Egyenlőség, 1900. július-december (19. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

EG 4 ! ן érdemes ligának pénzre volt szüksége. Ekkor Bukarest rendőrkapitányának, ki a liga egyik főembere, az az ördöngős ötlete támadt, hogy a jegyeket a zsidókkal véteti meg, amit így hajtott végre. A rendőrök szétvitték a zsidó kereskedőknek a jegyeket a főkapitány ama üzenetével, hogy 10—10 frankot küldjenek minden jegyért, ami nagyon jutányos ár. Mert aki nem fizeti ma a 10 frankot, holnap 40-et fog fizetni és aki holnap nem fizeti a 40־ et, holnapután 100 at fog fizetni. Akadtak a kiszemeltek közt, kik a jegyet még sem vették meg, csakhogy azok aztán pórul jártak. Másnap ugyanis beállított az illető makacs zsidóhoz egy rendőr kész ítéletettel a kezében, mely szerint N. N. zsidó 40 franknyi bírságra ítéltetett, mert egy rendőr az előző estén sárosnak találta a bolt ajtaját. A 40 frankot meg is kellett fizetni, még pedig azonnal. Rendőri ítélet ellen Romániában zsidó nem apellálhat. Csakhogy ilyen makacs zsidó kevés akadt. A bukaresti zsidók szépen megvették az antiszemita bálra kiadott 2000 jegyet. A mulatságot tehát az antiszemita liga tagjai megtarthatták. A derék oláhok pompásan mulatták és maradt is még valamicske a zsidó pénzből, — mert mind el nem lopták, — amivel újabb zsidóüldözést inscenálhattak. Ilyen viszonyok mellett, ki csodálkozhat azon, hogy különösen a fiatal román zsidók, kik már hallottak valamit szabadságról, egyenlő jogokról, csapatostul mondanak búcsút szülőföldjüknek, melyen csak megalázást és üldözést tapasztaltak, melyért hasonlíthatatlanul többet áldoztak kínzóiknál, de a melyen még azt a jogot sem adták meg nekik, hogy dolgozhassanak. Iskolák és hivatalok zárvák előttük, a legtöbboglalkozásokból ki vannak rekesztve, lakni csak ott lakhattak, ahol a zsaroló és embertelen Radu Mihaliuknak tetszik, büntetlenül leköpheti, megrúghatja őket minden pimasz, soha sem tudják, házaikra mikor tör rá a fosztogató csőcselék és ha panaszszal élnek, ha helyzetük javítására törekszenek, azt hirdetik róluk, hogy hazát árulnak és a rendőrség vezetése alatt rájuk szabadítják az utczát. Követelni mindazonáltal többet követelnek tőlük mint másoktól. Pénzben és vérben aránylag a legtöbbet a zsidók adóznak igazságos Romániában. Utóbb minden munkától is elzavarták őket, valósággal az éhhalálnak szánták. És ezt az a Románi teszi, mely Európa előtt a zsidók egyenjogúsítására kötelezte magát. Csoda-e, ha a zsidók menekülni igyekeznek a számukra pokollá vált országból. Akármi történik velünk, mondogatják, annyit szenvedni, amennyit »otthon« szenvedtünk, nem fogunk sehol sem. Megyünk idegenbe lakatlan földre, szokatlan, tán pusztító éghajlat alá, vidékre, melyet mi fogunk először megmunkálni, melyről mielőtt letelepednénk, el kell előbb zavaruuk az erdő vadajit: mindegy, rosszabbul mint voltunk, nem lehetünk, és ha éhezünk is és nélkülözünk, de emberi méltóságunkat nem fogják lealázni porig. Legalább szabadok leszünk, emberek leszünk. És hozzáláttak az önszámkivetéshez. Holmijukat eladogatták, vagy, mert rendesen vevő nem akadt elajándékozták és hogy a csapat együtt van ellátva mindegyikök a drága haza utolsó kedveskedésével, a csavargó bizonyítványával (ilyennek van föltüntetve az útilevelem minden kivándorló utolsó látogatásra mennek a temetőbe, hol a földön ülve elzokogják Jeremiás siralmait,mire mindegyikök egy-egy rögöt vesz magához a drága sirokról és megindul a menet, kisérve azegész községtől, mennek, és megkezdődik a bucsuzás — de még tovább kisérik, — újból búcsúztak és a zokogásnak és könyhullatásnak nem akar vége szakadni . Az első kivándorló csapat meghökkentette ugyan egy kissé a hatalmat kezelő oláhokat Bukaresten, mert, mint egyik-másik lapjuk kikotyogta, »ezt nem várták!