Egyenlőség, 1902. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1902-10-19 / 42. szám
1902. október 19. EGYENL k litikai községbe kebeleztessék, illetőleg avval egyesiítessék. A vármegye közigazgatási bizottsága tudomásul vette a miniszteri leiratot s az egyesítés foganatosításával Baan alispánt bizta meg. Ennek intézkedése folytán Hajós Antal t. főügyész, Robitza Endre főszolgabíró és Szalay Béla főszámvevő a napokban ejtették meg az e részbeli tárgyalásokat, melyeken úgy a nagymártoni zsidó, mint az újabb keletű nagymártoni politikai község képviselőtestülete részt vettek. Mindkét község úgy nyilatkozott, mégpedig egyhangúlag, hogy az egyesítést czélszerűnek nem tartja s a miniszteri rendelkezésbe bele nem nyugszik. A kiküldött megyei bizottság az egyesítést ennek ellenére kimondotta, amire a két község képviselőtestülete bejelentette, hogy további tárgyalásokba nem bocsátkozik. Ily formán az egyeztető ülést be kellett rekeszteni. A vármegyei bizottság jelentette az alispánnak a Nagymártonban történteket s mivel szerinte a községek egyesítése már kimondatott, azt javasolták, hogy a megszüntetendő politikai zsidó község jegyzője, jelenlegi fizetésének meghagyása mellett, az újabb keletű nagymártoni politikai községben mint másodjegyző alkalmaztassák. A nagymártoni politikai zsidó község sorsának további fejlődését érthető kíváncsisággal várjuk. — A közalap ösztöndíjai. Jeleztük annak idején, hogy az izr. Közalap négy tanulmányi ösztöndíjat tűzött ki. Ez ösztöndíjak közül hármat most ítéltek oda, míg a negyediket, amely orvosi tanulmányok folytatására kíván segély lenni, ez évben nem adták ki. A jövő évben ez okból két orvosi tanulmányi ösztöndíj lesz. Ösztöndíjat most Rubiyi Mózes dr debreczeni fiatal bölcsész, aki nyelvészeti tanulmányokkal foglalkozik, Reinhard Károly győri születésű festő, ki Benczúr tanítványa és Klein József budapesti születésű szobrász kapott, aki a Trefort-szobrot készítette. — Milliós adomány. Rothschild Nathaniel báró, aki egyik palotáját csak nemrég alakíttatta át a tüdővészes tisztek számára szanatóriummá, ismét hatalmas jelét adta jótékonyságának. Bécsi lapok jelentése szerint ugyanis a nemeslelkű báró egymillió koronás alapítványt tett a bécsi általános poliklinika javára." Akik nem imádkozhatnak. A pesti zsidó hitközség elöljáróságához oly indítvány érkezett, amely valóban csak szubtilis lelkivilágból származhatik. Egyszerű, kisemberek sorsával törődik, a templombiztosokéval, akik az istentisztelet közelében vannak, de csak közelében, mert épp a szolgálatuk teszi, hogy azon éppen a főünnepeken nem vehetnek részt. Ellenőrzik az áhitatos közönség templom jegyeit és így maguk nem imádkozhatnak. Grauer Vilmos dr., a hitközségi választmánynak lelkes buzgalmú tagja, aki részint lapunkban, részint az elöljáróságban elsőnek indította meg azt akciót a hitközség által kezelendő patimaházak ügyében, volt az, aki most a templombiztosok érdekében azt a minden izében humánus indítványt beadta: adjanak módot őnekik, hogy részt vehessenek a többi hívővel a főünnepeken az istentiszteleten, és pedig akképp, hogy helyettük a templomjegyek ellenőrzésére alkalmazzanak olyan embereket, akiknek a zsidó főünnepek nem ünnepek, érdemes szegény keresztényeket. — Ezüstn fenyegető. Linksz Ármin dr., a budapesti tőzsde kiváló alakja és neje, szül. Grünwald Malvina e hó 12-én ünnepelték házasságuk huszonötödik évfordulóját s ebből az ünnepi alkalomból lelkes formában nyilatkozott meg tisztelőik hatalmas seregének szimpátiája. Linksz Ármin dr. régóta megnyerte már az általános elismerést értékes hitéleti szereplésével, áldozatkészségével. Hosszú