Egyenlőség, 1906. július-december (25. évfolyam, 26-52. szám)
1906-07-01 / 26. szám
XXV. évfolyam. Budapest, 1906. julius 1. 26. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I . POLITIKAI JELLEGŰ! Budapest, V., Vácza körút 18. ZSIDÓ FELEKEZETI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Telefonszám: 95-28. Szerkeszti: SZABOLCSI MIKSA. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési feltételek : Egész évre házhoz küldve 16 kor. Félévre.............................8 *• Negyedévre.....................4 * Lapunk mai száma 24 oldal. ---------------------------—---------------------------------------------------------------------------------------------A megrendült hit.f y Mindjárt itt, az elején, nyomatékkal je tettem ki, hogy kálvinista vagyok. Nem a farizeusok rendjéből való keresztény, aki napszámra imát mormol, szenteket imád s amig a lelkét megtölti a mennyei malaszt, uton-útfélen lábbal rugdossa ama Názárethis fehér köntösére sáros lábakkal reátapos. Az én keresztény voltom egy szerényen pislogó házitűzhelytől kapta minden természeti törvényt meghazudtoló örök melegét. A szívem megremeg, a szemem elborul, amint arra a tűzhelyre gondolok ... A ház gazdája öreg, fakó, kopott zsoltárból isten dicséretét zengi halk, töredezett hangon s mikor az aszszony búgó hangja s a gyermek reszketeg szopránja belevegyül, felséges harmóniával tör át az ének a mestergerendás mennyezeten fel, fel, az égig, oda, ahol oly igen megértik a szegény halandó együgyű gügyögését s az Örökkévaló végtelen kegyelméből a hit érzete megdicsőüléssé magasztosul. S íme én, a néhai való legszentebb forrásból táplált keresztény, döbbenéssel, iszonyattal eltelve állok meg, hallatán ama szörnyűségeknek, melyeknek nem hitbéli testvéreim áldozatul estek. • Hol történt? Tegnapelőtt Kisenevben, tegnap Litomirban, ma Bialistokban. . . Jött a barna éj, sima, bársonyos kezével bontogatván fátyolát s mire szétteregette azt a tájon, az egek kárpitjáról ragyogó szemű csillagok kandikáltak a földre. A szemükből kisugárzó intenzív fény áthatolt a zsuptetőn, a cserépzsindelyen s körülragyogott száz -meg száz családot, melyek elvonulva, magukba mélyedve zengték Adonái dicséretét, akinek méltóztatik immár évszázadokon keresztül éreztetni velük, kifürkészhetetlen végzései folytán, kezének sajtoló hatalmát. Az ének ott is a zsoltár szava, az ima ott is századokon át tartó együgyű hebegés, a legszentebb, a legszebb, a legmagasztosabb, mert az igaz érzések melegágyából hajtotta soha el nem hervadó fehér virágát... Az ének szava még felfelé szárnyal, az ima elhaló sóhajban még ég felé fészkét: mikor odakint megzörren a kilincs, a zsúptető lángba borul s vad, őrjöngő sikongás elnémítja az isten szavát. . . Gyertek, gyertek keresztény testvéreim, mert ami most itt történik, azt, ajkukon a Názárethi nevével, az ő nevében cselekszik, meggyalázván és széjjel, nagy kőrakásokra hányván a házitűzhelyt, amely az áldozatok hitének épp oly táplálékadója volt, mint az enyimnek , a tieiteknek. Nézzétek, mint hull el,utolsót hörögve, a tisztes családfő, megtört fényű szemében a halálos aggodalommal övéi iránt, akik felett balvégzetük már׳ szintén kiterjesztette holló-szárnyait ... A bölcsőben szendergő kisded tágranyilt szemekkel retten fel első álmából s mire cseresznye-ajkát elhagyná az első sikoltás, már ott ingadozik a vértől ittas huligán rozsda-foltos szuronya hegyén ... Az anya őrjöngő sikoltással, szivében őrülettel, njakán átokkal rohan a vadállat felé, aki nem mozog áldozatára, mint a dzsungelek tigrise, hanem röhög s mig egyik kezével magasra tartja ártatlan áldozatát, a másikkal undok kéjvágytól eltelten, nyúl a ház liliomszála felé. S mire a rózsaujja hajnal aranyszálakat ereszt az ég peremére, a csendes tűzhelyek fölött füstölgő romok, rablás, gyalázat s átkos halál üli győzelmi torát s a kettőskeresztes templomokban keresztényi ének zengi dicséretét az istennek azok ajakáról, akik véresen jöttek ide a szörnyű mészárlásról. A bialistoki vérengzés nem a politika, nem a humanizmus dolga ezentúl. Egyesegyedül a vallásé, a keresztény hité, melynek tiszta, szeplőtelen tanait megfertőztetik ezek a vadállatnál alávalóbb söpredékek. Hát a mi hitünknek, a keresztény vallásnak, nem volna annyi átformáló ereje, hogy ha már nem képes belőlünk kiirtani