Egyenlőség, 1915. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1915-07-04 / 27. szám
2 EGYENLŐSÉG 1915 július . ........................... ■י ׳■׳■ י■״ ׳״ י*““ ־......י 1■י■ 1- ...... qr Balthazar püspök levele. Tisztelt Szerkesztő úr! Ifjú Barátom! A harctéren voltam, mikor önre és édesanyjára, de önnel együtt az értéket megbecsülni tudó egész művelt világra lesütött a nagy gyász, a nagy Szabolcsi Miksa halála folytán. Én csak későn tudtam meg s ez nyereségem, mert időm mértéke szerint nekem kevesebb jutott a fájdalomból. Önöket csak mindnyájunk közös fájdalmával vigasztalhatom. Ha önökre annyi fény és melegség áradt abból a tiszteletből és szeretetből, amelylyel Szabolcsi Miksát övezzük, most mireánk az önök nagy gyászából borul mély sötétség. ,Én különösen vesztesnek érzem magamat. A magyar társadalmat és az egész művelt emberiséget összefogó nagy kérdésekben kevés ember lelkével tudtam olyan zavartalan összhangot fenntartani, mint a nagy halott megdicsőült szellemével. Egész életemben kétszer láttam. Egyszer itt magamnál, másodszor abban a világos szép lakásban, ahova halni költözött és mégis mintha mindennap eszmét cseréltem volna vele. Nagy egyénisége minden változtatás nélkül benne volt az írásaiban. Az Egyenlőség és Szabolcsi Miksa olyan egyenértékek voltak, hogy aki az egyiket ismeri, ismerte a másikat is. Megfelelőbb vezércikket csakugyan nem lehetett volna a gyászkeretes újság számára írni, mint amit oda irt ifjú barátom nagy fekete betűkkel minden kommentár nélkül: «Szabolcsi Miksa meghalt». Ifjú barátom a névben is, a szerkesztőségben is nagy hagyatékot vett át. Fénylő ideálokat, a liberalizmus örökértékű kincseit, az ártatlanság védelmét, az emberi egyenlőség szédületes gondolatát. Én bízom benne, hogy a név is, szerkesztés is méltó kézre szállott. Állandóan kell éreznie a szent felelősséget, mellyel a hagyaték megtartása iránt tartozik. Tehetsége, gyakorlata van hozzá, hogy az Egyenlőség továbbra is az maradjon, ami a nagy vezér avatott kezében volt: t. i. zászló, melyre büszkén tekint reá minden liberális gondolkozásu ember felekezeti különbség nélkül. A gyászkeretes lapban Szabolcsi Miksáról teljes nekrológot gondoltak adni. Az én igénytelen nevem nélkül az ő nekrológja hiányos maradt. Ezt a nevet — bármilyen egyszerű is — a megboldogult lélek velem együtt beleköveteli abba a keretbe, amelybe, ha nagy vonásokkal is, az ő egyéniségének és életének rajza befoglalva van. Vezérelje az Isten az Ön kezét is mindenkor az igazság szolgálatára, akkor a mi gyászunk sajgó fájdalma elébb tud kegyeletté átvigasztalódni. Szeretettel és bizalommal üdvözli Debrecen, 1915. június 30. Dr. Balthazár Dezső: Történelmi hang avat fel e levéllel a magyar szabadelvűség, a haladás örök szolgálatára. A nagy egyházfő, kinek szava világosságot jelent, e szózatával fényt vet utunkra, a lap útjára az elkövetkező nehéz időkben. Büszkeség és hisz nekünk és a magyar zsidóságnak, hogy a hazai liberalizmus egy históriai alakjának, Balthazár püspökméltóságának neve ragyog útjelzőül e gyászából feltámadó lap homlokán, mint egykor Eötvös Károlyé Szabolcsi Miksa első Egyenlőségén 1886 novemberében. A magyar zsidóság fenkölt barátjának mély kegyelete nagy halottunkért méltóan egészíti ki az országos gyászt. Dr. Szabolcsi Lajos, Szabolcsi Miksa próféciája. Kozma Andor képviselő, az ünnepelt magyar író, a nagy Kozma Sándor nagy fia, a következő, felejthetlenül szép sorokkal keresett fel mély gyászunkban: 1915. június 27. Tisztelt Szerkesztőség, vidéken voltam, csak futtában láttam lapokat; jóformán semmi egyebet nem néztem meg bennük, mint a harctéri híreket. Így esett, hogy számomra meglepetés, nagyon szomorú, megdöbbentő meglepetés volt hazaérkeztemkor az Egyenlőség gyászkeretes száma s a gyászkeretben Szabolcsi Miksa váratlan halálának hire. Azt a mély meghatottságot, mely e hitre elfogott, nem írhatom le, de szívbéli kötelességemnek érzem, hogy a tisztelt Szerkesztőségnek, ha megkésve is, kifejezzem kegyeletes, bánatos, őszinte részvétemet. Szabolcsi Miksában, mint magyar, a zsidó magyarság egyik legnagyobb hitű prófétáját gyászolom. Amit ő már évtizedekkel ezelőtt a legbecsületesebb s legbátrabb fanatizmussal hirdetett, a zsidó vallású magyarok lángoló, feltétlen hűségét nemzetünkhöz, azt éppen most, a rettenetes nemzeti élethalálharcban, a zsidó magyar katonák ezrei és tízezrei napról-napra vérük hullásával bizonyítják szent igazságnak. Magam ebben a próféciában mindig hittem; teljesülése nekem is benső elégtétel. De még mennyivel nagyobbszerű elégtétel lehetett Szabolcsi tüzes szívének, melyben a magyar nemzeti érzés mellett a zsidó vallási érzés is ott izzott! Talán éppen attól a fenséges, de emberileg mégis megrázóan szomorú nagy érzéstől szakadt meg az a tüzes szív, amely elfogta, mikor a zsidó magyarság ifjúságának szine-java minden más magyarokkal való egyenlőségét a hősi önfeláldozással tette kétségtelenné. ■׳ ' Áldás mindezek emlékezetére és áldás Szabolcsi Miksáéra, aki nem csalódott bennük! Kitűnő tisztelettel a tekintetes szerkesztőség kész híve Kozma Andor