Egyenlőség, 1914. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

1914-09-20 / 38. szám

1914 szeptember 20. EGYE küzdő ־־ hadsereget, áldást mondott királyunkra, Vilmos császárra és a német hadseregre. F. Kó 6ikán a hitközség böjtöt tartott és zsoltárokat mondott l a templomban. — A dunaszakcsi-i hitközség a héten szép istentiszteletet rendezett a hadbavonultakért. A templomban imát és zsoltárokat mondtak, azután kivonultak a nagy templomudvarra, ahol Flesth Ármin dr., a mohácsi főrabbi, aki a templomban a királyért, hazáért és a hadbavonultak győzelmeiért imádkozott, megtartotta az ott felállított szószékről ,hatalmas lelkesítő beszédét. Hallgatósága csakhamar megnövekedett, a katolikus templomból istentiszteletről jövő lakosság mind beözönlött a zsidó templomudvarra, s ott együtt lelkesedett a nagyhatású beszéd nyomán, a zsidóhitüekkel. Végül együtt énekelték a Himnuszt. — A nagykátai zsidó hitközség templomában a harcbavonult katonáink győzelméért ünnepi könyörgő istentisztelet volt, amelyen a hatóságok és hivatalok és a város más felekezetű társadalma is teljes számban részt vett. Az istentiszteletet Breuer Soma főrabbi vezette, aki magasszárnyalású, lelkesítő prédikációt mondott. Adományok: A turócszentmártoni chevra kadisa az ottani vöröskereszt-egyesület céljaira 1000 koronát adományozott. — A nagyváradi orth. iskolák tantestülete a hadbavonult katonák .’családtagjainak segélyezésére 500 koronát gyüjtött. Ebből 300 K-t a nagyváradi, 100 koronát a biharmegyei hadbavonultak hozzátartozóinak és 100 K־ t a polgári iskolai hadbavonult tanárok családtagjainak segélyezésére fordítottak. A székesfehérvári szr. krajcáregylet Wertheim Pál indítványára a Vöröskereszt-egyesületnek 200 K a székesfehérvári hadbavonultak családtagjai részére 100 K-t adott és 300 K-t az elnökség rendelkezésére bocsátott, hogy azt a háborúval vonatkozásban levő segélyekre fordítsa. A budapesti V. ker. izr. nőegyesület az V. ker. elöljáróság pénztárába befizetett 400 K-t a hadbavonultak családjainak és a keresetnélküliek segélyezésére, 120 K־ t átadott a pesti hitközségnek a galíciai zsidó menekültek javára. Végül tagjai közt a sebesültek részére fehérnemüeket és katonáink számára meleg ruhákat gyűjtött. — A szolnoki nőegyesület Polgár Jozefa elnöklete alatt és indítványára elhatározta, *■hogy a vöröskereszt helybeli fiókjának 300 K-t, a szegénysorsú hadbavonultak családjai részére pedig 500 K-t adományoz, végül hogy 100 drb hósapkát és 100 drb csuklómelegítőt szerez be a katonák számára. — A resicabányai zsidó nőegyesület az ottani szükségkórházban elhelyezendő sebesültek részére 359 drb különféle fehérneműt gyűjtött, a vöröskereszt budapesti központjába 20 drb tollpárnát küldött kettős huzatokkal és a hadsegélyző hivatalnak Budapestre 147 drb különféle meleg ruhaneműt küldött. — Goldstein Bernát bécsi gyáros a hadbavonult paksi katonák családtagjainak segélyezésére200, s a paksi Vöröskeresztegyesületnek 100 K-t adományozott. — Roth Sámuel pomázi rabbi hívei közt 200 drb különféle ágy- és fehérneműt gyűjtött s ׳ azt a pesti hitközség kórházának küldötte el sebesült katonák számára. Példák: Az Szr. Szünidei Gyermektelep Egyesület gyönyörű elhatározással sebesült katonák részére ajánlotta fel tudvalévőleg diósjenői telepét. A sebesültek közül szeptember 18-án 50 érkezett Diósjenőre, kiknek fogadására az állomáson az egyesület igazgatósága részéről Blücher József igazgató, Fejér Gyula gazda és Wiener Mór jelentek