«, de csakhamar fordítottak egyet a dolgon és Istrati és társai diadalról zengtek, melyet az antiszemitizmus Romániában elért. *Nagyon jó, — írták újságjaik — csak menjenek, hisz ezt akartuk.« És a zsidók mentek. Ez egyszer követték az antiszemita tanácsot, az antiszemiták őszinte nagy rémületére. Mert tessék csak elolvasni a mai romániai antiszemita nyilatkozatokat a kivándorlásról. Tudvalévő dolog, hogy Pharaó sem szívesen engedte elmenni a zsidókat Miczrájimból. Volt vagy 600.000 rabszolgája, kik semmijébe sem kerültek és akik különösen azzal tettek nagy szolgálatot, hogy akármilyen baj érte az országot, a nép rajtuk töltötte dühét, békében hagyván kormányt és hatóságot, mely természetesen szívesen látta, hogy helyette a zsidót ütik. Megrémültek azért Romániában is, hogy a zsidók mind sűrűbb csapatokban hagyták oda az országot, hogy benépesítsék Anatólia pusztaságait, melyeket a nagylelkű szultán a zsidóknak átengedett. Mert mind üresebbé lettek a városok, mind csendesebbekké az utczák. Itt-ott teljesen megszűnt az utált zsidó lárma és támadt helyette sik nyugalom, mert megállott az élet, megszűnt a mozgás. Bukarestben nem is hagyták annyiban a dolgot. Mert akármit mondjon akárki, én meg vagyok győződve róla, hogy a magas porta hirtelen tilalma, hogy több zsidó Anatóliában be nem telepedhet, bukaresti befolyásra vezethető vissza. Majd csak ezután fogjuk megtudni, miről mondott le a szultáni rendeletért a Törökország javára a megijedt Románia. Csakhogy a kivándorlási mozgalmat ezzel korántsem ütötték agyon. A zsidókat valóságos kivándorlási láz ragadta meg. A sok éven át összegyülemlet keserűség egyszerre tört ki belőlük és jelszavukká vált: Nem maradunk tovább Miczrájimban. Ha bele is halunk a pusztai vándorlásba, de megyünk, inkább meghalunk szabadon, semhogy gyalázatos, megbélyegzett rabszolgai feletet éljünk. És folyt föltartóztathatlanul a kivándorlás árja Cyprusba, Transvaalba, az angol-indiai klónikára, Észak- és Délamerikába. Mert téves ám a múlt heti adatunk, hogy eddig 15.000 zsidó vándorolt ki Romániából. És meg nem felelő aNeue Freie Presse” adata sem, hogy 16.000-en vándoroltak ki. Mert mint e héten megbízható oldalról megtudtuk, kivándoroltak egy esztendő óta több mint 30.000-en. Nemcsak munkások, kereskedők, kézművesek, hanem tőkepénzesek is tekintélyes számmal. A romániai kormány a világért sem örül már annyira, hogy a zsidókon túladhat, de másrészt nem is állíthatja meg a kivándorlási folyamatot, ha csak egész Európa előtt és elsősorban maga az oláh nép előtt nem akarja magát kompromittálni. Egy vágya volt eddig, aminek elég hangos kifejezést is adott: túltenni a zsidókon és most, hogy mennek, gátolja kivándorlásukat ?! De nincs is joga a meggátlásra. Tartozni csak ő tartozik a zsidóknak. Tartozik mindennel, mit eddig megvont tőlük, mig a zsidók semmivel sem tartoznak neki. ők csak adtak, amiért osztályrészök nem volt más mint üldözés, meg ■ vetés, kizárás. Mindamellett úgy kéz alatt elkövet mindent a román kormány, hogy a kivándorlást megakadályozza, így összeköttetésbe lépett dr. Beck Mór, bukaresti hitszónokkal és még más 40 bukaresti zsidóval, kikkel YENLŐSÉG. 1900. junius 1.