Egyenlőség, 1898. január-június (17. évfolyam, 1-24. szám)
1898-01-02 / 1. szám
EGYEN 4 máris nagy tért hódítottak. Oroszországban a régi elnyomatás, Romániában az újabb botrányok szereztek számos hívet táboruknak, sőt az eltespedt és minden önérzetes fellendülésre képtelennek hitt galicziai zsidóságot is mind mélyebben hatja át nem csupán a fel-, hanem az elszabadulás vágya is. Mivé fejlődik ezen mozgalom ? Ma még nem tud■ hatni. Talán lidérczfény, mely elröppen ; talán mentőszer, melytől az elnyomottak sorsa megjavul. Eddigelé azonban oly méltóságteljes és tiszteletgerjesztő a lefolyása — Magyarországra természetesen a mozgalom nem vonatkozhat — hogy éppenséggel nem szolgált rá az elkeseredésre, melylyel a zsidóság azon része támadja, a mely más eszközzel reményti a zsidó kérdés hullámai lecsendesülését. Ennek eszköze a nemzetekkel való teljes egybeforradása a valláson kívül. Hirdeti, hogy nem kell az antisemitizmussal törődnünk, minden mellőzés, megbántás és üldözés daczára ne tegyen a zsidó egyebet, mint hogy szeresse a hazát és bízzék az időben, mert a zsidó nem nemzetiség, hanem csak vallásfelekezet. Ezen magában véve szép és régi theóriát nem akarják ugyan elfogadni a csehek, a németek, a bojárok, az oroszok és így bajos volna a köztük lakó zsidóknak megmondani, hogy hát hogyan forrjanak ők tulajdonképen egybe a nemzeteikkel , de a doktrínák nem szeretik czirkulusukat zavartatni a való tények által. A zsidóság e két pártja — tisztán csak a külföldi viszonyokat tartom szem előtt — egyelőre buzgalommal és gyakran kíméletlenséggel harczol egymással; a hazafiatlanság, a honárulás vádját a sionistáknak már nem csupán az antiszemitáktól kell hallaniok. Az antisemiták haragszanak rájuk a múlt miatt, a zsidó hazafiak pártja haragszik rájuk a jövő miatt. Eme tüneteket domborította ki az elmúlt esztendő. A támadások a zsidóság ellen erősödtek de az azért bensőleg nem gyengült, sőt sok tekintetben a lelkesedés, nemes ragaszkodás a hithez, a munkálkodás vágya a zsidóság érdekében fokozódott. A januári mérleg nem ad okot Izraelnek az elszomorodásra: bízhatunk jövőjében. Nem várhatjuk azt a jövőt, mely békességet hoz kezébe, nem remélhetjük, hogy ellenségeink leszerelnek, a rágalmak s gyanúsítások elnémulnak, a gyűlölet és harag elmúlnak, ezen remények megvalósulására kevés kilátásunk van. De várhatjuk és remélhetjük, hogy a zsidóság el nem csügged és el nem bukik a harczban, hanem a polgári és honfiúi erények eddigi gyakorlását folytatva, újabb módozatokat keresve és tag lálva, diadalmasan, becsülettel fogja megállni a helyét. És valamint a história lapjai közt kutató szem örömmel állapodik meg a hazai történelem könyvénél, mert ebben sokkal kevesebbet látunk a középkori iszonyatosságokból, mint másutt, azonképpen az elmúlt év története elbeszélésénél is. benső melegséggel tekintünk drága hazánk géniuszára. Abban a nagy munkában, mely a haza nagyságát, megerősödését és egységét akarja biztosítani, mi zsidók is részt vehetünk és buzgalmunk hevét, honszeretetünk lángját a gyűlölet vihara el nem oltotta. Hiszszük és reméljük, hogy az aggodalmak, melyeket különösen a vidéken felmerülő tünetek keltenek néha bensőnkben, elmúlnak és önzetlen szivünk egész melegével zavartalanul fogjuk szolgálhatni e hont és népeit. Ezen hitben kívánunk e hon lakosainak polgári időszámításunk változása alkalmával boldog új esztendőt! Dr. Singer Bernét, tapolcmai rabbi. Qk Bírná — J ú ti a Hatévi. — Oh Sináj hegyes ti reszkető hullámok, Merre járt kedvesem? . . merre, mutassátok. Hadd járjam be én is az Ígéret földjét, Hadd áztassa könyem porladó göröngyét! Hóreb s te sziklamély ! nem láttad lobogva, A mint újra feltűnt a csipkebokorban ? Bejártam hegy-völgyet, oh, de nem felelnek, Némán bólingatnak szenvedő szivemnek. Feljajdul bilincsem, felzokog rablánczom : Van-e ily elhagyott nemzet e világon ? — Szivemben lakozol és többre nem vágyom, Nem kívánom vissza régi boldogságom. . Múltak dicsőségén halkan eltűnődöm, Régi kor emlékét szebb időre őrzöm; Minek a dicsőség gyöngy éke nyakamra, Ha édes szerelmed méze hull ajkamra? Mit ér a rubinkő, drága opál nékem, Te vagy drága gyöngyöm, te vagy ékességem. S mert igy szerettelek, hű maradva hozzád, Szavaim, vágyaim vesztemet okozták Gyűlölet, megvetés lett az osztályrészem, De én szent hitemtől soha el nem tértem. Taszíts el engem, ha mnegtagadlak téged, Ha szivem valaha más ösvényre téved. Rám zúdult az ellen mogorva serege, Mint ha előnyomul az éjnek fellege. Gonosz rágalommal világot bejárnak , mint egy hitvány ebet, megvetnek, utálnak. Oh, tekints le, Isten, szenvedő nyájadra, Rejtsd el Őket, rejtsd el ragyogó váradba. Építsd fel méhlepte, porladó hajlékod, Hadd rakja le fészkét bujdosó galambod. Mert most a hontalan hasadék szélében Repdes szárnyszegetten, halálfélelmében. Térj meg, Isten, térj meg, hajdani lakodba, Szállj le, Uram, szállj le, a drága romokra. Ifjitsd meg üdvünknek fényét, csillogását, Hadd lássuk Sionnak régi ragyogását ! Makai Emil: L . S É G. 1898. január 2.