meg, továbbá jelen volt Diósjenő község elöljárósága és jegyzője vezetésével a község egész lakossága. A sebesültek a meleg fogadtatás után azonnal ápolásba és gondozásba vetettek. — Mandel Zsigmond szegedi kocsigyáros, az ottani vöröskereszt-egyesület kórházának felajánlotta, hogy minden vasárnap 50 sebesült katonát fog megvendégelni. Ajánlatát persze elfogadták. Szegény emberek jószíve. Mármarosszigetről írják nekünk a zsidó szív megnyilatkozásának e gyönyörű példáját: Falu-Szlatináról, ebből a Mármarossziget melletti községből, amely 2 évvel ezelőtt úgyszólván porig égett, az ott lakó mintegy 400 családból 132-en vonultak be hadiszolgálatra, nem mind hadkötelesek. Közülök kilencen 18—20 évesek is. A lakosság zöme napszámos és fuvaros, akik nap-nap után bemennek Szigetre, hogy ott keressék meg a mindennapi kenyerüket. Hát ebben a községben most meglehetős nagyszámú katonaságot kvártélyoztak be, akik közt — a felvidék sűrü népessége a magyarázata ennek — 350 zsidó vallása is van. E katonákat a község szegény népe ingyen élelmezi. A község zsidó családjai maguk az istállókba, csűrökbe vonulnak vissza, lakásaikat és ágyaikat pedig átengedik a katonáknak. Még a legszegényebb zsidó asszonyok is, — mezítláb járók, — pénteki napon szaladgálnak az utcákon, hogy ősi zsidó szokás szerint egy-két vendéget, katonát foghassanak a szombati ebédhez. A Dreher-féle sörgyár bástyaházai bizományosa mondotta el, aki mint katona szintén Falu-Szlatinán állomásozott, hogy a múlt pénteken benézett egy házba, hogy szombatra adjanak neki ebédet, szívesen megfizet érte. A ház asszonya azt felelte erre, nem lehet, nincs. Már hogy ne volna, mondotta az illető, mikor a tűzhelyen itt sül-fel egy egész lakodalomra való ? És szemrehányóan tette hozzá , hát pénzért sem akar katonának szombaton ebédet adni ? Nem, mondta az asszony. Én szegény katonák számára főzök, ingyen, s ha egyiknek az ételt odaadom, mi marad akkor annak a számára? A bástyaházai katona-kereskedő másutt is próbálkozott így, de megint és mindig csak eredménytelenül. Pénzért sehol sem kapott ételt. Végre is bele kellett nyugodnia abba, hogy ő is szegény katona, aki ingyen — más két társával együtt — csakugyan kapott szombati ebédet. A falu-szlatinai zsidó asszonyok és gyerekek a hegyek között táborozó katonákhoz is fölmásznak és ételt meg vizet visznek ,utánuk oda is — jószívvel, jószóért. Zászlókoszorúzás. Weisz Margitot, Weisz Ignác dunaföldvári gabonakereskedő leányát, aki a minap Budapesten tartózkodott, f. hó 8-ikán a Hernád utcai iskolában elhelyezett csapatok, hadba indulásuk előtt küldöttségileg kérték föl, hogy zászlójukat koszorúzza meg. A kisasszony hatalmas nemzeti szinű szalagot kötött a zászlóra és megkoszorúzta, még egy kis beszédet is mondott hozzája, dicsőséges és győzelmes utat kívánván a szájára. Persze megéljenezték és a tisztikar meg legénység egyaránt fogadkozott, hogy a megkoszorúzott és fölszalagozott zászlót diadallal fogják hazahozni. Fruchtgarten Simon. Fruchtgarten Simon, ez a különös név, egy orosz zsidónak a neve. Tíz évvel ezelőtt kegyetlen pogrom üldözte ki Oroszországból. Kassán talált menedéket. Szorgos munkája gyümölcseként ott nevelte föl 5 gyermekét s ő maga is magyarul nemcsak beszélni, de érezni is megtanult ezen idő alatt, nem úgy, mint egyes nemzetiségek ama akárhány gyermeke, akiket bár évszázados kötelékek fűznek a magyarhoz, őrizetbe kellett venni, hogy ártani ne tudjanak. De hiába lett Fruhgarten Simon — magyarrá.