Egyenlőség, 1899. július-december (18. évfolyam, 27-53. szám)
1899-07-02 / 27. szám
GYENLŐSÉG2 1899. július 2.E irány hívei körülnéztek volna, hol hibáztak, hol jöttek ellenkezésbe a kor eszméivel, törekvéseivel. A klerikálizmusnak mindig igaza van. Neki nem kell senkire sem hallgatnia, semmire sem kell tekintettel lennie. Olyannyira ellenmondásban van a modern népek érzelemvilágával, hogy nem is próbálkozik ahoz alkalmazkodni —neki csupán az erőszak lehet a fegyvere és támasza. Hozzáfogott tehát úgy, hogy a más nézeten levőket az érvényesüléstől távol tartsa, hogy működési tere megközelíthetetlen legyen. Törvényes formában persze! Ilyenkor azonban a klerikálisok roppantul hívei a parlamentáris rendszernek. A többség jogai szentek és sérthetetlenek: ez a jelszó. És azok az emberek, kik, midőn a saját érdekeikről van szó, nem ismernek sem törvényt, sem jogot, sem alkotmányt, hirtelen a parlamentárismust dogmává emelik és ebben különösen a többség elévülhetlen jogait. Ezen erőszak ellen természetesen csak erőszakkal lehet védekezni. Amidőn a jogrend, melyet a törvényhozás megalkot, nyűggé változik, azt csak küzdelemmel lehet lerázni És midőn a százados igazságok a velők való visszaélés következtében mint hazug elvek jelentkeznek ; midőn a jogrend irányában a népekbe nevelt tisztelet megszűnt: megszűnik a tekintély tisztelete is. Ilyenkor a nép szenvedélye vakon száguld keresztül egy társadalmi rend romjain. Ami hajdanában az enervált nemességnek volt a szerepe, most a klerikálisokra jutott. A mult században a históriai jogok képezték azon pontot, mely körül a reactió jegeczesedett, most a kereszténység jogai azok, melyek persze csak egy pár kolomposnak képezik a jogait. Akkor a nép dühe a rendi szervezetet gázolta halálra, most a klenkálizmus ellen fog támadást intézni — de a támadás aztán messzebb is fog terjedni, mert a társadalmi rendnek fogja a halálos döfést megadni. Ez a klerikálizmus missziója Addig növelni az ellentállást, míg az elementáris erővel tör ki. Ha az eruptiót sikerül elnyomni , akkor csak a tönkrejutás lehet a klerikálisok vezetése alatt álló népek osztályrésze. Spanyolországban forradalom van. De ezen forradalom nem egy életerős nép akaratának megnyilatkozása, hanem egy tönkre sanyargatott nép végvonaglása. A halál közeledtével még egyszer fellobban az élet tüze — a népek pusztulása ugyanily jelenségek közben történik. A spanyol népen segíteni nem lehet. Abban a pillanatban, midőn a klerikálisok martaléka lett, alá volt írva halálos ítélete. Mintha beleoltanák a népekbe a rothadás csíráját, úgy hat a hosszabb időn át működő klerikális uralom. A népek sorsa a haladás, az örökös evolutió és anyagcsere. A klerikálizmus épen ezt akadályozza meg. Belgiumban sikerült gátat vetni a haladás örök folyamának, de a források épek maradtak —__ ezen örökkön-örökké folyó áradat tehát nem posványosodott el, hanem áttörte a gátakat. Spanyolországban a forrását tömték el ezn áradatnak, és a középkor miazmái halálra kínozzák a népet, mely hajdanában a világ felett uralkodott. Nem lehet eléggé gyakran rámutatni ezen jelenségre. A sors Magyarországot olyan államhoz fűzte, melynek élete a klerikalizmus uralma és egy־ egy fölocsudás közt folyt le. Ma ott ismét kisért a klerikalizmus réme. Épen azon van, hogy a lánczokat, melyeket a népre vertek, sziklára erősítsék, honnan soha ki ne szabaduljanak. Bízunk abban, hogy Magyarország éltető forrása, a szabadság szeretete, bennünket immunizálni fog ezen kórság ellen. Belgium, Spanyolország és Francziaország példája oly félelmetesen világítják azon pusztításokat, melyeket a klerikalizmus a népeken véghez visz, hogy vaksággal kell, hogy büntetve legyen azon nép, mely még ezután is hitelt adna a jezsuitizmus tévtanainak. Igaz, Ausztria még ott áll ma, ahol a nyugati népek épen egy évszázad előtt tartottak, de az államok nem zárkózhatnak el egymástól és azon robbantó anyag, mely a mai társadalmi rendet kiforgatni törekszik, gyülemlik mindenütt és ha robbanásról van szó, erre nincsen systéma. Luegerék eddig ugyanazon csapáson jártak, mint belga kollégáik. Ha nem is fognak ugyanazon eruptív ellenállásra találni, uralmuk eredménye ugyanaz leszen, mint Belgiumban. Azon végletek, melyek között a modern népek élete kénytelen-kelletlen lefoly, okvetlenül súrlódásokra ad okot. Egyik oldalon a hatalmasan előre nyomuló proletariátus kérlelhetlenül neki ront a társadalmi rend korlátainak, a másik oldalon pedig ezen rend részesei görcsösen kapaszkodnak ugyanazon jogrendbe, mely nem fogadja be mindazokat, akik abban helyet követelnek. Itt a klerikalizmus valóságos átka a népeknek. A természetes evolúczió élő akadálya, mely annál hatalmasabb, mivel a népekben ,rejlő és okvetlenül kifejezésre törekvő eleven erőt elfojtani törekszik. Nagy és mélyrehajtó tanulságok azok, melyeket ezen küzdelmek a népeknek nyújtottak. A mi rövid életünk alatt fölmerülő jelenségeket, hogy úgy mondjuk, azok mindennapi jelentőségük szerint tudják csak megítélni. Nagy összegükben ezen jelenségek apró mozzanatai egy-egy nagy lépésnek, melyet a népek századokon át megtesznek. A reformáczió, a franczia forradalom egy-egy ilyen lépést jelentenek előre — közbe esik ama küzdelmek és áldozatok végtelen sorozata, mely e lépésekhez vezetett.