Egyenlőség, 1898. július-december (17. évfolyam, 25-50. szám)
1898-07-03 / 25. szám
. Elszökött egy katona. — Irta: Hazai Hugé. — Az infanteriszt Berkes odaállt a káplár ur Csajkás ágya elé és megtette a reggeli jelentést.: — Káplár urnak jelentem alássan, az öreg katonák már csak ötvenhárom napig szolgálnak. Káplár Csajkás levette a szegről a bugyellárisát, a melyikben volt egy czédula. Azon a czédulán föl volt írva száz számjegy, visszamenőleg 100-tól 1־ ig. Abból a számcsoportból mindennap törült egyet a káplár úr. Már az 53-nál tartott. Ami azt jelentette, hogy csak 53 nap még a szolgálati idő. De hogy általános és köztudomású legyen ez a dolog, meghagyta a káplár úr, hogy minden reggel másik fiatal katona jelentse be az ágyánál, hány nap múlva veszik föl az öreg katonák a czibil ruhát . Ötvenhárom, kérdé a káplár ur. Ötvenhárom? Mintha tegnap is annyit mondtatok volna. De a czédu tán is annyi áll, hát mégis ötvenhárom. Még elég sok. Hozzá ne tegyetek, mert a ti bajotok lesz, ha tovább itt kell maradni. Mert így kánkula idején igen nagy számadások esnek a kaszárnyában Az öregek azt számítják, mikor mennek haza A fiatalabbak azt számítják, mikor lesznek ők öregek, végül a legfiatalabbak számvetése odairányul, mikor rukkolnak be az új regrulák és így ők is följebb emelkednek rangban: megszűnnek regrulák lenni. Káplár Csajkás tehát tudomásul veszi a jelentést, hogy csak ötvenhárom nap. — Akinek több ideje van, mint ötvenhárom nap, az bújjon el a sarokba és ridogáljon, mert azok nem látják meg sohase többet a fatornyos hazájukat. úgy volt ugyanis a szóbeszéd, hogy háboru készül, így nyár tájban, mikor hazamenőre áll az öreg katonák ideje, mindig készül háboru. Vagy a muszka császárra haragudott meg a mi császárunk, mert mikor íratott neki egy levelet, hogy küldjön neki egy pár jó muszka bagama csizmát, hát azt üzente a muszka császár, hogy most nem küldhet, mert magának is szűkében van , vagy a taljánokkal van valami baj, azért, hogy a népek már nem akarják vásárolni ezt a kotyvadék rossz borukat, — elég az hozzá, hogy készül háboru, — de csak a fiataloknál. Az öreg katonák ijesztgetik a fiatalokat a háboruval. — Régóta haragosak ám már egymásra a mi császárunk meg a muszka császár. De a mienk szeni a a muszka császárnak, hogy azt mondja, csak addig várjon, mig hazamennek az öregek, mert azokért már kár volna. A fiatalabbja elmehet háborúba, azoknak még igen sok a szolgálni valójuk, meg amúgy se érdemesek másra, minthogy agyonlövöldözzék őket, hát csak majd azokkal kell a felezugot megcsinálni. Igaz-e komám, infanteriszt Goldschmidt ? A komám, infanteriszt Josef Goldschmidt, igazat adott a káplár urnak. Részint mivel a káplár uraknak mindig igazuk van, részint pedig mivel a Goldschmidt csak azért volt koma, mert neki is csak 53 napja volt. Akinek pedig 53 napja van, az olyan öreg haverosnak nem kell azt a nótát énekelni, amit keservében egy pár fiatal katona fujdogál, hogy azt mondja: Édes anyám, mért szült kend a világra. Hatvan fontos ágyúgolyó számára. Hatvan fontos ágyúgolyó eltalál. Azt sem mondom, volt-e kend édesanyám. Bizonyos dolog, hogy akit a hatvan fontos ágyúgolyó eltalál, annak nincs kedve családi ügyeiről tárgyalni. Nem is állja meg szó nélkül az infanteriszt Juliusz Subada a nótát. — Hisz nincs is talán hatvanfontos ágyúgolyó ! — Nincs־ e? Eridj ki a tüzéregzeczérplaczra, ott megláthatod, hogy akkora golyókkal lődöznek a tüzérek, mint egy boroshordó. A káplár beleszól a hunczutkodásba: — Ne ijesztgessék már szegénykéket, mert utóbb úgy járunk, hogy úgy tesznek mind, mint a Ferkó! Akkor aztán itt maradhattok ti, ha mind elszöknek. A Perkó tudniillik elszökött. Azért szökött-e el, mert czigány volt és benne volt-e a kóborló természet, azért-e, mert igen sokat hánytorgatták neki czigányvoltát, vagy végül azért-e, mert a káplár Tánczos volt a czimerkomendánsa, mindezt nem lehetett, tudni Tény, hogy a Perkó elszökött. Legvalószínűbb, hogy azért szökött el, mert jobb sora volt neki odakint a kaszárnyán kívül, mint a kaszárnya falai között. Ámbár nem tudom, hogy evett-e a legnagyobb ünnepén olyan jó krumpacsuszpájzt, mint amilyent a kaszárnyában hétköznap is főznek. Bekiált azonban a napos káplár a szobába, jó erős szóval, hogy mindenki meghallja: — Antrét! Az antrét a legcsúnyább dolog a világon. Még a czimerordinánczság is különb, pedig a czimerordináncznak a gangot is föl kell mosnia, ami kétségtelenül nem tartozik a harczias dolgok közé. Az antrét ugyan harczias dolog, mert azt jelenti, hogy a katonák antrétolnak a kirukkolásra, de jónak semmiképen sem jó. Sokszor megesett már, hogy antrétkor semmi baja sem volt a katonáknak, mire azonban abtrét lett, egy pár napi amiézel, egy pár hat órai vas nehezkedett a bakára. De nincs berendezkedve a kaszárnya arra, hogy a benne lakók spekuláljanak, azért a czímerkomendáns is elkiáltja magát: — Antrét! No hát antrét. Nyúl mindenki azután a jószágok után, melyek az antréthez tartoznak és kezdik a czihelődést. Azonközben lárma hangzik a folyósóról, mint mikor valami rendkívüli dolog történik, a zaj közeledik, a katonák néznek az ajtó felé, mely egyszerre csak kinyílik és belép a napos káplár, káplár ur Tánczos, maga elé lökve egy katonát és jelenti a czimerkomendánsnak (mivel hogy fiatalabb sarzsi, hát meg kell adni az öregnek a tiszteletet) : — Káplár urnak jelentem alássan itt a Perkó! Valójában itt a Perkó! Addig csavargott az országúton, míg valami zsandárpatról meglátta. A zsandár nem is sokat, kérdezősködött. Látott egy katonát, akinek nincs oldalfegyvere, a mandurja piszkos, a haja kóczos, a formája czigány. Csak mindjárt azt mondta neki: — No földi, hát jösz-e vissza a kaszárnyába? Bizony a Perkónak nem akaródzott a visszamenés. Csakhogy a zsandár nem azért kérdezte a katonát, hogy a felelete szerint cselekedjék. Csak épen hogy kérdezte. Aztán rámordult a katonára: Forvercz, G. 1898. Julius 3. EGYENLŐSÉ