évek óta mindig buzgó képviseleti tagja a pesti zsidó hitközségnek ; a Gherra Kadisa választmányába csak nemrégiben választották be. Hithű zsidó, gondolkodásában és tetteiben egyaránt nemeslelkű, jószívű ember, aki méltán rászolgált arra a széleskörű becsülésre, amely impozáns méretekben nyilvánult most meg ezüstmenyegzője alkalmából. — A tóra gyásza. Súlyos veszteség érte a zsidó tudós világot Magyarországon. A paksi rabbi, Szuszman Eliezer Szofer jómkipur készülőjének hajnalán hirtelen meghalt. A zsidó és talmudi irodalmat becses művekkel gyarapította, melyek nemcsak nálunk, de messze külföldön is becsült nevet szereztek írójuknak. Az Agada és Halacha téréin mozogtak e művek, melyek közül a Jalkut Miezer-t, Damesek Elieser-t, továbbá a Mikné és Ét-Szofer-t említjük. A tartalmas, nagy tudású és szent életű férfiú halála minket is megrendített, noha nem egy hajóban eveztünk. Ő szigorúan konzervatív volt, s nem tudott a modern zsidósággal rokonszenvezni. Ez azonban csöppet sem rontja le azt a becsülést, melyet a megboldogult munkás életével, irodalmi érdemeivel a haladó zsidóság körében is keltett, író- és rabbicsaládból származott s ezt a két hivatást saját ivadékaira is átszármaztatta. A volt budapesti,orth.rabbi, Schreiber Chájim, valamint a pécsujfalusi és az elhunyt paksi tudós rabbik testvérek voltak. A gyermektelen pécsajfalusi pap kivételével ezeknek gyermekei, vejei is képességeik folytán mind vallásos állásokba jutottak. A megboldogult, 30 évig a halasi hitközség lelkivezére volt, s Pakson 18 évig élt szent hivatásának, mint Rabbi Joel Ungar utóda. Vasárnap temették szokatlan nagy részvéttel. A gyászszertartás ebéd után kezdődött és késő este végződött. Az első gyászbeszédet unokája, a sárvári rabbi, Száfer Ábrahám, a másodikat az elhunyt veje, a gyönki pap, a harmadikat a bonyhádi rabbi, a negyediket a halasi, az ötödiket a sárbogárdi, a hatodikat a vasútkésés miatt megkésve érkezett derecskei rabbi, az elhunyt fia, a hetediket a szendrői, a nyolczadikat a budapesti orth. hitközség papja (az elhunyt testvérének fia), a kilenczediket fia, a gyömrői pap, a tizediket a budapesti sasz-dhevra papja (testvérének fia), a tizenegyediket fia, a zentai pap, a tizenkettediket szintén fia, a csornai pap, a tizenharmadikat, a makói Paskusz mondotta. Ennyi beszéd után — mi csak keveseknek jut osztályrészéül—gondolni való, hogy a tulajdonképpeni temetés jó későre maradt. — Ádler Mór. Hosszas betegség után meghalt a napokban a magyar festők doyenje, a festészet régi iskolájának általánosan tisztelt alakja, Adler Mór. Etiszmert nevű akadémiai festő volt az elhunyt, akinek költői csendéletképei értékes és rokonszenves munkái voltak immár letűnt művészi hagyományoknak. El nem tántorítható hive volt a régi iskolának és lelkes szorgalommal festette majdnem két emberöltőn keresztül poétikus csendéletképeit, amelyekből majd minden tárlatra jutott egy־ egy s ezek mindig kiérdemelték festőművésztársai és a kritikusok dicséretét. Ó-Budán született egyszerű zsidó családból, tizennyolc éves korában kiment Párizsba, Ceuture iskolájába, majd onnét Münchenbe és kiváló talentumával mindenütt fel tudta kelteni a figyelmet maga iránt. Portréi, tájképei tiszteletet szereztek az ecsetjének, aki tanulmányaival több dijat nyert. Finom szinérzékkel és biztos rajztudással dolgozott mindig s ez biztosította az értékét. Személye, egyénisége kedves volt és vonzó, nemes gondolkodásáért pedig általános tisztelet jutott neki osztályrészül, amely impozáns részvétben nyilvánult meg a temetésén. Ugyanabba a remek takaróba burkolták be művésztársai koporsóját, amelybe S. G. 11