom, tapasztalom, milyen hévvel, milyen lelkesedéssel lát hozzá ennek az országnak leghatalmasabb felekezete az önkormányzat megteremtéséhez. Rendje, szervezete, ereje, nagysága párját nem találja a felekezetek között, de azért, hogy igyekszik, hogy készül a kongresszusra, mely hivatva lesz autonómiáját megteremteni! Milyen mozgolódás, milyen érdeklődés, milyen szenvedély, milyen odaadás! Összejövetelek, tanácskozások, fölhívások egymást érik. Kapacitáló beszédek, szenvedélyes válaszok szóban és írásban, a családban és a fórumon, mintha csak ettől függne a katholikus vallás továbbra való fönnállása.